Friedrich Merz német konzervatív vezetőnek nem sikerült megszereznie a kancellárrá váláshoz szükséges parlamenti többséget a keddi szavazás első fordulójában, ami váratlan kudarcot jelentett a szociáldemokratákkal kötött új koalíciója számára.
A húsvéthétfőn 88 éves korában elhunyt római katolikus egyházfő végrendeletében rögzítette kívánságát, hogy utolsó földi útja a Santa Maria Maggiore-bazilikában érjen véget.
Nem zárkózik el attól a németországi választáson első helyen végzett CDU elnöke, Friedrich Merz, hogy nagy hatótávolságú Taurus rakétákat adjon Ukrajnának.
Kijev nyugati szövetségesei – köztük az Egyesükt Államok is – határozottan elítélték az ukrajnai Szumi városát ért orosz rakétatámadást, amely 34 ember – köztük két gyermek – halálát okozta, 117 másik pedig megsebesült.
A németországi választások eredményei nemcsak az európai nagyhatalmat, hanem az egész kontinens, így Románia számára is jelentős következményekkel járhatnak – véli Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének igazgatója.
Oroszország garanciákat fog kérni arra, hogy a NATO kizárja Ukrajna tagságát, és hogy Ukrajna semleges marad bármilyen békemegállapodásban – mondta egy orosz külügyminiszter-helyettes.
Az ellenzéki konzervatív Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió pártszövetsége (CDU/CSU) nyert az első exit poll eredmények szerint a németországi parlamenti választáson, amelyet vasárnap tartottak.
Megkezdődött a voksolás a németországi szövetségi parlamenti választáson, a szavazóhelyiségek 8 órától 18 óráig vannak nyitva, a voksolás 299 szavazókörben folyik.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője megbeszélést folytatott szerdán Kijevben Keith Kellogg-gal, az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottjával, és ezen hangsúlyozta: az ukrajnai háborút igazságos és tartós békével kell lezárni.
Franciaország nem készül harcoló szárazföldi csapatokat küldeni Ukrajnába – jelentette ki Emmanuel Macron államfő a Le Parisien című napilap honlapján kedd este megjelent interjúban.
Az ukrajnai helyzettel és az európai biztonsággal kapcsolatos újabb tanácskozást tartanak szerdán Párizsban – számolt be kedden a Reuters, amely szerint ezen a megbeszélésen Románia is képviseltetni fogja magát.
A hétfőn Párizsban rendkívüli megbeszélésekre összegyűlt európai vezetők a kontinens védelmi képességeinek növelésére irányuló kiadások növelésére szólítottak fel, de megosztottak maradtak abban az elképzelésben, hogy békefenntartókat küldjenek Ukrajnába.
Az európai védelem az Egyesült Államok nélkül „nem fog működni”; az európai szövetségeseknek az eddig meghatározottnál, GDP-jük két százalékánál „jóval többet” szükséges fektetniük a védelembe – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök berlini és párizsi látogatását követően kijelentette, hogy „nagyon erős támogatást” kapott európai kollégáitól Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos terveivel szemben.
Változások várhatók idén Románia egyik legnépszerűbb állami támogatási konstrukciójában, az új autók vásárlását ösztönző roncsprogramokban.
Emmanuel Macron francia államfő és Olaf Scholz német kancellár szerdán ígértet tett arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy „egységes és erős” Európát hozzanak létre a Donald Trump amerikai elnök által képviselt politika „kihívásával” szemben.
Oroszország szorosan figyeli Donald Trump megválasztott amerikai elnök kijelentéseit Grönland esetleges katonai átvételéről – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön.
Az Európai Unió, illetve külön Németország és Franciaország is elutasította Donald Trump megválasztott amerikai elnök Grönland megszerzésére vonatkozó szándékát.