A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján Farkas Loránd a legjobb férfi alakítás díját vehette át szerepe mélyen átélt, míves megformálásért
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
2025. július 08., 18:592025. július 08., 18:59
Amint a társulat idényzáró közleményében szerepel, a 2024/2025-ös évadban hat bemutatóra került sor, megrendezésre került az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál 9. kiadása, valamint a Harag György Centenáriumi Emlékhét.
Kolozsváron az elmúlt évadban rendezték az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál 9. kiadását
Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház
A most záruló 232. évad során a közönség klasszikus és kortárs szerzők műveit egyaránt láthatta. A színház 2024/2025-ös évadának első bemutatója a Janovics című előadás volt ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, és amely az Ifjú barbárok című produkció folytatásaként született meg. Ezt decemberben egy ősbemutató követte: Szabó K. István Páskándi Géza Pornokrácia című groteszk históriáját vitte színre. A 2025-ös év első premierjét Tompa Gábor jegyezte, aki az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosse Én vagyok a szél című drámáját állította színpadra a színház Stúdiótermében. Márciusban a zenés színház kedvelőinek kínált újdonságot a társulat: Mark Twain Tom Sawyer című ifjúsági regényéből készült családi musicalt Puskás Zoltán rendezésében láthatta a közönség. Ezt követően Mrożek Tangó című abszurd drámája került bemutatásra, Keresztes Attila rendezésében. Az évad utolsó premierjeként Thornton Wilder A mi kis városunk című művét Jesca Prudencio amerikai rendező vitte színpadra, aki első alkalommal dolgozott együtt a kolozsvári társulattal.
Az Én vagyok a szél című, Tompa Gábor által rendezett produkció elnyerte Kisvárdán a legjobb előadásnak járó díjat
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
amely a nehéz anyagi körülmények miatt ezúttal többnyire hazai produkciókat vonultatott fel. Az esemény 35 év a rendszerváltás óta alcímet viselte, melynek apropóját az 1989-es romániai rendszerváltás harmincötödik évfordulója adta. A tizenöt napos találkozó során a fesztivál közönsége összesen tizenöt társulat előadását tekinthette meg. Az idei seregszemlén olyan neves művészek és rendezők alkotásai szerepeltek, mint Sebestyén Aba, Oana Pellea, Ivan Dobcsev, Carmen Lidia Vidu, Josef Nadj, Tompa Gábor, Mihai Măniuțiu, Egerházi Attila, Nona Ciobanu, Rusznyák Gábor, Chris Simion-Mercurian, Nataša Radulović, Sardar Tagirovsky és ifj. Vidnyánszky Attila.
Június 1-9. között a kolozsvári színház a 100 éve született és 40 éve elhunyt korszakos rendező, Harag György munkássága előtt tisztelgett a Harag György Centenáriumi Emlékhét rendezvénysorozattal. Az Emlékhéten vendégelőadásokat és a színház saját produkcióit láthatta a közönség, de sor került filmvetítésekre, könyvbemutatókra és kerekasztal-beszélgetésre is.
Június 1-9. között a kolozsvári színház a 100 éve született és 40 éve elhunyt korszakos rendező, Harag György munkássága előtt tisztelgett
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
A most záruló évadban a kolozsvári társulat számos fesztiválmeghívásnak és turnénak tett eleget. A Stuart Mária című előadás szerepelt a bukaresti 34. Országos Színházi Fesztiválon, valamint a 32. Szent György Napokon is. Az Ifjú barbárok című produkció a szatmárnémeti 11. Interetnikai Színházi Fesztiválon vendégszerepelt, majd a társulat a Janovics című előadással vett részt a budapesti 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón. A Janovics a szolnoki Országos Színházi Találkozó programjában is helyet kapott.
A színházi szakma idén több díjjal is elismerte a társulat munkáját. Az Országos Színházi Találkozón a közönségzsűri a Szolnoki Szigligeti Színház díját a Janovics című előadásnak ítélte oda, míg Gedő Zsolt az előadásban nyújtott sokoldalú szerepformálásáért a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SZÍDOSZ) 35 év alatti legjobb színésznek járó Básti Lajos-díját kapta meg. Ezt követően a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján az Én vagyok a szél nyerte el a legjobb előadásnak járó díjat.
A nyári szünetet követően, augusztus 20-24. között a 16. Kolozsvári Magyar Napokon várja újra közönségét a színház. Az augusztusi és szeptemberi előadásokra jegyek augusztus 12-ig online vásárolhatók a huntheater.biletmaster.ro weboldalon, majd augusztus 13-tól a színház jegypénztárában is lehet jegyeket váltani.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata mindenkinek szép nyarat kíván, szeretettel várja közönségét a 2025/2026-os évadban is.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
szóljon hozzá!