Archív felvétel
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az elmúlt egy évben óriási mértékben sikerült kiszélesíteni Magyarország mozgásterét, elsősorban a nemzetközi politikai térben, ami a határon túli magyar közösségek megerősödését is jelenti – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) csütörtöki plenáris ülésén Budapesten.
2024. november 21., 13:452024. november 21., 13:45
2024. november 21., 15:342024. november 21., 15:34
Emlékeztetett, a kormányzat 2010 óta 1374 milliárd forintot, évi mintegy 100 milliárdot költött nemzetpolitikára, ezzel a 2010 előtti időszak évi 9,1 milliárdos támogatását sikerült megtízszerezni.
Ebben az összegben nincsenek benne a gazdaságfejlesztési programok: 330 milliárd forint értékben valósítottak meg 9300 beruházást a Kárpát-medencében a magyar államhatárokon kívül – tette hozzá a kormányfő.
Májusban itt járt a kínai elnök, nemrég itt tartották az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját, majd az Európai Unió 27 tagállamának informális csúcstalálkozóját, ahol elfogadták a budapesti nyilatkozatot. Ez „talán utolsó kísérlet arra, hogy az európai versenyképességet megmentsük” – jelezte.
A 2024-es esztendőben az amerikai elnökválasztással, az európai választással, a sikeres egész éves diplomáciai munkával a magyar külpolitika mozgásterét sikerült kiszélesíteni – értékelt Orbán Viktor.
– hangoztatta a miniszterelnök.
A kormányfő beszédében az Egyesült Államokban bekövetkezett politikai fordulat kapcsán a két ország közötti viszony jövőjéről azt mondta:
Hozzáfűzte: olyan előnyöket is remélnek tehát az amerikai választási eredménytől, amelyek nem maradnak meg a nagypolitika diplomáciai magaslataiban, hanem a mindennapokban is érzékelhetők lesznek a magyar választópolgárok számára.
Ezáltal „a magyar közvélemény is megérti”, hogy – bár nehézségekkel jár a nemzetközi csatatéren –, „akkor is ki kell állni a nemzeti érdekeinkért, hogyha éppen szembefúj a szél, vagy ha éppen fájdalmakat kell elviselni” – fogalmazott.
Elfogadták a magyar EU-elnökség által előterjesztett versenyképességi paktumot, a budapesti deklarációt az Európai Unió állam- és kormányfőinek pénteki informális ülésén.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
szóljon hozzá!