A CDU nyerte a Saar-vidéki tartományi választást

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) nyerte meg a németországi Saar-vidéken vasárnap rendezett tartományi törvényhozási (Landtag-) választást.

Hírösszefoglaló

2017. március 27., 16:512017. március 27., 16:51


A vasárnap este kihirdetett hivatalos, előzetes végeredmény szerint a CDU a szavazatok 40,7 százalékát szerezte meg, 5,5 százalékponttal meghaladva a legutóbbi, 2012-ben tartott választáson elért 35,2 százalékot – számolt be az MTI. Az eddigi és várhatóan jövőbeni koalíciós társ, a szociáldemokrata párt (SPD) 29,6 százalékkal a második helyen végzett, 1 százalékponttal elmaradva az öt évvel ezelőtti 30,6 százaléktól.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) a szavazatok 12,9 százalékát szerezte meg, 3,3 százalékkal elmaradva a 2012-es 16,1 százaléktól. A CDU-tól jobbra álló, 2013-ban alapított Alternatíva Németországnak (AfD) a szavazatok 6,2 százalékával jutott be a saarbrückeni Landtagba. A Zöldek az öt évvel ezelőtti 5 százalék után 4 százalékos eredményt értek el, kiestek a tartományi gyűlésből. Nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt a Kalózpárt sem, amely a 2012-es 7,4 százalék után a szavazatok 0,7 százalékát szerezte meg. A liberális FDP 3,3 százalékot ért el, nem szerezte vissza a 2012-es választáson elért 1,2 százalékos eredmény miatt elveszített képviseletét a Landtagban.

Saar-vidék a legkisebb német tartomány, a választásra jogosultak száma 775 ezer volt, ami alig 1 százaléka az ország teljes lakosságának. A részvételi arány 69,7 százalékra emelkedett a 2012-es 61,6 százalékról. Több mint 540 ezren adták le voksukat, az öt évvel ezelőtti 491 ezer után. A CDU szavazóinak száma csaknem 50 ezerrel emelkedett, 169 ezerről 217 ezerre. Az SPD is növelte szavazói számát, 147 ezerről 157 ezerre. Az 51 fős Landtagban a CDU 24, az SPD 17, a Baloldal 7, az AfD 3 képviselői helyet szerzett.

Annegret Kramp-Karrenbauer tartományi miniszterelnök a választás után kiemelte, hogy Saar-vidék a 2012-ben alakított CDU–SPD koalíció folytatására szavazott, és elutasította a az SPD és a Baloldal kilátásba helyezett együttműködését. Ez országos jelentőségű, fontos üzenet a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra tekintve. A miniszterelnöki tisztséget hat éve betöltő, rendkívül népszerű politikus hangsúlyozta: a választók azt is kifejezték, hogy elégedettek a munkájával és azt szeretnék, ha továbbra is ő vezetné a tartományi kormányt, és Saar-vidék baloldali fordulat helyett kitartana \"a közép\" politikája mellett.

Martin Schulz SPD-elnök, kancellárjelölt elismerte, hogy pártja nem érte el célját a tartományban, de szavai szerint ez nem azt jelenti, hogy nem éri el legfőbb célját, a politikai fordulatot egész Németországban. Az SPD-nek kitartásra és egységre van szüksége, hiszen a Bundestag-választás kampánya „nem sprint, hanem maratonfutás\" – mondta.

Az Európai Parlament volt elnöke azzal kapcsolatban, hogy miként érvényesült Saar-vidéken a \"Schulz-hatás\" – vagyis megjelenése a német országos politikában, aminek révén szövetségi szinten jelentősen emelkedett az SPD támogatottsága –-, azt mondta, hogy a tartományban inkább a miniszterelnök népszerűsége, a \"Kramp-Karrenbauer-hatás\" érvényesült. 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 08., szombat

Drónokkal támadta Oroszországot Ukrajna, olajipari létesítményt is célba vett

Ukrajna ismét drónokkal támadta Oroszország különböző területeit, de csak kisebb károkat tudott okozni – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.

Drónokkal támadta Oroszországot Ukrajna, olajipari létesítményt is célba vett
2025. február 08., szombat

Naponta akár öt luxusvillába is betörtek: román bűnbanda bukott le Spanyolországban

A spanyol rendőrség felszámolt egy három román állampolgárból álló bűnbandát, amely 40 betörést követett el Madrid környéki luxusvillákban. A tolvajok egyetlen nap alatt akár öt lakásba is betörtek.

Naponta akár öt luxusvillába is betörtek: román bűnbanda bukott le Spanyolországban
2025. február 08., szombat

Változást sürgetnek az EU élén a Madridban összeült Patrióták – Orbán: mi vagyunk a jövő

Változás sürget az Európai Unió vezetésében a Patrióták Európáért pártcsalád, amely kétnapos madridi csúcstalálkozóján a következő hónapok stratégiáját kívánja meghatározni.

Változást sürgetnek az EU élén a Madridban összeült Patrióták – Orbán: mi vagyunk a jövő
2025. február 08., szombat

Újabb három izraeli túszt engedtek el, cserében több mint 180 palesztin szabadulhat

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet átadta további három izraeli túszát a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek – jelentették szombaton az eseményt közvetítő tévécsatornák.

Újabb három izraeli túszt engedtek el, cserében több mint 180 palesztin szabadulhat
2025. február 08., szombat

Trump: a USAID korrupt, ezért kellett leállítani a tevékenységét

Donald Trump szerint az amerikai szövetségi intézmények működésének áttekintése során „rengeteg csalást, korrupciót és pazarlást” tapasztaltak – az amerikai elnök erről pénteken beszélt újságírók előtt.

Trump: a USAID korrupt, ezért kellett leállítani a tevékenységét
2025. február 08., szombat

Román férfi randalírozott a vatikáni Szent Péter-bazilikában, az oltárra is felmászott

Román állampolgárságú férfi randalírozott pénteken a vatikáni Szent Péter-bazilikában: felmászott a főoltárra és szétdobált, illetve lerugdosott hat gyertyatartót.

Román férfi randalírozott a vatikáni Szent Péter-bazilikában, az oltárra is felmászott
2025. február 08., szombat

Zelenszkij: biztonsági garanciákért cserében megkaphatják az amerikaiak a ritkaföldfémeket

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken kijelentette, hogy hajlandó olyan megállapodást kötni Donald Trump amerikai elnökkel, amely biztosítaná az Egyesült Államok számára Ukrajna ásványkincseinek egy részét biztonsági garanciákért cserében.

Zelenszkij: biztonsági garanciákért cserében megkaphatják az amerikaiak a ritkaföldfémeket
2025. február 08., szombat

Kölcsönkenyér visszajár: Trump korlátozza Biden hozzáférését a titkos információkhoz

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy megszünteti Joe Biden volt elnök hozzáférését a titkos információkhoz. Ezért visszavonja a biztonsági engedélyét és leállítja a napi hírszerzési tájékoztatását.

Kölcsönkenyér visszajár: Trump korlátozza Biden hozzáférését a titkos információkhoz
2025. február 07., péntek

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek

A Drents Múzeumból két héttel ezelőtt ellopott négy romániai aranykincs 5,8 millió eurójába kerülhet a holland államnak, ha a műtárgyakat nem sikerül visszaszerezni – jelentette az <a href="https://www.rtvdrenthe.nl/nieuws/17210207/nederland-aansprakelijk-voor-volledige-schade-gestolen-gouden-hel

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek
2025. február 07., péntek

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben

Egy ember vesztette életét egy péntek reggel történt, feltehetően rivális drogkereskedő bandák összecsapásához köthető lövöldözésben Brüsszel Anderlecht negyedében – közölte a belga ügyészség.

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben