A romániai választások manipulálásáról szóló vádakról is beszélt Macron, egzisztenciális veszélynek nevezte Oroszországot

Macron

Óvatosság. Macron szerint Franciaország nem küld csapatokat Ukrajnába

Fotó: Facebook/Emmanuel Macron

Franciaország nem készül harcoló szárazföldi csapatokat küldeni Ukrajnába – jelentette ki Emmanuel Macron államfő a Le Parisien című napilap honlapján kedd este megjelent interjúban.

MTI

2025. február 19., 08:282025. február 19., 08:28

„Franciaország nem készül arra, hogy harcoló szárazföldi csapatokat küldjön egy konfliktusba, a frontra”
– fogalmazott Macron.

A Kijevnek nyújtandó biztonsági garanciák megoldásai között szerepelne ugyanakkor – a Moszkvával kötendő esetleges békemegállapodás részeként – „szakértők, vagy akár csapatok küldése korlátozott számban, minden konfliktusövezeten kívülre, hogy támogassák az ukránokat, és szolidaritást tanúsítsanak. Ezen gondolkodunk a britekkel” – mondta a francia elnök.

Megemlítette annak lehetőségét is, hogy „a tárgyalások keretében döntsenek arról, hogy az ENSZ mandátuma alatt békefenntartó műveletre kerüljön sor, amely végig a frontvonal mentén lenne”.

korábban írtuk

Háború: Románia hivatalos az újabb párizsi egyeztetésre, Magyarország nem
Háború: Románia hivatalos az újabb párizsi egyeztetésre, Magyarország nem

Az ukrajnai helyzettel és az európai biztonsággal kapcsolatos újabb tanácskozást tartanak szerdán Párizsban – számolt be kedden a Reuters, amely szerint ezen a megbeszélésen Románia is képviseltetni fogja magát.

Emlékeztetett arra, hogy egy másik lehetőség lehetne Ukrajna NATO-tagsága, amelyről viszont Oroszország hallani sem akar, és amit Donald Trump amerikai elnök már a tárgyalások előtt is kizárt – hangsúlyozta Macron.

A francia elnök bejelentette, hogy szerdán újabb találkozót szervez Párizsban „több európai és Európán kívüli állam” részvételével Ukrajnáról – azzal a céllal, hogy a hét végéig mind a 27 uniós országgal találkozzon –, a hétfői találkozót követően, amelyen nyolc vezető európai ország – Franciaország mellett Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Lengyelország, Spanyolország, Hollandia és Dánia –, valamint az Európai Unió és a NATO vezetői vettek részt.

Az elnöki hivatal egyelőre nem közölte, hogy a szerdai újabb találkozónak mi lesz a tárgya, és kik vesznek rajta részt, de a Le Monde című napilap úgy értesült diplomáciai forrásokból, hogy a meghívottak között van Norvégia, Kanada, Csehország, Görögország, Finnország, Románia, Svédország, Belgium és a balti államok.

korábban írtuk

Amerika rendkívüli lehetőségeket emleget, Moszkva szerint Putyin tárgyalhat Zelenszkijjel
Amerika rendkívüli lehetőségeket emleget, Moszkva szerint Putyin tárgyalhat Zelenszkijjel

Négy alapelvben állapodott meg az Egyesült Államok és Oroszország az ukrajnai háború kapcsán Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásokon. Eközben Moszkva bejelentette: Vlagyimir Putyin kész tárgyalni Volodimir Zelenszkijjel.

A hétfői találkozón Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette, hogy készen áll csapatok esetleges jövőbeli ukrajnai bevetésére, „ha tartós békemegállapodás születik”, míg Olaf Scholz német kancellár „korainak” tartotta a kérdésfelvetést.

Bár a Donald Trump és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin közötti párbeszéd múlt heti újrafelvétele több európai vezetőt megdöbbentett, és nem vették jó néven, hogy az Ukrajnáról szóló tárgyalások várhatóan európai részvétel nélkül folynak majd, Emmanuel Macron elsősorban ennek a pozitív oldalát emelte ki.

A francia elnök szerint Donald Trump „hasznos párbeszédet indíthat újra” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

„Újra stratégiai kétértelműséget teremt Putyin elnök számára” azzal, hogy „nagyon határozottan fogalmaz” és „bizonytalanságot” teremt, ami Macron szerint „segíthet a nyomásgyakorlásban”.

korábban írtuk

Elemző a Krónikának: Oroszország birodalmi háborút folytat, Ukrajna jövője a biztonsági garanciákon múlik
Elemző a Krónikának: Oroszország birodalmi háborút folytat, Ukrajna jövője a biztonsági garanciákon múlik

Oroszország birodalmi, imperialista jellegű háborút folytat Ukrajna ellen, amelynek a jövője ezért azon múlik, hogy egy esetleges békemegállapodásban milyen biztonsági garanciákat kap – jelentette ki a Krónikának Bendarzsevszkij Anton elemző.

Emmanuel Macron megítélése szerint „Oroszország egzisztenciális fenyegetést jelent az európaiakra, tekintettel a különböző területeken folytatott tevékenységeire”.

Példaként említette a francia elnök Oroszországnak „a lengyel határon tett lépéseit, a kibertámadásait valamennyi európai országban, az információk vagy a választási folyamatok manipulálását, például Romániában, a nukleáris doktrínájával való egyértelmű fenyegetéseket”.

Miközben az oroszok és az amerikaiak Rijádban megállapodtak abban, hogy tárgyalókat neveznek ki az ukrajnai háború ügyében, a francia elnök telefonbeszélgetést folytatott Donald Trumppal.

Elmondása szerint emlékeztette az amerikai elnököt arra, hogy „mindenkinek az az aggodalma, hogy egy egyszerű tűzszünet semmiképpen sem oldaná meg a konfliktust”.

korábban írtuk

Moszkva: a NATO vonja vissza az Ukrajnának Bukarestben tett csatlakozási ígéretet
Moszkva: a NATO vonja vissza az Ukrajnának Bukarestben tett csatlakozási ígéretet

Ukrajna NATO-tagsága elfogadhatatlan Oroszország számára – jelentette ki az orosz külügyminisztérium kedden annak kapcsán, hogy Szaúd-Arábiában találkozik Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

„A közelmúlt történelme számunkra bebizonyította, hogy amikor csak tűzszünet van, azt Oroszország nem tartja tiszteletben”
– jelenetette ki a francia elnök.

Hozzátette, hogy „tartós békéről nem lehet tárgyalni Ukrajna nélkül: semmit sem lehet tárgyalni anélkül, hogy az ukránok ne ülnének az asztalnál”.

Véleménye szerint az európai szövetségeseknek képesnek kell lenniük arra, hogy álláspontjukat képviseljék, és hogy „megoldásokkal szolgáljanak” arra, hogy milyen „biztonsági garanciákat” tudnak nyújtani az ukránok védelmére.

korábban írtuk

Ukrajna jövője: Európa a partvonalon
Ukrajna jövője: Európa a partvonalon

A kapkodásból és a sértett nyilatkozatokból látható: az európai vezetők jelentős része nem vette komolyan Donald Trump újdonsült amerikai elnök ígéretét, hogy hivatalba lépését követően rövid időn belül igyekszik véget vetni az ukrajnai háborúnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Életbe lépett Putyin háromnapos tűzszünete, de Ukrajna szerint már meg is sértették

Életbe lépett a Vlagyimir Putyin orosz elnök által a múlt hónapban egyoldalúan meghirdetett háromnapos tűzszünet Ukrajnában, miközben Oroszország a második világháborús győzelem napjának pénteki évfordulójára készül.

Életbe lépett Putyin háromnapos tűzszünete, de Ukrajna szerint már meg is sértették
2025. május 07., szerda

Fekete füst szállt fel a konklávé első napján, egyelőre nincs új pápa

22 óra után nem sokkal fekete füst szállt fel a Vatikánban található Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy az első szavazási forduló során nem választottak új pápát.

Fekete füst szállt fel a konklávé első napján, egyelőre nincs új pápa
2025. május 07., szerda

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
2025. május 07., szerda

Homília a konklávé előtt: „olyan pápát válasszanak, akire ma Krisztus egyházának és az emberiségnek szüksége van“

Százharminchárom választó bíboros és több idősebb kardinális jelenlétében kezdődött szerdán délelőtt a Szent Péter bazilikában a római pápa megválasztásáért tartott szentmise.

Homília a konklávé előtt: „olyan pápát válasszanak, akire ma Krisztus egyházának és az emberiségnek szüksége van“
2025. május 07., szerda

Ursula von der Leyen: fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az EU-hoz

Fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, mert a csatlakozás a legerősebb biztonsági garancia – jelentette ki Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban. Az Európai Bizottság elnöke Ukrajna további támogatását is hangsúlyozta.

Ursula von der Leyen: fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az EU-hoz
2025. május 07., szerda

Bukarest Putyinnak: nem Románia fenyegeti a térség biztonságát, hanem Oroszország

Kiverte a biztosítékot BukarestbenVlagyimir Putyin orosz elnök egyik korábbi nyilatkozatának moszkvai felmelegítése, amelyben arról beszélt, hogy a NATO-rakétatámaszpont miatt Románia hozzájárult a térséget érő biztonsági fenyegetések növeléséhez.

Bukarest Putyinnak: nem Románia fenyegeti a térség biztonságát, hanem Oroszország
2025. május 07., szerda

Meloni nyilvánosan nem, csak magánüzenetben gratulált Simionnak

Bár egy pártcsaládba tartoznak, Giorgia Meloni olasz kormányfő nem gratulált nyilvánosan a George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a szélsőjobboldal álalmfőjelöltjének első fordulós győzelme után

Meloni nyilvánosan nem, csak magánüzenetben gratulált Simionnak
2025. május 07., szerda

Beszólt Washingtonnak az új kancellár: maradjon távol Németország belpolitikájától

Friedrich Merz, Németország új kancellárja egy kedd esti interjúban arra intette az amerikai kormányzatot, hogy „maradjon távol” országa belpolitikájától.

Beszólt Washingtonnak az új kancellár: maradjon távol Németország belpolitikájától
2025. május 07., szerda

Gáza: elutasítja a tárgyalásokat a Hamász, iskolát talált el az izraeli hadsereg

A Hamász egyik magas rangú tisztségviselője kijelentette, hogy a terrorszervezet nem érdekelt a további tárgyalásokban egy új gázai tűzszüneti és túszszabadítási megállapodásról, miközben Izrael folytatja „kiéheztető háborúját”.

Gáza: elutasítja a tárgyalásokat a Hamász, iskolát talált el az izraeli hadsereg
2025. május 07., szerda

Trump: ha nem rúgják ki Oroszországot a G8-csoportból, ma nem lenne háború Ukrajnában

Donald Trump amerikai elnök Oroszország ukrajnai invázióját annak tulajdonította, hogy Oroszországot kizárták a Nyolcak csoportjából (G8), amely ma már a Hetek csoportjaként (G7) ismert.

Trump: ha nem rúgják ki Oroszországot a G8-csoportból, ma nem lenne háború Ukrajnában