„Elhallgattatta” a nyugati sajtóorgánumokat az orosz médiahatóság

A BBC orosz nyelvű kiadása sem követhető már Oroszországban •  Fotó: Képernyőmentés

A BBC orosz nyelvű kiadása sem követhető már Oroszországban

Fotó: Képernyőmentés

Letiltotta a nyugati sajtóorgánumokat az orosz médiafelügyelő hatóság, többek között olyan neves médiavállalatok némultak el, mint az angol BBC vagy a német Deutsche Welle, számolt be a The Guardian.

Krónika

2022. március 04., 15:572022. március 04., 15:57

2022. március 04., 18:062022. március 04., 18:06

A brit lap szerint az orosz hatóságok az ukrajnai háborúval kapcsolatos „álhírek” terjesztésével vádolja a nyugati médiát, ezért döntött az elhallgattatásuk mellett. Moszkva már korábban is azt hangoztatta, hogy a nyugat-európai sajtó „részrehajló” és „oroszellenes”, amikor a világ dolgait láttatja.

A panaszáradatnak pénteken gyakorlati következménye is lett,

az orosz médiafelügyelő hatóság letiltotta többek között a BBC-t, az Amerika Hangját (Voice of America), a Deutsche Wellét, de még a Szabad Európa Rádiót (Radio Free Europe/Radio Liberty) is,

írta a G4Media az Interfax orosz hírügynökség tájékoztatása alapján.

A BBC közleményben erősítette meg a hírt, rámutatva, hogy az információhoz való jog alapvető emberi jog, amit Oroszország népének most megtagadtak, holott milliók alapoznak a brit közszolgálati média híreire.

Hangsúlyozták, mindent megtesznek, hogy elérhetővé tegyék a BBC News híreit az orosz nép számára. Többen ugyanis arra panaszkodtak, hogy pénteken már nem lehetett elérni a BBC honlapját Oroszországban.

Sajtójelentések szerint egyébként a háború kezdete óta naponta oroszok ezrei csatlakoznak WPN-szerverekhez

(virtuális magánhálózat – Virtual Private Network), ugyanis ekkor a webhelyek számára az adatforgalom a VPN-szerver országából érkezőnek látszik. Az oroszok egyrészt így próbálják megkerülni az EU-s szankciókat, másrészt követni az ukrajnai háborúról szóló nyugati híreket.

korábban írtuk

Elfogadta az orosz parlament a „rémhírterjesztést” és a szankciófelhívást büntető törvényt
Elfogadta az orosz parlament a „rémhírterjesztést” és a szankciófelhívást büntető törvényt

Egyhangúlag elfogadta az orosz parlament mindkét háza pénteken azt a törvényt, amely büntetőjogi felelősségre vonást ír elő az orosz hadsereg műveleteire vonatkozó rémhírek terjesztése és az Oroszország elleni szankciók sürgetése esetén.

Korábban az Európai Unió Tanácsa az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra válaszul ideiglenesen felfüggesztette a Szputnyik és az Russia Today (RT) orosz állami tulajdonú médiavállalatok műsorszórási tevékenységét az Európai Unióban. Az uniós tanács szerdán leszögezte: a korlátozó intézkedések „mindaddig érvényben maradnak, amíg az Ukrajna elleni orosz agresszió véget nem ér”, és amíg „Oroszország meg nem szünteti a nevezett csatornákon keresztül az EU és tagállamai ellen folytatott dezinformációs és manipulációs tevékenységeit”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását
2025. május 09., péntek

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll

Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll