Pusztítás. Az oroszok két ballisztikus rakétát lőttek ki Szumira, ahol 34 embert öltek meg
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Kijev nyugati szövetségesei – köztük az Egyesükt Államok is – határozottan elítélték az ukrajnai Szumi városát ért orosz rakétatámadást, amely 34 ember – köztük két gyermek – halálát okozta, 117 másik pedig megsebesült.
2025. április 14., 09:312025. április 14., 09:31
Mint arról beszámoltunk, két ballisztikus rakéta csapódott be vasárnap délelőtt Szumi városközpontjába az állami egyetem és a kongresszusi központ közelében, és véres holttesteket hagytak az utcákon szétszóródva.
Oroszország részéről nem érkezett azonnali hivatalos kommentár a támadásról, amelynek a közeli határon túli erői állítólag nagyszabású offenzívára készülnek.
A támadásra akkor került sor, amikor az Egyesült Államok, Ukrajna legerősebb katonai szövetségese, Donald Trump elnök alatt tárgyalások útján igyekszik véget vetni a háborúnak, amely immár negyedik éve tart.
Az amerikai elnök a támadással kapcsolatban azt mondta, hogy az „szörnyű” volt, és hogy „azt mondták neki, hogy hibát követtek el”, de nem bocsátkozott részletekbe.
Volodimir Zelenszkij ukrán vezető sürgette, hogy maga Trump látogasson el Ukrajnába, és nézze meg, milyen pusztítást hozott az orosz invázió.
„Kérem, mielőtt bármilyen döntést hozna, bármilyen tárgyalási formát, jöjjön el, és nézze meg az embereket, a civileket, a harcosokat, a kórházakat, a templomokat, a gyerekeket, akik meghaltak” – mondta vasárnap a CBS 60 Minutes című műsorának adott interjúban.
A virágvasárnapot ünnepelte Szumi lakossága, amikor Oroszország ma délelőtt két ballisztikus rakétával csapást mért a város központjára.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter, miközben részvété nyilvánította az áldozatok hozzátartpzóinak, azt mondta, hogy
Korábban Trump ukrajnai különmegbízottja, Keith Kellogg nyugalmazott altábornagy keményebben fogalmazott, mondván, hogy a támadás átlépte „a tisztesség minden határát”.
Friedrich Merz, aki várhatóan a jövő hónapban veszi át Németország kancellárjának tisztségét, az ARD német közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a Szumi elleni támadás „súlyos háborús bűncselekménynek” minősül.
– mondta a konzervatív politikus.
Olaf Scholz leköszönő német kancellár eközben azt mondta, hogy a támadás megmutatta, „mit ér Oroszország állítólagos békekészsége”.
Emmanuel Macron francia elnök „az emberi életek, a nemzetközi jog és Trump elnök diplomáciai erőfeszítéseinek szemérmetlen semmibevételével” vádolta Oroszországot.
A támadást „barbárnak” minősítve Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hozzátette: „Oroszország volt és marad az agresszor, aki durván megsértette a nemzetközi jogot”.
„Sürgősen határozott intézkedésekre van szükség a tűzszünet kikényszerítése érdekében. Európa továbbra is a partnerek felé fogja nyújtani a kezét, és továbbra is erős nyomást gyakorol Oroszországra, amíg a vérontás véget nem ér, és amíg igazságos és tartós béke nem születik, Ukrajna feltételei szerint” – tette hozzá.
Bukarest részéről Ilie Bolojan ügyvivő államfő és Marcel Ciolacu miniszterelnök egyaránt elítélte a rakétacsapást.
António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője azt mondta, hogy „mélységesen megdöbbent” a rakétatámadás hírére.
„A civilek és polgári objektumok elleni támadások a nemzetközi humanitárius jog szerint tilosak, és az ilyen támadásoknak, bárhol is történjenek, azonnal véget kell vetni” – tette hozzá.
Guterres hangsúlyozta, hogy az ENSZ támogatja „az igazságos, tartós és átfogó békére irányuló érdemi erőfeszítéseket, amelyek teljes mértékben fenntartják Ukrajna szuverenitását, függetlenségét és területi integritását”.
Egy másik orosz rakétatámadásban, a hónap elején, április 4-én, 20 ember meghalt és 61 megsebesült Krivij Rih városában.
Akkor az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy „egységparancsnokok és nyugati kiképzők” találkozója volt a célpont egy étteremben. Bizonyítékot erre nem szolgáltattak.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
szóljon hozzá!