Fénykép festményáron

Egyre elismertebb a kortárs fotóművészet. Alkotók és gyűjtők körében egyre nagyobb elismerés övezi a fotóművészetet, a fényképezés mint a pillanat művészete mindinkább felértékelődik. Ennek megfelelően egy-egy igazán érdekes alkotásért csillagászati árat is hajlandók kifizetni a művészeti ág rajongói.

Gazda Árpád

2007. szeptember 19., 00:002007. szeptember 19., 00:00

A fotók felértékelődését jelzi annak a budapesti galériának az ajánlata is, amely rekord kiállítási áron indítja Róbert Marcel magyar származású fotóművész Barokk lábak című fényképét egy szeptember végén sorra kerülő képzőművészeti árverésen.

A művészeti galéria 231 tételéből kiállítás nyílik Budapesten, a szemlére bocsátott műtárgyak között a Barokk lábak első kikiáltási ára 440 ezer forint (mintegy 5800 lej). A fotóművészet iránt elkötelezett kritikusok és műértők körében a magyar alkotók eddig is rangos pozíciót vívtak ki maguknak, így például egy idén zajló fotóaukción André Kertész 1931-ben készült Iskolaudvar című alkotása 1,6 millió forintos (kb. 21 000 lejes) kikiáltási áron indult, és 3 millió forintos (40 000 lejes) rekordáron kelt el. A Picasso szobrainak fotografálásával ismertté vált Brassai Gyula 1930-as években készített, balettező nőt megörökítő képe ugyanitt 1,2 millió forintért (16 000 lej) talált vevőre.

A Brassai-stílus hagyományait követő, jelenleg Párizsban élő Róbert Marcel kortárs fotóművész 1953-ban született Budapesten. Végigcsavarogta a világot, és vizuális élményeit sajátos hangulatú fotókon örökítette meg. Képei, amelyeknek esztétikai élményét nemcsak a különleges fénykompozíció, hanem a valóság fonákságaival történő szembesítő erő is emeli, világszerte ismertek, számtalan kiállításon mutatták be őket. A fotók melankolikus, sokszor ironikus hangulatára olyan hírességek is felfigyeltek, mint a közelmúltban elhunyt operaénekes, Luciano Pavarotti, aki 2005-ben vásárolta meg borsos áron a művész egy havannai utcán lencsevégre kapott életképét.

A szeptemberi aukción kalapács alá kerülő Barokk lábak című fénykép 2004-ben készült Velencében. A fehér-fekete fénykép a kortárs magyar fotóművészek alkotásai között az eddigi legmagasabb kikiáltási áron indul, és a „senki többet...” után bizonyára rekordár tudatában csapják majd le a kalapácsot a liciten.

MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 24., szombat

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban
2025. május 22., csütörtök

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető

Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető
2025. május 22., csütörtök

Nehezített anyagi körülmények közt szervezik a színház-forradalmasító Harag György előtt tisztelgő centenáriumi emlékhetet

Harag György ikonikus színházi rendező munkássága és öröksége előtt tiszteleg az a centenáriumi emlékhét, amelyet június 1. és 9. között szervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Nehezített anyagi körülmények közt szervezik a színház-forradalmasító Harag György előtt tisztelgő centenáriumi emlékhetet
2025. május 22., csütörtök

A világ Bábel-tornya: 12 nagyjátékfilm és 10 dokumentumfilm verseng a 24. kolozsvári TIFF-en

Tizenkét nagyjátékfilm és tíz dokumentumfilm versenyez a június 13. és 22. közt szervezendő, 24. kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon – jelentették be csütörtökön a szervezők.

A világ Bábel-tornya: 12 nagyjátékfilm és 10 dokumentumfilm verseng a 24. kolozsvári TIFF-en
2025. május 21., szerda

Legjobb Shakespeare-alakítások: a sepsiszentgyörgyi színház két színészét díjazta a szakma

Korodi Janka és Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészei kapták idén a Gábor Miklós-díjat, mellyel évről évre a legjobb magyar nyelvű Shakespeare-alakításokat díjazza a szakma.

Legjobb Shakespeare-alakítások: a sepsiszentgyörgyi színház két színészét díjazta a szakma
2025. május 20., kedd

Első színházi élménynek beillő zenés produkció premierjére készül a temesvári színház

Zenés bábelőadás készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legkisebb nézőinek. A Plüm-Plüm kalandjai című előadást május 28-án 10 órától mutatja be először a társulat.

Első színházi élménynek beillő zenés produkció premierjére készül a temesvári színház
2025. május 18., vasárnap

Ég, föld, harang – Kolozsvárra érkezik a Kossuth-díjas Berecz András fotókiállítása

Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítását nyitják meg Kolozsváron május 20-án.

Ég, föld, harang – Kolozsvárra érkezik a Kossuth-díjas Berecz András fotókiállítása
2025. május 17., szombat

Háborús traumák és felejtés: a Madárka premierjére készül a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 20-án 19 órától mutatja be a Madárka című új előadását, amely barátságról, traumáról és az emberi lélek törékenységéről mesél.

Háborús traumák és felejtés: a Madárka premierjére készül a temesvári színház
2025. május 17., szombat

Állva tapsolták az életműdíjjal kitüntetett Szabó István filmrendezőt Cannes-ban

Életműdíjjal tüntette ki a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Állva tapsolták az életműdíjjal kitüntetett Szabó István filmrendezőt Cannes-ban
2025. május 16., péntek

Munkácsy és kortársai: magyar tárlatvezetés is lesz a Múzeumok éjszakáján az aradi Képtárban

Az első világháború után a budapesti Szépművészeti Múzeum letétjeként közel száz ritka műalkotás, köztük három Munkácsy-kép maradt Aradon, ezek is láthatók május 17-én a Kultúrpalota második emeleti Képtárában.

Munkácsy és kortársai: magyar tárlatvezetés is lesz a Múzeumok éjszakáján az aradi Képtárban