A Nemzetközi Bíróság (ICJ) felszólítja Izraelt, hogy gázai katonai műveletei során tegyen meg minden intézkedést a népirtás megelőzése érdekében.
Kórházba vonult pénteken a brit uralkodó. III. Károly király előre bejelentett, tervezett beavatkozáson esik át prosztatamegnagyobbodás miatt.
Több mint másfél millió forint büntetést kapott annak a román furgonnak a sofőrje, illetve az üzembentartója, amelyik a két tonnát is meghaladó túlsúllyal közlekedett az M5-ös autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
A nyomozás első eredményei azt mutatják, hogy az oroszországi Belgorodi területen lezuhant IL-76-os repülőgépet Ukrajna területéről légvédelmi rakétatámadás érte – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtök este a Telegram-csatornáján.
Az Alabama államban található atmore-i börtönben csütörtökön végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült Államokban.
Donald Trump is tanúskodott abban a perben csütörtökön New Yorkban, amelyet E. Jean Carroll újságíró indított ellene rágalmazás miatt.
A CIA igazgatója várhatóan találkozik Izrael, Egyiptom és Katar tisztségviselőivel, hogy megvitassák a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását biztosító megállapodást – közölte egy, a terveket ismerő amerikai tisztségviselő.
Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírta csütörtökön Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációs okmányát, majd a jogszabályt közzétették a hivatalos közlönyben, és ezzel befejeződött a törökországi ratifikáció.
Letartóztatta a magyarországi bíróság azt a három férfit, akit a rendőrök kedden, alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntettének gyanúja miatt fogtak el, a legidősebbet elmegyógyintézetben helyezik el.
Magyarországi látogatáson tartózkodik csütörtökön Dorin Recean, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke és küldöttsége.
A kormány álláspontja világos volt az első pillanattól: támogatja a NATO-bővítést, teljesen függetlenül attól, hogy adott esetben a kabinet mögött álló képviselőknek erről mi volt a véleménye, ugyanakkor nem vagyunk a csicskásai senkinek.
Megtalálták a belgorodi régióban lezuhant orosz Il-76-os szállítórepülőgép fekete dobozait – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség csütörtökön a mentőszolgálatokra hivatkozva.
Ukrajna ragaszkodik az oroszországi Belgorodi területen lezuhant orosz Il-76-os szállító repülőgép tragédiájának nemzetközi kivizsgálásához – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök szerda esti beszédében.
Egy több száz lakóhelyüket elhagyni kényszerült embernek otthont adó épületet ért támadás szerdán Gázai övezet déli részén a Hán- Júnisz elleni heves izraeli katonai támadások közepette.
A londoni miniszterelnöki hivatal szerdán 23 ország, köztük Magyarország nevében adott ki újabb, közös közleményként ismertetett tájékoztatást a jemeni húszi lázadók állásaira hétfő éjjel mért brit-amerikai légicsapásról.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az X közösségi felületen szerdán közzétett üzenetében reményét fejezte ki, hogy Svédország NATO-tagságának ratifikációja Magyarországon is befejeződik, amint a parlament újra összeül.
Az ukrán hadsereg lőtte le az ukrán hadifoglyokat szállító Il-76-os repülőgépet az oroszországi Belgorod megye légterében – jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Egy ideig még Románia marad Európa ballisztikus rakéták elleni védelmének legfőbb letéteményese a deveselui rakétapajzs révén, miután a lengyelországi „testvérrendszer” még mindig nem vethető be.