A magyar kormány nem tekintheti úgy, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye „most el van intézve”, jelentette ki hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján Szijjartó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az a kötelességünk, hogy megvédjük a magyar embereket - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. Rámutatott: minden nemzetközi intézményt fel kell használni, hogy a „gyalázatos” ukrajnai törvénymódosítás ne léphessen életbe.
Nyolcan vesztették életüket abban a lövöldözésben, amely helyi idő szerint este nyolc óra körül tört ki a Dallastól mintegy 30 kilométernyire északra fekvő település, Plano egyik lakásában.
Tizenhat éve, 2001. szeptember 11-én, egy keddi napon intézett az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet támadást az Egyesült Államok ellen. A történelem legvéresebb merényletsorozata után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen.
Öt román állampolgár meghalt, hárman pedig megsebesültek egy Bécs mellett történt közlekedési balesetben vasárnap – tájékoztatott a bukaresti külügyminisztérium.
Románia reméli, hogy „erősségeivel és érveivel” a lehető legrövidebb időn belül sikerül kivívnia, hogy az OECD-tagországok egyöntetűen támogassák az országnak a szervezethez való csatlakozását – hangsúlyozza a román külügyminisztérium.
A kubai meteorológiai intézet szombati közleményében megerősítette, hogy az újra ötös erősségű Irma hurrikán partot ért a sziget középső részén található Camagüey tartomány északi részén, Cayo Romanónál.
Ötvennyolcra emelkedett a Mexikó déli partvidékét helyi idő szerint csütörtök éjfélkor megrázó, nagy erejű földrengés halálos áldozatainak száma.
Tudomásul kell venni a kvótaperben született európai bírósági ítéletet, de ez a döntés nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa migránsokat elutasító bevándorláspolitikáját – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.
Több mint százmillió közép-európai ellenzi a migrációs kvótát a Nézőpont Intézet 11 országban készült közvélemény-kutatása szerint – tudatta az intézet pénteken.
Erős, 8-as erősségű földrengés volt csütörtök este Mexikó déli részénél, a Csendes-óceánban, a fővárosban is megrázkódtak az épületek, a lakosok ijedtükben kifutottak az utcára – jelentették hírügynökségek. Az első jelentések szerint hatan meghaltak.
A spanyol alkotmánybíróság csütörtök este felfüggesztette az október 1-jére kiírt katalán függetlenségi népszavazást. A vitatott jogszabályok felfüggesztése automatikus, amíg a testület meghozza ítéletét. Az alkotmánybíróságnak erre öt hónap áll rendelkezésére.
A román külügyminisztérium is aggodalmának adott hangot csütörtökön az ukrán parlament által kedden elfogadott új oktatási törvény kapcsán, amely gyakorlatilag ellehetetleníti az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását.
Kiírta október 1-jére a Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást Carles Puigdemont katalán elnök szerdán késő este Barcelonában.
Tiltakozik a Fidesz „a keresztényüldözés román hatósági változata" ellen – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának kormánypárti elnöke szerdán Budapesten, a megszűnés határára juttatott marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében tartott sajtótájékoztat&am
A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Románia magyarországi nagykövetét.
A magyar kormány változatlanul kiáll a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium diákjai, tanárai, szülői közössége, s a „meghurcoltak” mellett – közölte szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Több mint ötmillió eurót kell fizetnie Artur Mas volt katalán elnöknek és tíz másik volt katalán vezetőnek a 2014. november 9-én megrendezett „alternatív függetlenségi népszavazás” miatt - döntött a spanyol állami számvevőszék.