Stoltenberg szerint Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan, érkeznek az első F-16-osok

Támogatást ígérnek. Stoltenberg szerint a NATO hangolja össze az Ukrajnának szánt nemzetközi biztonsági támogatást •  Fotó: NATO

Támogatást ígérnek. Stoltenberg szerint a NATO hangolja össze az Ukrajnának szánt nemzetközi biztonsági támogatást

Fotó: NATO

Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan – jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár szerdán Washingtonban a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Észak-atlanti Tanács ülése után a szervezet 75. évfordulós csúcstalálkozóján Washingtonban.

Hírösszefoglaló

2024. július 11., 08:002024. július 11., 08:00

Jens Stoltenberg az Ukrajnát érintő szerdán hozott döntésekről elmondta, hogy azok a támogatás növeléséről szólnak. Beszámolt arról, hogy az Ukrajnának szánt nemzetközi biztonsági támogatás legnagyobb részének összehangolása a NATO kezébe kerül, amelyet németországi központból irányítanak egy altábornagy parancsnoksága alatt.

A központot kiegészítik a keleti tagállamokban létesítendő elosztó-központok, ahonnan a szállítmányokat eljuttatják Ukrajnába

– tette hozzá a főtitkár. Ugyancsak a NATO koordinálja majd az ukrán erők kiképzését tagországok területén.

Jens Stoltenberg kifejtette, hogy az Ukrajna támogatására hozott döntések nem teszik a szövetséget a konfliktus részesévé, de segítenek Ukrajnának abban, hogy élni tudjon az önvédelem jogával.

Hozzátette, hogy

40 milliárd eurós kiindulási összeggel pénzügyi ígéret is született Ukrajna számára, hogy olyan katonai erőt tudjon kiépíteni, amely győzelemre képes és el tudja hárítani az orosz agressziót, valamint elrettentést jelent a jövőben.

Stoltenberg szavai szerint ezek az eszközök arra szolgálnak, hogy a háború lezárható legyen, és úgy fogalmazott, hogy „minél hitelesebb és minél tartósabb a támogatás, Moszkva annál gyorsabban felismeri majd, hogy nem tud bennünket kifárasztani”.

A NATO-csúcstalálkozó szerdán nyilvánossá tett, MTI által idézett nyilatkozata úgy fogalmaz, hogy

Ukrajna jövője a NATO-ban van, és a szövetség „folytatja támogatását a teljes euroatlanti integráció felé vezető visszafordíthatatlan úton, ide értve a NATO-tagságot is”.

A NATO-ba való hivatalos meghívóval kapcsolatban a közleményben az olvasható, hogy az akkor történhet meg, amikor a szövetségesek között erről egyetértés születik és Ukrajna teljesíti a feltételeket.

Az állam és kormányfők által elfogadott közös dokumentum egyben azt is hangsúlyozza, hogy

a NATO nem keres konfliktust Oroszországgal, és nem jelent rá veszélyt, valamint tartalmazza a kommunikációs csatornák nyitva tartásának fontosságát a kockázat csökkentése és eszkaláció megelőzése érdekében.

A szerdai ülésnapot követő sajtótájékoztatón Jens Stoltenberg azt is elmondta, hogy döntések születtek a NATO erősítése és tagjai biztonságának növelése érdekében, valamint szó volt a biztonság fentartását szolgáló költségek megosztásáról. Beszámolt a védelmi szövetség keleti tagállamaiba telepített harckész egységekről, és arról, hogy jelenleg több mint 500 ezer katona áll készenlétben a szövetség területén. Hozzátette, hogy a NATO az elmúlt időszakban a hidegháború óta legátfogóbb védelmi tervet volt képes életbe léptetni.

A főtitkár kifejtette: az eredmények elérését az tette lehetővé, hogy a tagállamok történelmi mértékben növelték védelmi kiadásaikat. Ismét rámutatott arra, hogy, amikor 2014-ben megfogalmazták a GDP 2 százalékának megfelelő előírást a tagállamok védelmi kiadásaira vonatkozóan, akkor csupán 3 szövetséges tudta azt teljesíteni, míg jelenleg 23.

Beszámolt arról, hogy a NATO állam- és kormányfőinek ülésén megállapodás született a védelmi ipari együttműködésről a termelés fokozása érdekében. Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy

a szövetségesek a lég- és rakétavédelem megerősítéséről is döntést hoztak, aminek része egy új támaszpont kialakítása Lengyelországban.

A NATO washingtoni csúcstalálkozója csütörtökön folytatódik, amikor a tagországok állam- és kormányfőihez csatlakoznak az Európai Unió képviselői, valamint az indiai- és csendes-óceáni térség több vezetője, ezt követően pedig összeül a NATO-Ukrajna Tanács is, amelyen részt vesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Eközben szintén szerdán

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a washingtoni NATO-csúcstalálkozó margóján közölte: már megkezdték az első F–16-os harci repülők Hollandiából és Dániából történő átadását a kijevi vezetésnek, és azok már a nyáron repülni fognak az ukrán égen.

Blinken úgy fogalmazott, hogy az elkövetkezendő napokban nagyszabású támogatási csomagot fognak bejelenteni Ukrajna számára, amely világos és erős hídként fog szolgálni Kijev NATO-tagsága felé.

„Szintén örömmel jelenthetem be, hogy e szavak elhangzásakor az F–16-osok átadása folyamatban Dániából, illetve Hollandiából” – ismertette Blinken.

Idézet
És ezek a harci repülők… Ukrajna egén fognak repülni ezen a nyáron szavatolva Ukrajna hatékony védelmét az orosz agresszióval szemben”

– hangoztatta az amerikai tárcavezető.

„Biztonsági okokból jelen pillanatban nem tudunk további részleteket közölni” – tette hozzá.

Az Egyesült Államok, Dánia és Hollandia vezetői közös közleményükben tudatták szerdán, hogy

a dán és a holland kormányok amerikai támogatással ajándékoznak F–16-os gépeket Ukrajnának.

„Hálásak vagyunk Belgiumnak és Norvégiának, amiért további repülőgépeket adnak, valamint a légierő képességnövelő szövetség többi tagjának a támogatásukért” – olvasható az állásfoglalásban, amely hozzátette, hogy a csoport elkötelezett Ukrajna légi képességeinek további növelése mellett.

A NATO-tagállamok eddig további öt Patriot, illetve egyéb légvédelmi rendszert ígértek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten azt mondta, hogy szeretné megduplázni a nyáron az ukrán légvédelmet és ehhez országának még legalább hét Patriot légvédelmi ütegre lenne szüksége.

A washingtoni Ronald Reagan Alapítványban kedden mondott beszédében arról beszélt, hogy országának legalább 128 darabra lenne szüksége az amerikai gyártmányú F-16-os harci repülőkből. „Tudják, mi mindig várunk. Úgy, ahogy anyám várt rám mindig az iskola után, én pedig mindig találtam kifogást a késésre. Ez ugyanolyan, csak sokkal komolyabb” – hangoztatta Zelenszkij nyugati partnerei késedelmeiről szólva.

Szlovák elnök: Az Ukrajnának szánt újabb légvédelmi rendszerek a kelet-európai NATO-tagországoknak hiányozni fognak
Szlovákia kulcsfontosságúnak tekinti a NATO keleti szárnya légvédelmének megerősítését, de ha Ukrajnának újabb légvédelmi rendszereket küldenek, ez azt jelenti, hogy nem marad elég belőlük az észak-atlanti szövetség tagországai számára – mutatott rá a washingtoni NATO-csúcson tartózkodó Peter Pellegrini szlovák államfő a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerdai jelentése szerint.
Peter Pellegrini Joe Biden amerikai elnök azon bejelentésére reagált, hogy az Egyesült Államok és néhány másik NATO-tagállam a következő hónapokban több tucat újabb légvédelmi rendszert, köztük legkevesebb négy Patriotot szándékozik küldeni Ukrajnának. A szlovák elnök erről az Egyesült Államok és Európa hadiiparának lehetséges gyártási kapacitásaival összefüggésben is beszélt.
„Néhány további légvédelmi rendszer küldése Ukrajnának azt jelenti, hogy ezekből nem lesz elég a NATO-tagországok számára, és Szlovákia légtere valószínűleg továbbra is hatékony védelem nélkül marad” – jelentette ki Peter Pellegrini.
Szlovákia még tavaly tavasszal, az előző, liberális kormány idején, Eduard Heger ügyvezető kabinetjének döntésével – teljes vadászrepülőgép-állományát – 13 darab MiG 29-est, illetve egy Kub légvédelmi rendszert adott át Ukrajnának, illetve már egy évvel korábban ugyancsak Kijevnek ajándékozták az ország SZ-300-as légvédelmi rendszerét is.
A korábban is számos részről bírált döntés kapcsán Robert Kalinák jelenlegi védelmi miniszter a múlt hónapban jelentette be, hogy az ügyben eljárást indítanak, mert a Heger-kabinetnek ügyvezető kormányként nem volt hatásköre ilyen fajsúlyos kérdésben döntést hozni.
A Washingtonban tartózkodó Peter Pellegrini beszélt Ukrajna jövőbeni NATO-csatlakozási terveiről is, rámutatva: a kérdést csak azután lehet megnyitni, amikor Ukrajnában már béke lesz, és ha azzal az észak-atlanti szövetség összes tagállama egyetért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi