közelképA United 93-as: a dokumentarista fikció

Öt év kellett ahhoz, hogy az amerikai társadalom legalább részben megeméssze mindazt, ami 2001. szeptember 11-én történt. Legalábbis a hollywoodi reakciókból erre lehet következtetni, hiszen a filmipar rendszerint már hónapokkal, sőt hetekkel a jelentősebb eseményeket követően rá szokott kattanni a filmtémának ígérkező történetekre. A World Trade Center és a Pentagon elleni támadások után azonban öt évnek kellett eltelnie, hogy a filmvásznon is megjelenjenek az események. Igaz, mindjárt két film is a mozikba került: Oliver Stone a mentésben segédkező New York-i rendőrtisztekről forgatta World Trade Center című filmjét, Paul Greengrass pedig a negyedikként eltérített, majd az utasok által visszafoglalni próbált gépen történtek alapján készítette el A United 93-as című moziját.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. október 10., 00:002006. október 10., 00:00

Az utóbbi gyakorlatilag dokumentumfilmszerűen dolgozza fel a történteket, az alkotók állítólag interjúkat készítettek a végül lezuhant repülőgép utasainak rokonaival, valamint a légiirányító központok aznap szolgálatban lévő személyzetével, hogy megpróbálják összerakni a mozaikokból, mi is történhetett a gép fedélzetén. A jórészt az utasok családtagjaikhoz intézett telefonhívások alapján összeállt történetet természetesen számos helyen képzeletüket használva kellett kiegészíteniük az alkotóknak, ám a dokumentumjellegből ez keveset von le. A dokumentarista vonalat erősíti az is, hogy profi beállítások helyett mindvégig imbolygó, kézikamerával készült felvételeket láthatunk, néha a képélesség sem a legtökéletesebb. Olyan az egész, mintha az egyik utas házi videokamerájával rögzítette volna az eseményeket, sőt a nézőnek néha olyan érzése támad, mintha a National Geographic csatorna Légibalesetek című sorozatának egyik epizódját látná.
Bár A United 93-as jórészt fikcióra épül, mégis hihető minden, hiszen többnyire teátrális túlzás nélkül jeleníti meg, hogyan próbál néhány ember megmenekülni a biztosnak látszó halálból. Az utasok viselkedése, a kétségbeesett terv a gép visszafoglalására, majd a küzdelem a géprablókkal – annak ellenére, hogy csak sejtjük, valójában mi is történhetett – annál megrázóbb, hogy tudjuk: a szinte emberfeletti erőfeszítés ellenére hiábavaló volt a küzdelem. Hátborzongató a négy terrorista alakja is: nem a híradásokból ismert barna bőrű, szakállas figurák, hanem európai kinézetű, diák- és üzletember külsejű utasok, akik – miközben egy pillanatra sem torpannak meg fanatikus tettük végrehajtása közben – maguk is mindvégig rettegnek.
A United 93-as az adott lehetőségeket tekintve korrekt, megrázó alkotás, amely határozottan élvezhető – persze nem árt mindvégig észben tartani, hogy a dokumentarista elemek ellenére azért nem teljes egészében dokumentumfilm.

A United 93-as (United 93). Amerikai dráma, 2006, 93 perc. Rendezte: Paul Greengrass. Szereplők: Christian Clemenson, Trish Gates, Polly Adams. Írta: Paul Greengrass.  Értékelés az 1–5-ös skálán: 4.

-------------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést