A brit Konzervatív Párt ismét bevezetné a kötelező katonai vagy polgári szolgálatot

A brit Konzervatív Párt ismét bevezetné a kötelező katonai vagy polgári szolgálatot

A brit kormányfő szerint az elképzelés lényege az, hogy „mindenki tegyen valamit az országért”

Fotó: Facebook/British Army

A kormányzó brit Konzervatív Párt ismét bevezetné a kötelező katonai vagy polgári szolgálatot.

MTI

2024. május 26., 08:512024. május 26., 08:51

A választási programpontként vasárnap ismertetett tervezetet szerint mindazok a nagykorúak, akik befejezik iskolai tanulmányaikat, saját döntésük, illetve alkalmassági vizsgálatok alapján számos lehetőség közül választhatnának.

Ezek egyike lenne a katonai szolgálat. Azok, akik ezt választják és megfelelnek az alkalmassági teszteken, tizenkét hónapot töltenének katonai szolgálatban a brit fegyveres erőknél.

Ennek alternatívájaként havonta egy hétvégét – évente 25 napot – kellene eltölteniük a 18 évnél idősebbeknek a helyi közösségeikben működő közszolgálati szervezeteknél, köztük a rendőrségnél, a tűzoltóságnál, a mentőknél, az állami egészségügyi szolgálatnál (NHS), vagy akár a tengeri mentőszolgálat kötelékében.

Rishi Sunak miniszterelnök a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapban megjelent írásában úgy fogalmazott, hogy az elképzelés a nemzeti szolgálatnak (National Service) nevezett korábbi rendszert élesztené újjá, de teljesen más, modernizált formában. Az 1949-ben bevezetett National Service keretében több mint kétmillióan teljesítettek szolgálatot a brit fegyveres erőknél. Nagy-Britanniában azonban 1960 óta nincs kötelező sorozás, a fegyveres erők mindegyik fegyverneme – a szárazföldi hadsereg, a haditengerészet, a tengerészgyalogság és a légierő – hivatásos önkéntesekből áll.

Rishi Sunak a Mail on Sunday által közölt cikkében hangsúlyozta: a National Service tervezett új formája – amely 2025 szeptemberétől indulna – nem katonai összeírás lenne, hiszen az érintettek „óriási többsége” nem a fegyveres erőknél teljesítene szolgálatot, csak azok, akik kifejezetten ezt választják és megfelelnek a kemény alkalmassági teszteken.

A brit kormányfő szerint az elképzelés lényege az, hogy „mindenki tegyen valamit az országért”.

Legyen szó akár elsősegélyről, otthonukhoz kötött magányos emberek megsegítéséről vagy a kutató-mentő szolgálatok tevékenységének támogatásáról, mindegyik 18 éves fiatal elsajátíthat új képesítéseket, úgy, hogy eközben a társadalom életéhez is hasznos hozzájárulást nyújt – fogalmaz vasárnapi cikkében a konzervatív párti miniszterelnök.

Sunak szerint a fiataloknak nemzedékek óta nem volt alkalmuk ilyen tapasztalatok megszerzésére, ugyanakkor túl sok lehetőség veszett oda „céltalanul, bűnözéssel vagy munkanélküliként eltöltött életek során”. Nagy-Britanniában július 4-én tartják a parlamenti választásokat, és a felmérések folyamatosan a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyét jelzik.

A Mail on Sunday számára a Deltapoll közvéleménykutató cég által elvégzett legfrissebb vizsgálat szerint ha most tartanák választásokat, a Munkáspárt a voksok 45 százalékát szerezné meg, a konzervatívokra a választók 23 százaléka szavazna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 25., szombat

Borrell: Izraelnek le kell állítania a rafahi offenzívát a Nemzetközi Bíróság határozata szerint

Izraelnek végre kell hajtani a Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteki határozatát, és azonnal le kell állítania a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban folytatott katonai offenzíváját – hangsúlyozta Josep Borrell.

Borrell: Izraelnek le kell állítania a rafahi offenzívát a Nemzetközi Bíróság határozata szerint
2024. május 25., szombat

Imára buzdítja a fiatalokat Ferenc pápa a gyermekek világnapján, amelyet először tartanak a katolikus egyházban

Első ízben tartják a katolikus egyházban a gyermekek világnapját: Ferenc pápa üzenetet írt a gyermekeknek a május 25-én és 26-án tartott ünnep alkalmából.

Imára buzdítja a fiatalokat Ferenc pápa a gyermekek világnapján, amelyet először tartanak a katolikus egyházban
2024. május 25., szombat

Az EU és a NATO elfogadhatatlannak tartja az észt–orosz határon történt incidenst

Elfogadhatatlan Oroszország azon lépése, hogy csütörtök éjjel a határőrök az észt fél által elhelyezett világító bójákat eltávolítottak a két ország határát képező Narva folyóról.

Az EU és a NATO elfogadhatatlannak tartja az észt–orosz határon történt incidenst
2024. május 24., péntek

Uniós elnöksége alatt a magyar kormány gazdabarát irányba fordítaná az agrárpolitikát

Az európai gazdáknak versenyképes és gazdabarát uniós agrárpolitikára van szüksége, Magyarország ezeket a szempontokat fogja képviselni uniós elnöksége idején – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Uniós elnöksége alatt a magyar kormány gazdabarát irányba fordítaná az agrárpolitikát
2024. május 24., péntek

Putyin szerint megszűnt Zelenszkij legitimitása

Megszűnt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legitimitása, a kérdés az, hogy kivel kell tárgyalásokat folytatni Ukrajnában.

Putyin szerint megszűnt Zelenszkij legitimitása
2024. május 24., péntek

A rafahi offenzíva leállítására szólította fel Izraelt a Nemzetközi Bíróság

A Nemzetközi Bíróság (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság által Izraellel szemben indított eljárás keretében felszólította pénteken Izraelt, hogy azonnal állítsa le katonai offenzíváját a dél-gázai Rafah városa ellen.

A rafahi offenzíva leállítására szólította fel Izraelt a Nemzetközi Bíróság
2024. május 24., péntek

Hamis személyi igazolvánnyal bujkált Magyarországon egy román férfi, letartóztatták

Többszörösen körözött román férfit fogtak el a szeghalmi és a gyulai rendőrök Békés vármegyében. Más névre szóló, hamis irattal igazolta magát, és a korábban a bűnügyi nyilvántartásba lefotózott tetoválásán is változtatott, de hiába.

Hamis személyi igazolvánnyal bujkált Magyarországon egy román férfi, letartóztatták
2024. május 24., péntek

Három további túsz holttestét szerezte vissza az izraeli hadsereg Gázában

Az izraeli hadsereg (IDF) visszaszerezte további három, a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i támadásában a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túsz holttestét – jelentette az IDF szóvivője pénteken.

Három további túsz holttestét szerezte vissza az izraeli hadsereg Gázában
2024. május 24., péntek

Moszkva azt vizionálja, hogy a NATO katonai konfliktusba akarja „belerángatni” Moldovát Oroszország ellen

A NATO katonai konfrontációba próbálja belerángatni Moldovát Oroszországgal és Fehéroroszországgal – figyelmeztetett pénteken Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a TASZSZ hivatalos hírügynökség szerint.

Moszkva azt vizionálja, hogy a NATO katonai konfliktusba akarja „belerángatni” Moldovát Oroszország ellen
2024. május 24., péntek

Orbán Viktor: ma háborús tervezés zajlik Brüsszelben

Ami ma Brüsszelben történik, az hangulati előkészítése Európa háborúba lépésének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor: ma háborús tervezés zajlik Brüsszelben