Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Határozott választ ígért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután bejelentette, hogy legalább 18 civil meghalt és 130 másik megsebesült a Kijevet és Harkivot ért keddi orosz légicsapásokban.
2024. január 24., 08:292024. január 24., 08:29
„Több mint 200 különböző helyet ért találat, köztük 139 lakóépületet (...) 130 ember megsérült, akik mindannyian megkapták a szükséges segítséget. Sajnos 18 ember meghal” – közölte Zelenszkij a Telegramon, jelezve, hogy a halálos áldozatok száma emelkedhet.
Eközben
„A keddi támadások egyértelműen bizonyítják, hogy több légvédelmi rendszer és további légvédelmi rakéták szállítására van szükség” – mondta Dmitro Kuleba a Die Weltnek.
Boris Pistorius német védelmi miniszter ugyanakkor közben bejelentette, hogy
A tárcavezető szerint hat darab Sea King többcélú helikoptert, a hozzávaló felszereléssel és alkatrészekkel adnak át a kijevi vezetésnek a német hadsereg (Bundeswehr) állományából.
Németország vállalta az ukrán pilóták kiképzését is.
A döntést az Ukrajnát támogató országok úgynevezett Rammstein formátumban tartott értekezletén hozták nyilvánosságra.
„A Sea King egy bevált és erős helikopter, amely az ukránoknak több területen is hasznára lesz: a fekete-tengeri felderítésben egészen katonák szállításáig bezárólag. Ez az első ilyen jellegű német szállítmány” – húzta alá Pistorius.
A német tárcavezető beszélt arról is, hogy
A német védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrajnai háború kitörése óta Berlin nagyjából hatmilliárd euró értékben szállított hadfelszerelést Ukrajnának.
Eközben Christian Lindner német pénzügyminiszter kijelentette:
„Nem fogadható el az, hogy Németország többet tesz Ukrajna megsegítésére, miközben mások kevesebbet tesznek” – hangoztatta Lindner kedden a Német Gazdaság Kelet-európai Egyesületének (OAOEV) rendezvényén.
A német szabaddemokrata politikus azt is követelte, hogy európai uniós szinten osszák el egyenlően a terheket.
„Sok feltétel teljesítésére van még szükség ahhoz, hogy a magánszektor kezdeményezései sikerrel járhassanak” – tette hozzá.
Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról.
Oroszország elítélte Washingtonnak és Berlinnek a NATO-csúcson tett bejelentését, miszerint 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepítenek Németországba. A Kreml illetékese a hidegháborúhoz való visszatérésről beszélt.
Legalább 35 palesztin vesztette életét szombaton az izraeli hadsereg támadásában a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz mellett – közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet al-Hadat tévécsatornája.
Legalább 16 tanuló meghalt, további több tucat pedig megsérült pénteken a nigériai Plateau régió fővárosában, Josban, ahol éppen vizsgáztatás folyt, amikor összeomlott a busa buji vallási közösség kétemeletes iskolaépülete.
Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást – jelentette be az szavazatok újraszámlálása után Sasvári Róbert, a magyar Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén.
Hevesen bírálta az izraeli kormányt Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztatóján, a gázai háború leállítása és a kétállami megoldás mellett téve le a garast.
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)