Háborúban is elkelt a nőnapi virág – Zubánics László UMDSZ-elnök a beregszászi helyzet stabilizálódásáról

Háborúban is elkelt a nőnapi virág – Zubánics László UMDSZ-elnök a beregszászi helyzet stabilizálódásáról

Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség (UMDSZ) elnöke

Fotó: Facebook/Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Több mint két hete tart az Ukrajna elleni orosz agresszió, több mint két hete menekül az ukrajnai lakosság számottevő része, több mint két hete fogott össze a világ, hogy segítse az otthonukat elhagyókat és az ott maradottakat. Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, írót, egyetemi tanárt faggattuk arról, hogy a háború első napjaihoz képest változott-e a helyzet, milyenek most a mindennapok Kárpátalján.

Tóth Gödri Iringó

2022. március 11., 12:282022. március 11., 12:28

2022. március 11., 13:312022. március 11., 13:31

Zubánics László az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, a beregszászi székhelyű Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet vezetője. A politikus, író, egyetemi tanár telefonon számolt be a Krónikának az aktuális kárpátaljai, beregszászi helyzetről, arról, hogy a háború miként változtatta meg az emberek mindennapjait.

Sokan már hazatértek az elmenekülők közül

Az UMDSZ elnöke csütörtök délutáni beszélgetésünk alkalmával elmondta, két héttel a háború kitörése után úgy érzi, hogy kicsit alábbhagyott a kezdeti félelem: Kárpátalján, Ukrajna legnyugatibb régiójában majdhogynem „biztos hátországban” érzik magukat az emberek, próbálják megszokni a kialakult helyzetet. Hozzátette: egyes információk szerint azok közül, akik az első napokban gyorsan elmenekültek, elhagyták az országot, többen már visszatértek vagy a napokban terveznek visszatérni Kárpátaljára.

Idézet
A helyzet egy kicsit stabilizálódni látszik”

– hangsúlyozta Zubánics László, megemlítve azt is, hogy a jelenlegi állapotokat figyelembe véve sokan vélik úgy, hogy egy sokáig elhúzódó, állóháborúra kell számítani.

Zubánics azt is kiemelte, hogy a régiót sokan elhagyták, de nagyon sokan, több százezren érkeztek is az ország más részeiből, és főleg az „első hullámból” nagyon sokan maradni szándékoznak: ők saját költségükön házat, lakást, szobát béreltek a térségben.

Ezeket az „új arcokat” látják nap mint nap az utcán – a körülbelül 23 ezer lakosú Beregszászon nagyon feltűnő a városban, hogy milyen sok új ember érkezett oda az elmúlt két hétben. 

„Mindenképp megváltozott a város lakosságszerkezete, nagyon kell figyelni, hogy az ember az utcán ismerős arcokat lásson” – hangsúlyozta.

Galéria

Fotó: Korpos Attila

Jelenleg „mindenből van elegendő”

Azt is megtudtuk, hogy az élelmiszerellátásban csak az első napokban voltak akadozások, kimaradások, amit a közlekedés, szállítás fennakadásai okoztak, jelenleg „mindenből van elegendő”. Vannak érvényben levő korlátozások, így az alapélelmiszerekből 2-3 csomaggal lehet maximálisan vásárolni. Hozzátette, néha van olyan, hogy egy-egy termék rövid időre, fél napra eltűnik a polcról – ezek általában olyan áruk, amelyeket messziről hoznak, de a hiányt hamar szokták pótolni.

A fennakadást általában az okozza, hogy a hágókon ellenőrzőpontokat alakítottak ki, ahol minden áthaladó járművet átvizsgálnak, így néha a teherautóknak több órát kell sorban állniuk.

A közúti forgalom kapcsán Zubánics László azt is megemlítette, hogy épp ezen torlódások miatt jelenleg nagy népszerűségnek örvend a vasút: a Csap nevű határátkelőnél, Ungvárnál Szlovákia irányába, valamint a magyarországi Tiszaújlak, Tiszabecs irányába több száz fős, akár ezres tömeg szokott kialakulni délutánonként, amikor érkezik „a menekültvonat”. A helyzetre való tekintettel növelték a vonatjáratok számát az ország keleti feléből a nyugati áramló néptömeg miatt.

korábban írtuk

„Kárpátalját nem fenyegeti orosz lerohanás” – Babják Zoltán, Beregszász polgármestere szerint egyelőre nincs veszély
„Kárpátalját nem fenyegeti orosz lerohanás” – Babják Zoltán, Beregszász polgármestere szerint egyelőre nincs veszély

Jelen pillanatban nem áll fenn annak veszélye, hogy az orosz haderők Kárpátaljáig nyomuljanak, mint ahogyan az sem elképzelhető, hogy az elmenekült magyarok házait a távolról érkező ukránok foglalják el – véli Babják Zoltán, Beregszász polgármestere.

Behívó ittas vezetésért

Zubánics László kiemelte, hogy hivatalosan már az első napokban katonai közigazgatást vezettek be, így a megyei prefektus tulajdonképpen katonai főparancsnok is. Emiatt a határellenőrzést is egyre szigorúbban veszik, a katonakötelesek nem léphetik át a határt, illetve közlekedési kihágásokat is komolyan büntetik:

akit ittas vezetésen vagy hasonló kihágáson kapnak, elkobozzák a járművét, és azonnal megkapja a behívóját is. Hasonlóan járnak el más bűncselekmények elkövetői, például illegális fakitermeléssel foglalkozók esetében is.

Szintén az aktuális helyzet miatt alkoholt sem lehet vásárolni.

Galéria

Fotó: Korpos Attila

Újraindul az alsó tagozatosok jelenléti oktatása

Zubánics László azt is kifejtette, hogy Kárpátalján az emberek igyekeznek a megszokott életüket élni, munkába járnak, ügyeket intéznek, vásárolnak, illetve jövő héttől az óvodákban, illetve az iskolák alsó tagozataiban is újraindul a jelenléti oktatás – ami most szünetel. Ennek kapcsán azt is megtudtuk, egyelőre nem tudják, hogy a térséget elhagyó menekültek miatt lesznek-e olyan települések, ahol épp csak néhány gyerek marad, aki iskolába járhat, a héten igyekeznek felmérni a helyzetet. A felsőoktatási intézményekben jövő héttől indul a távoktatás.

Az UMDSZ elnöke szerint „gyakorlatilag minden a szokásos kerékvágásban halad”, bár bizonyos téren néha akadnak nehézségeik. Megtudtuk, hogy az elmúlt évek digitalizációs folyamatainak köszönhetően

tulajdonképpen szinte minden hivatali ügyintézést, fizetést online lehetett lebonyolítani Ukrajnában, ám a különböző elektronikus felületeket jelenleg folyamatos hackertámadások érik

(így például a különböző minisztériumok honlapjai néha hosszabb ideig nem elérhetőek), sérülékenyek lettek a rendszerek. Természetesen a helyzetre való tekintettel vannak más megoldások, a befizetéseket meg lehet oldani személyesen is, sőt például az adóbevallás, befizetés kapcsán született egy határozat, mely értelmében ha késés történik, az nem fog maga után vonni következményeket. Azt is megtudtuk, hogy az ukrán államnak vannak kompenzációs alapjai is, így például ha valaki önkéntesnek jelentkezik, akkor megmarad az állása, a fizetése (az állam fenntartja ezeket). Jelenleg időben történik a nyugdíjak, bérek, szociális juttatások kifizetése is.

Annak kapcsán, hogy a háború első napjaiban a bankautomatákat is megrohamozta a lakosság, Zubánics László tájékoztatása szerint jelenleg is érzékelhető bizonyos szinten, hogy az emberek szeretnék, ha viszonylag nagyobb összegű készpénz állna rendelkezésükre, de sorok már nincsenek. Eközben a nemzeti bank felhívta a figyelmet arra, hogy a továbbiakban is lehetséges a bankkártyás fizetés, sőt azon vállalkozók, cégek ellen, akiknek, amelyeknek megvan a technikai lehetőségük, ám mégsem fogadják el a bankkártyás fizetést, büntetést helyeztek kilátásba. 

Áremelkedés elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyag terén tapasztalható, az energiahordozók, gáz, villany terén még nem tapasztaltak emelkedést. Manapság már egyébként a benzinkutaknál sincsenek sorok.

Megérkeztek az erdélyi adományok

Az adományok kapcsán Zubánics László beszámolt arról, hogy most már megérkeztek a testvértelepülések – Beregszász esetében például Csíkszereda és Szatmárnémeti – célzott adományai is, elsősorban felszerelések, például generátorok, víztartályok, szivattyúk, melyek  az esetlegesen súlyosabb helyzetre történő felkészülést szolgálják.

Galéria

A csíkszeredai segélycsomagot pakolják le Beregszászon (archív felvétel)

Fotó: Korpos Attila

Az élelmiszer-adományokat két részre osztják. Egyfelől

van egy nagy logisztikai központ Csap közelében, hangárokban – ide a fel nem címkézett adományok érkeznek, amelyeket szétválogatnak, újracsomagolnak és a keleti régiókba küldenek.

Illetve vannak kisebb adományok, amelyeket konkrétan az önkormányzatok kapnak meg, és az adott településen elszállásolt menekültek, illetve a helyben maradt idősek ellátására használják fel. Egyébként már az elején igyekeztek felmérni a települések, hogy kik azok az otthon maradottak, akiknek élelemre, gyógyszerre, ellátásra van szükségük.

A menekültek kapcsán azt is megtudtuk, hogy a térségben a főutak menték többnyire speciális információs és gyűjtőpontokat alakítottak ki, ahol be lehet jelentkezni, illetve ahonnan rögtön közösségi szállásra kísérik az illetőket, élelmet biztosítanak, lehetővé teszik, hogy megpihenjek.

korábban írtuk

Kimerülés, feszültség és aggodalom – helyszíni riport Beregszászról
Kimerülés, feszültség és aggodalom – helyszíni riport Beregszászról

Beregszászra szállított adományokat Csíkszereda önkormányzata, a vasárnap indult, hétfőn megérkezett csapatot lapunk munkatársa is elkísérte. A tapasztalt félelem, feszültség és bizonytalanság a küldöttség tagjait is mélyen érintette.

Most mindenki félretesz minden nemzetiségi sérelmet

Amikor az esetleges nemzetiségi konfliktusokról kérdeztük, Zubánics László kiemelte, fontos leszögezni, hogy egy harkovi ukrán eddig sem hitte azt, hogy Kárpátalján emberevő magyarok élnek, de most egymás segítése közben mindenki félretesz minden sérelmet, gondolatot, nem számít, hogy ki milyen nemzetiségű.

Idézet
Ezt az emberek értik és érzik, hogy most nem lehet nemzetiségi alapon különbséget tenni”

– fogalmazott. Elmondása szerint most az is „megerőlteti magát”, hogy kommunikálni tudjon, aki alapvetően nem beszéli túl jól a szláv nyelveket.

A nőnap az nőnap háborúban is

Zubánics László azt is kifejtette, hogy mivel a volt szovjet térségben a nemzetközi nőnap kiemelt fontossággal bír, így idén sem feledkeztek meg erről az ünnepről, bár tény, hogy a termelők, árusok, akik még decemberben, januárban elültették az eladásra szánt nárciszokat, jácintokat, tulipánokat, aggódtak, hogy nem fog elfogyni a portéka. „Érdekes módon majdnem minden elfogott. Az ide érkező menekültek, függetlenül attól, hogy háborús helyzet van vagy sem, megülték a nőnapot” – tájékoztatta lapunkat Zubánics László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet
2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással
2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson