Átadják az „erdélyi Oscar-díjakat”: szűk körű, főként online megemlékezést és díjátadót tart a hét végén az EMKE

Átadják az „erdélyi Oscar-díjakat”: szűk körű, főként online megemlékezést és díjátadót tart a hét végén az EMKE

Fennállásának 135. évfordulóját ünnepli idén az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE)

Fotó: Facebook/ Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület-EMKE

Átadja a hét végén az „erdélyi Oscar-díjnak” is nevezett éves elismeréseit az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kolozsváron. A díjakkal a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytatókat tüntetik ki, az ünnepséget szűk körben, főként a virtuális térben tartják.

Krónika

2020. november 02., 16:322020. november 02., 16:32

Az erdélyi Oscarnak is nevezett, a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató szakemberek kitüntetésére szolgáló díjakat szombaton szűk körben, a nagyközönség számára online közvetítéssel adja át, és ekkor tartja meg évfordulós rendezvényeit az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) – közölte az egyesület. Az elismeréseket 14 órától adják át a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházkerület templomában (Kétágú templom).

 Életműdíj Egyed Ákos történésznek

Az EMKE közölte idei díjazottjainak listáját.

Életműdíjban részesül Egyed Ákos történész, akadémikus, író, a tudományosság terén, az Erdélyi-Múzeum Egyesület megújításában és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság létrehozásában végzett munkája elismeréseképpen, valamint Cseke Péter író, egyetemi oktató, az írói tevékenysége, valamint az ifjú nemzedékek nevelésében végzett munkája elismeréseként.

A Balázs Ferenc-díjat a Kolozs megyei Mészkő unitárius egyházközsége kapja épített és szellemi örökségének őrzéséért és közkinccsé tételéért.

Gr. Bánffy Miklós-díjban részesül Dimény Levente színművész, rendező-koreográfus érzékeny és kiemelkedő színészi szerepformálásaiért, társulatvezetői munkásságáért, a modern-kortárs táncművészet partiumi megteremtéséért és népszerűsítéséért. A Bányai János-díjat Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató kapja gazdasági antropológiai kutatásaiért és intézményvezetői munkásságáért.

A Janovics Jenő-díjat a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének adományozza az EMKE a magyarságért, valamint a közművelődés terén végzett munkájuk elismeréseképpen.

Kallós Zoltán-díjban részül Fazakas János a néptánchagyományok továbbadását szolgáló több évtizedes oktatói és közművelődési munkásságáért. Kőváry László-díjat kap Zsigmond Enikő ismeretterjesztő írásai, színes túratérképei, valamint a székelyföldi borvízpalackozó üzemek elindításában végzett tevékenysége, kimagasló geológusi munkássága elismeréseként.

A Gr. Kun Kocsárd-díjat Balázs Bécsi Attilának, a TÉKA Alapítvány elnökének ítélték oda az intézményalapító, szórványiskolát és -kollégiumot létrehozó és működtető tevékenységéért.

Monoki István-díjban részesül Bedő Melinda a modern könyvtári infrastruktúra megteremtésében elért eredményeiért. A Nagy István-díjat Lőfi Gellért kapja az erdélyi magyar kórusmozgalomban, a magyar közösség érdekében kifejtett kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért.

Poór Lili-díjban részül Fincziski Andrea színművész példaértékű és szerteágazó alkotói tevékenysége elismeréseként.

A Spectator-díjat Bodolai Gyöngyinek ítélték oda több évtizedes munkásságáért, különös tekintettel a mezőségi szórványközösségek életét bemutató írásaiért, valamint kiemelkedő egészségügyi szakcikkeiért. Szolnay Sándor-díjat kap Sánta Csaba a kortárs szobrászatban kifejtett kimagasló munkássága, a groteszk irányába nyitó, modern vonalú egyedi formavilágának létrehozása elismeréseképpen

 Évfordulót ünnepel az EMKE

Mint az egyesület közleménye részletezi, a 2020-as évben, a járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt két alkalommal kellett elhalasztaniuk közgyűlésüket és az EMKE-díjak átadását. Az egyesület hagyományosan az 1885. április 12-i alakulásához legközelebb eső hétvégén tartja ünnepségét, ez idén április 4-én lett volna. A járvány miatt az eseményt júniusra halasztották, majd, mivel akkor arra számítottak, hogy az őszi időpont külföldi meghívottaiknak is kedvezőbb lesz, november 7-re.

„Az EMKE tagsága szervezetekből áll össze, közgyűlésünkön egy-egy szervezet több személlyel is szokta képviseltetni magát. Mivel nagy létszámú beltéri események nem szervezhetők, idei tisztújító közgyűlésünket, az EMKE elnökségének határozata értelmében elektronikus szavazás útján tartjuk meg. A szavazás eredményét november 7-én délelőtt honlapunkon, illetve Facebook-oldalunkon közöljük” – közölte az egyesület.

Az EMKE 2020-ban ünnepli fennállásának 135. évfordulóját, valamint emlékezik arra, hogy a főtitkári, illetve ügyvezető elnöki, majd rövid ideig elnöki tisztjét betöltő Sándor József 75. éve hunyt el.

E két jelentős évforduló tiszteletére emléktáblát avatnak az 1906 és 1945 között az EMKE irodájának is helyet adó reformátusok sarokházának nevezett épület kapualjában (Magyar / 21. Dec. 1989 utca 37. szám) szombaton 13:30-kor. Széman Péter EMKE-elnök köszöntője után Dávid Gyula, az egyesület tiszteletbeli elnöke avató beszédét felolvassa Széman Emese Rózsa.

Tiszteletbeli tagok

Az EMKE a Román Televízió Bukaresti Magyar Nyelvű Adása beindulásának 50. évfordulója alkalmából, a szerkesztőség munkájának elismeréseként díszoklevelet adományoz. Mint a közleményben olvasható, tiszteletbeli tagokat is választott az egyesület: Házy Bakó Esztert a Brassó megyei szórványban, valamint az EMKE elnökségben kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként. A romániai magyar civil életben végzett munkájáért, népzenészként és operaigazgatóként az erdélyi magyar zenekultúra terén, valamint a civil szervezetek támogatásában kifejtett sokrétű közművelődési tevékenységéért az EMKE társadalomszervezési alelnökét, Szép Gyulát az EMKE tiszteletbeli tagjává választotta.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház

E-LÍRA 100 – válogatás száz év erdélyi magyar költészetéből címmel tart előadást szombaton Zilahon az Aradi Kamaraszínház.

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart  irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház
2024. április 11., csütörtök

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélte a szakmai kuratórium az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be csütörtökön a Látó szépirodalmi folyóirat.

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat
2024. április 11., csütörtök

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján

Világot gyújt és rendet rak a vers, melenget vagy lehűt, bezsongat vagy vigasztal. A vers megváltó rés a mindennapok falán – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére a magyar költészet napja alkalmából László Noémi József Attila-díjas kolozsvári költő.

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján
2024. április 10., szerda

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben

Közismert erdélyi magyar képzőművészeket bemutató sorozat részeként Jovián György Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja „corpus inane” című kiállítását nyitják meg április 18-án a Liszt Intézet bukaresti központjában.

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben
2024. április 10., szerda

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson

A 80 éve született, 2021 februárjában elhunyt, Kossuth-díjas Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön, valamint a Hargita megyei Székelyszentmiklóson, ahol a költő a gyermekkorát töltötte.

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából  Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson
2024. április 09., kedd

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap George Lucas, a Csillagok háborúja-sorozat rendezője május 25-én, a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén – jelentették be kedden a szervezők.

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon
2024. április 09., kedd

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok

Közkívánatra Agócs Gergely néprajzkutató tart interaktív képzést április 29–30. között a torockói Duna-Házban. A Magyar népmese – hagyományos mesemondás című foglalkozást elsősorban, de nem kizárólag pedagógusoknak ajánlják.

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok
2024. április 09., kedd

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum

Japán sztrájkot hirdetett a Csíki Székely Múzeum, csatlakozva a CulturMedia – Kulturális és Média Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség tagja által elindított országos tiltakozáshoz.

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum
2024. április 09., kedd

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön

Süli Attila magyarországi történésznek a Gábor Áron, a székely nemzet legendás hőse című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében április 11-én, csütörtökön 18 órától.

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön
2024. április 09., kedd

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján

Újra költészetnapi verssétát szervez a nagyváradi Szigligeti Színház a tavalyi rendezvény nagy sikerére való tekintettel – közölte a társulat.

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján