A virtuális térben tartotta meg tisztújító közgyűlését az EMKE

Az ünnepséget szűk körben, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Kétágú templomában tartották •  Fotó: MTI/Kiss Gábor

Az ünnepséget szűk körben, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Kétágú templomában tartották

Fotó: MTI/Kiss Gábor

A koronavírus-járványra tekintettel 2020-as tisztújító közgyűlését elektronikus szavazás útján tartotta meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület.

Krónika

2020. november 07., 19:542020. november 07., 19:54

2020. november 07., 21:022020. november 07., 21:02

Az egyesület hagyományosan az 1885. április 12-i alakulásához legközelebb eső hétvégén tartja ünnepségét, ez idén április 4-én lett volna. A járvány miatt az eseményt júniusra halasztották, majd, mivel akkor arra számítottak, hogy az őszi időpont külföldi meghívottaiknak is kedvezőbb lesz, november 7-re. Végül a koronavírus-járvány kedvezőtlen alakulása miatt az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy a tisztújító közgyűlést elektronikus szavazás útján tartják meg.

Az egyesület honlapján megjelent közlemény szerint

a közgyűlés a szavazatok alapján egyhangúlag elfogadta az elnökség 2019-es évi tevékenységi beszámolóját, a 2019-es pénzügyi és felügyelőbizottsági (cenzori) jelentést, valamint egyetértett a szavazatszámláló-bizottság és jegyzőkönyvvezető személyével, illetve elfogadta az EMKE 2020. április 5. és 2021. április 10. közötti programtervét

(itt a közgyűlés eredetileg tervezett, hagyományos áprilisi dátumát vették alapul).

Széman Péter elnök köszöntő beszédet mond az EMKE díjátadóján •  Fotó: MTI/Kiss Gábor Galéria

Széman Péter elnök köszöntő beszédet mond az EMKE díjátadóján

Fotó: MTI/Kiss Gábor

A közgyűlés felügyelőbizottsági tagoknak a következő ciklusra is megválasztotta Imecs Veronkát és László Editet. A szavazatszámláló bizottság tagjai, egybe a jegyzőkönyv vezetője és hitelesítői Tamás Csilla EMKISZ-elnök, Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke, Matekovits Mihály, az Arad megyei szervezet képviselője, valamint Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa voltak.

A közgyűlés az alábbi elnökséget választotta meg a következő négy évre:

Széman Péter – elnök

Muzsnay Árpád – főtanácsos

Ábrám Zoltán – alelnök, Közép-Erdély
Fekete Réka – alelnök, Bánság
Fleisz János – alelnök, Partium
Serfőző Levente – alelnök, Dél-Erdély
Balázs Bécsi Attila – elnökségi tag
Ferencz Angéla – elnökségi tag
Imreh István – elnökségi tag
Tóth Guttman Emese – elnökségi tag

„Az erdélyi Oscar”. A közművelődés terén kiemelkedő tevékenységet folytató személyiségeket díjazták •  Fotó: MTI/Kiss Gábor Galéria

„Az erdélyi Oscar”. A közművelődés terén kiemelkedő tevékenységet folytató személyiségeket díjazták

Fotó: MTI/Kiss Gábor

Az EMKE 2020-ban ünnepli fennállásának 135. évfordulóját, valamint emlékezik arra, hogy a főtitkári, illetve ügyvezető elnöki, majd rövid ideig elnöki tisztjét betöltő Sándor József 75. éve hunyt el.

Ábrám Zoltán és Széman Péter leleplezi az emléktáblát •  Fotó: MTI/Kiss Gábor Galéria

Ábrám Zoltán és Széman Péter leleplezi az emléktáblát

Fotó: MTI/Kiss Gábor

E két jelentős évforduló tiszteletére szombaton emléktáblát avattak az 1906 és 1945 között az EMKE irodájának is helyet adó reformátusok sarokházának nevezett épület kapualjában. Ugyanakkor a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató szakemberek díjazására is sor került a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Kétágú templomában.

korábban írtuk

Átadják az „erdélyi Oscar-díjakat”: szűk körű, főként online megemlékezést és díjátadót tart a hét végén az EMKE
Átadják az „erdélyi Oscar-díjakat”: szűk körű, főként online megemlékezést és díjátadót tart a hét végén az EMKE

Átadja a hét végén az „erdélyi Oscar-díjnak” is nevezett éves elismeréseit az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kolozsváron. A díjakkal a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytatókat tüntetik ki, az ünnepséget szűk körben, főként a virtuális térben tartják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en