Trócsányi László
Kimutatták a koronavírust Trócsányi László európai parlamenti (EP-) képviselő, volt igazságügyi miniszter szervezetében.
2020. augusztus 28., 18:062020. augusztus 28., 18:06
2020. augusztus 28., 18:232020. augusztus 28., 18:23
A Fidesz EP-képviselője pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: jelenleg hatósági karanténban van, megtette a szükséges óvintézkedéseket és közreműködik a vizsgálatok elvégzésében. Hozzátette, munkáját gyógyulásáig itthonról folytatja.
Karanténba került ugyanakkor a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és Orbán Balázs, a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára is, mert múlt hét szombaton egy olyan magánrendezvényen voltak, amelyen egy résztvevő koronavírustesztje pozitív lett. A Miniszterelnökség az MTI-hez eljuttatott közleményében ugyanakkor kiemelte, hogy Gulyás Gergely szerdán elvégzett koronavírustesztje negatív lett.
Házi karanténban folytatja a munkát csütörtöktől Varga Judit igazságügyi miniszter is azt követően, hogy koronavírus-fertőzött személlyel találkozott. A politikus Facebook-oldalán azt írta: „tisztelettel tájékoztatok mindenkit, hogy tudomásomra jutott, hogy hétfőn kontaktusba kerültem egy, azóta igazoltan Covid-19 fertőzött személlyel. Emiatt a mai naptól házi karanténban folytatom a munkámat.” Hozzátette, nem tapasztalt magán fertőzésre utaló jeleket és a csütörtökön reggel elvégzett első laboratóriumi teszt eredménye is negatív volt.
Több mint 50 korábbi magas rangú demokrata tisztségviselő sürgette Joe Bident visszalépésre a Fehér Háznak küldött levélben, szombaton ugyanezt kérte újabb kongresszusi képviselő az elnöktől.
Oroszország két héten belül ötödik dróncsapását indította Kijev ellen, az ukrán légvédelmi rendszerek minden pilóta nélküli légi járművet megsemmisítettek, mielőtt azok elérték volna a fővárost – közölte vasárnap az ukrán hadsereg.
Szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta Donald Trump választási gyűlését szombaton Michigan államban, az elsőt az után, hogy egy héttel korábban merényletkísérletet hajtottak végre ellene.
Intenzív légicsapások érték a jemeni Hudajda kikötővárost – közölték szombaton a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött médiumok.
Egy lvivi kórházban belehalt péntek esti fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő, a parlament (Verhovna Rada) egykori alelnöke.
Több személyt őrizetbe vettek a csütörtök este az angliai Leeds egyik városrészében románok főszereplésével kirobbant utcai zavargások résztvevői közül – számolt be a BBC a rendőrségre hivatkozva pénteken este.
Újabb demokrata párti kongresszusi tagok szólították fel Joe Bident visszalépésre az elnökjelöltségtől, és péntekre 32-re bővül a választott politikusok listája, akik új jelöltet szeretnének.
A partnerek támogatásával Ukrajna megpróbálhatja az év végéig lezárni az Oroszországgal folytatott háború forró szakaszát – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy, a BBC-nek adott interjúban.
Üdvözölte a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet pénteken a Nemzetközi Bíróság (ICJ) ítéletét, amely szerint Izrael törvénytelenül tartja megszállva az 1967 óta elfoglalt palesztin területeket.
A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, a javítás folyamatban van.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)