Derűs remekmű, tele borúval

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Minden tekintetben az évad legnagyobb volumenű előadására készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, hiszen színészeivel és meghívott művészekkel állítja színpadra William Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát.

2010. február 23., 09:322010. február 23., 09:32

Sok vendégszereplővel készül William Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátéka bemutatására a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen Nagy Pál, a színház igazgatója, Csurulya Csongor művészeti vezető, Anca Bradu meghívott rendező és Horváth Károly meghívott zeneszerző ismertette a készülő produkciót.

„Karrierem során nem ez az első találkozásom magyar színházzal, hiszen dolgoztam már Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Újvidéken és Veszprémben is. Éppen ezért nem volt meglepetés számomra a meghívás” – mondta el Anca Bradu, az előadás rendezője. Mint mondta, érzelmi szálak is fűzik az udvarhelyi színházhoz, hiszen három egykori tanítványa is ide szerződött.

„Örömmel fogadtam a meghívást, hiszen tudtam, hogy ez egy fiatal, ambíciózus és tehetséges társulat, a szerény anyagi háttér ellenére” – mondta el a rendező, aki már tavaly nyáron Udvarhelyre látogatott, hogy megismerje a színészeket. Rájött, hogy az akkor megálmodott előadáshoz nem elég nagy az udvarhelyi társulat, így a tomcsás színészek mellett meghívott színészek is szerepelnek majd, olyanok mint Viola Gábor, Fülöp Zoltán, vagy Balázs Csaba, öszszesen 22-en.
Nagyon fiatalos, lendületes előadást láthat a közönség – előlegezte meg a rendező.

„A hatalomvágy uralta korrupt udvar és az ardennes-i erdei népidill a két játéktér, melyek között az emberi játszmák zajlanak, és a szerelmi szálak szövődnek. Shakespeare színjátéka egy derűs remekmű, amelyben ott van a szomorúság is” – mondta el a darabról Dunkler Réka, az előadás dramaturgja.
Munka közben rengeteg nehézség is adódott, hiszen az előadás technikai feltételeit kifejezetten nehéz volt a rendelkezésre álló szerény költségvetésből biztosítani, ismertette a rendező, aki ugyanakkor bízik abban, hogy a nézők ezt nem veszik észre.

A premierre csütörtökön este hét órától kerül sor a székelyudvarhelyi művelődési házban. Az előadást pénteken a Nyírő József-bérlettel rendelkezők nézhetik meg.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést