Szijjártó Péter magyar és Teodor Meleşcanu román külügyminiszter augusztusi bukaresti megbeszélésén
Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium
A magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.
2017. szeptember 20., 09:342017. szeptember 20., 09:34
2017. szeptember 20., 09:362017. szeptember 20., 09:36
A tárcavezető New Yorkban részt vesz az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán. Az ennek alkalmával román, valamint horvát kollégájával folytatott megbeszéléseiről beszámolva kifejtette: a magyar külpolitika nem hagyja magára a határokon túl élő magyarokat, és mindazokban a kérdésekben, amelyek fontosak a számukra, „a végsőkig kitartunk és nem engedjük, hogy a környező országokban folyamatosan a magyarokat sújtó döntéseket hozzanak”.
„Ennek Magyarország folyamatosan hangot ad a nemzetközi színtéren, az ezen országokkal szembeni nemzetközi nyomásgyakorlást folyamatosan szorgalmazza” – jelentette ki Szijjártó. Mint mondta, Románia esetében azért is „csalódást keltő” a marosvásárhelyi iskolával kapcsolatban kialakult helyzet, mert „a két ország között az elmúlt időszakban reményre okot adó, pozitív folyamatok indultak meg", és a két ország gazdasági egymásrautaltsága is világos. Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország úgy tekint az ottani magyar közösségre, mint amely összeköti és nem elválasztja egymástól a két országot.
„A marosvásárhelyi iskola további működése kizárólag a román hatóságok és a román kormány jóindulatán, politikai akaratán múlik” – vélekedett a külügyminiszter. Úgy látja, ezért nem fogadható el semmiféle olyan magyarázat a román kormány részéről, amely valamifajta külső tényezőre fogná az iskola bezárását. Szijjártó Péter hozzátette: ezért továbbra is elvárja Magyarország a román kormánytól, hogy tegye meg azokat a szükséges lépéseket, amelyek nyomán az iskola tovább működhet.
A külügyminiszter emlékeztetett: több mint száz magyar gyermeknek kényszerűségből az utolsó pillanatban más iskolában kellett megkezdenie a tanulmányait. „Magyarország kormánya nemzetközi nyomásgyakorlás keretében világossá tette, hogy nem támogatja Románia OECD-tagságát” – közölte. Elmondta: a marosvásárhelyi katolikus iskola körül kialakult helyzetben a magyar kormány álláspontját a helyi magyarok álláspontja határozza meg, és kizárólag akkor hajlandó változtatni a kormány Románia OECD-tagságának blokkolásán, ha a helyi magyarok és a katolikus egyház képviselői azt jelzik, hogy a helyzetet megoldottnak tekintik. „Magyarország elvárja, hogy az ügyben Románia vegye elejét az esetleges nacionalista kitöréseknek" – fűzte hozzá.
A tárcavezető hangsúlyozta: lehet, hogy újdonságként hat, hogy a magyar külpolitika „kőkeményen kiáll” a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért, azonban a jövőben ez mindig így lesz, és „itt az ideje, hogy ehhez mindenki szokjon hozzá”.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!