Ízek a világ körül: csülök rántott savanyú káposztával és knödellel

Ízek a világ körül: csülök rántott savanyú káposztával és knödellel

Többféleképpen, különböző alapanyagokból készíthető, főételként vagy köretként is felszolgálható német specialitás a Knödel, amely mellé ezúttal csülköt és dinsztelt káposztát tálaltunk.

2025. január 23., csütörtök

Németország: vizsgálati fogságban a budapesti szélsőbaloldali támadások több gyanúsítottja

Vizsgálati fogságba helyeztek a német hatóságok hat embert, akik 2023 februárjában Budapesten az általuk szélsőjobboldalinak vélt emberek ellen elkövetett támadások miatt álltak körözés alatt, és január 20-án önként feladták magukat.

Németország: vizsgálati fogságban a budapesti szélsőbaloldali támadások több gyanúsítottja
2025. január 15., szerda

Németország hárommilliárd eurós katonai segéllyel támogatja a szorult helyzetben levő Ukrajnát

A német kormány mindent előkészített egy újabb, hárommilliárd eurós katonai segélyhez Ukrajnának, de még a finanszírozásáról egyeztetnek – közölte Boris Pistorius német védelmi miniszter kedden Kijevben.

Németország hárommilliárd eurós katonai segéllyel támogatja a szorult helyzetben levő Ukrajnát
2025. január 08., szerda

Román gázt szállít az OMV Németországnak

Az osztrák OMV megállapodást kötött arról, hogy 2027-től gázt szállít a német Unipernek a fekete-tengeri projektjéből – közölte a Reutersszel három, az ügyet ismerő személy, miközben Európa új utakat keres az energiabiztonság növelés&

Román gázt szállít az OMV Németországnak
2024. december 23., hétfő

Tömeges gázolás Magdeburgban: 9 éve került a hatóságok látókörébe az elkövető

A péntek este elkövetett magdeburgi tömeges gázolás sérültjeinek száma 235-re nőtt – közölték ügyészek hétfői sajtótájékoztatójukon. A tömeges gázolás elkövetőjét 9 éve ismerik a rendőrök.

Tömeges gázolás Magdeburgban: 9 éve került a hatóságok látókörébe az elkövető
2024. december 22., vasárnap

A migránsok hazaküldését követelve tüntettek Magdeburgban

Több száz nemzeti-jobboldali érzelmű ember (köztük sajtóhírek szerint szélsőjobboldaliak is) vonultak fel tüntetni Magdeburg főterén szombat este azt követően, hogy előző este egy szaúd-arábiai születésű orvos a karácsonyi vásár résztvevői közé hajtott.

A migránsok hazaküldését követelve tüntettek Magdeburgban
2024. december 21., szombat

Washington felajánlotta segítségét a magdeburgi támadás kivizsgálásához

Az Egyesült Államok felajánlja segítségét a magdeburgi támadás körülményeinek vizsgálatához – közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője péntek éjszaka.

Washington felajánlotta segítségét a magdeburgi támadás kivizsgálásához
2024. december 21., szombat

Gázolás a magdeburgi karácsonyi vásárban: öt halott, őrizetben a szaúdi támadó

Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban.

Gázolás a magdeburgi karácsonyi vásárban: öt halott, őrizetben a szaúdi támadó
2024. december 20., péntek

Belehajtott egy autó a tömegbe a karácsonyi vásáron Magdeburgban

Személygépkocsi hajtott a tömegbe a karácsonyi vásáron Magdeburgban, az incidensnek meg nem erősített információk szerint halálos áldozata is van.

Belehajtott egy autó a tömegbe a karácsonyi vásáron Magdeburgban
2024. december 16., hétfő

„Katasztrófa!”: nagyon nem örül a német rendőrszakszervezet vezetője, hogy Románia és Bulgária Schengen-tag lesz

Bár az európai uniós tagállamok belügyminiszterei több éves huzavona után csütörtökön végre jóváhagyták, hogy Románia és Bulgária a schengeni övezet teljes jogú tagjává váljon, Nyugat-Európában nem mindenki örül a hírnek.

„Katasztrófa!”: nagyon nem örül a német rendőrszakszervezet vezetője, hogy Románia és Bulgária Schengen-tag lesz
2024. december 10., kedd

Terrortámadásra készülhettek azok a fiatalok, akiket őrizetbe vett a német rendőrség

A német rendőrség lehetséges terrortámadás előkészületei miatt őrizetbe vett egy, az Iszlám Állam iszlamista terrorszervezettel szimpatizáló, libanoni származású testvérpárt és feltételezett bűntársukat – jelentetté be kedden.

Terrortámadásra készülhettek azok a fiatalok, akiket őrizetbe vett a német rendőrség

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2024. december 05., csütörtök

Romániai választások: Antony Blinken és a német külügy is orosz befolyásolási kísérletről beszél

„A román hatóságok az elnökválasztás befolyásolására tett nagyszabású és jól finanszírozott orosz erőfeszítést lepleztek le” – jelentette ki csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Romániai választások: Antony Blinken és a német külügy is orosz befolyásolási kísérletről beszél
2024. november 20., szerda

Marco Rossi szerint megérdemelt a döntetlen a németek ellen

Marco Rossi szövetségi kapitány megérdemeltnek nevezte a magyar labdarúgó-válogatott által elért 1-1-es döntetlent a csoportelső németek ellen a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.

Marco Rossi szerint megérdemelt a döntetlen a németek ellen
2024. november 18., hétfő

Marco Rossi: az lesz a kezdőben, aki az év során kiérdemelte – Szalai Ádám jobban van

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele, a német csapat Európa második legjobbja, ezért nem fog kísérletezni a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.

Marco Rossi: az lesz a kezdőben, aki az év során kiérdemelte – Szalai Ádám jobban van
2024. november 07., csütörtök

Németország: szétesett a kormánykoalíció

Kiléptek a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) miniszterei a német kormányból Christian Lindner pénzügyminiszter menesztése után, Robert Habeck alkancellár viszont közölte, hogy a Zöldek maradnak a koalícióban.

Németország: szétesett a kormánykoalíció
Németország: szétesett a kormánykoalíció
2024. november 07., csütörtök

Németország: szétesett a kormánykoalíció

2024. október 25., péntek

Németország: szó sem lehet Ukrajna NATO-tagságáról, amíg az ország háborúban áll

Olaf Scholz német kancellár október 24-én a ZDF német közszolgálati televíziónak nyilatkozva elutasította Kijev azonnali NATO-csatlakozási felkérését, és kijelentette, hogy „egy háborúban lévő ország egyáltalán nem lehet NATO-tag”.

Németország: szó sem lehet Ukrajna NATO-tagságáról, amíg az ország háborúban áll
2024. október 16., szerda

Kész tárgyalni Putyinnal a békéről, támogatja Izraelt a német kancellár

Tárgyalási hajlandóságát fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az „igazságos ukrajnai békéről” Olaf Scholz a közelgő brüsszeli EU-csúcs alkalmából.

Kész tárgyalni Putyinnal a békéről, támogatja Izraelt a német kancellár
2024. október 15., kedd

Moszkva 2030-ra képes lesz megtámadni a NATO-t a német hírszerzés vezetője szerint

Oroszország 2030-ra olyan katonai képességekkel fog rendelkezni, hogy képes lesz megtámadni a NATO-t – mondta Bruno Kahl, a német hírszerzés vezetője egy hétfői parlamenti meghallgatáson.

Moszkva 2030-ra képes lesz megtámadni a NATO-t a német hírszerzés vezetője szerint