Igei tartalommal tölteni meg az ünneplést: Gazda István temesvári református lelkipásztor a lelki készülődésről

– Az adventi lelki készülődés jellege is megváltozott, amióta – szinte két éve – kiszámíthatatlansággal, bizonytalansággal és félelemmel telített pandémiás időszakot élünk mindannyian. Hogyan látja, mik az ünnepre való lelki készülődésnek a legfőbb elemei, mire hívja fel idén hívei figyelmét?

– Az adventi lelki készülődés legfontosabb eleme az, hogy elcsendesedjünk, magunkba mélyedjünk, keressük a belső kapcsolatot Urunkkal. Az állandó félelem, a járványtól való rettegés ebben nem segít, sőt negatív módon befolyásol. A karácsonyi angyali szózat is a „Ne féljetek!” felszólítással kezdődött, mert a félelem korlátozza az Isten-élmény intenzitását, fékezi az öröm átélését. Úgy gondolom, ahhoz hogy félelmeink fölé emelkedhessünk, első lépés, hogy kizárjuk vagy legalábbis csökkenthessük az ezeket erősítő világi jellegű fenyegetettségérzést.

A lényeg – ismétlem –, hogy úgy tudjunk karácsonyra készülni, hogy kizárunk vagy minimálisra csökkentünk minden olyan járulékos tényezőt, ami zavarhat, lelki építkezésünk útjába állhat, vagy azt meggátolhatja. Persze többféle ilyen tényező lehet, de mert éppen e járványos időre kérdezett rá, ezért domborítottam ki az oltakozás szükségességét.

– A járvány minden területen korlátozza továbbra is az életünket. Ha a jelenlegi időszakban kicsit engedett is a fenyegetés szorítása, sok család van, ahol a szeretet ünnepén nem lehetnek egymás közelében a távol élő családtagok, az időseket, gyengébb egészségi állapotúakat óvni kell. Hogyan állhat hozzá a mai ember a bizonytalan helyzethez úgy, hogy az ünnep lélekben mégis gyümölcsöző lehessen?

– Hát igen, lelkipásztorként magam is látom, mennyire korlátozottak az eszközeink. Híveinket nem ildomos ilyenkor látogatnunk, meg kell értenünk őket, hogy nem mernek temploma jönni, még véletlenül sem próbálom erre őket befolyásolni. Amikor tavaly betiltották a templomi alkalmakat is, akkor az a döntés született a presbitérium részéről, hogy Facebookon, online közvetítsük azokat. Tudtommal a legtöbb gyülekezet ezt tette akkor. Amikor viszont újból nyilvánossá váltak az istentiszteletek, a legtöbben felhagytak ezzel.

Persze megvannak ennek a gyakorlatnak a veszélyei is: híveink leszokhatnak a templomlátogatásról. Mert elkényelmesedő társadalmunkban lehetnek olyanok is, akiknek jól jön, hogy nem kell korán felkelni, s bekapcsolva a tévét, akár pizsamában, fotelben, közben kávét szürcsölgetve is gondolhatják, eleget tettek Istennek való kötelezettségüknek, s úgymond „szőrmentén simogathatják hitüket”. Mindazonáltal, látva ennek veszélyét is, mégis az előbbi verzió mellett döntöttünk. Aztán szűkös eszköztárunkban ott van a telefonos kapcsolattartás, s benne – persze – az imádság.

– Sokszor elhangzik, hogy manapság a karácsony körüli időszak és maga az ünnep is nagymértékben elanyagiasodott: társadalmunkban sokan inkább az ajándékokra, a külsőségekre, a pénzben mérhető „díszítettségre” helyezik a hangsúlyt, semmint a szeretet ünnepének valódi belső megélésére. Miként tudja erre legeredményesebben felhívni a lelkész a gyülekezet tagjainak figyelmét?

– Ez korfüggő, az elvilágiasodással párhuzamosan jelentkező probléma, kezdete a francia forradalomig nyúlik vissza, s ahogy az időben előre haladunk, úgy válik egyre erősebbé. Igehirdetéseimben többször kitérek e gyakorlat visszásságára. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy még ez is több, mint a semmi.

Ez egy lehetséges elindulási pont, hogy a népegyházi origóból a hitvalló egyházba vezessük át híveinket. Persze, korántsem könnyű és sok sikert ígérő feladat ez, sok munkát és imádságot igényel.

– Mi a tapasztalata, a pandémia miatt és alatt a fiatal korosztálynak, az iskoláskorúaknak vajon változott-e az igazi, belső értékekhez való lelki hozzáállása? A járvány miatti veszélyérzet „közelebb viszi-e” az Istenbe vetett hithez az embereket?

– Sajnos, erre a kérdésre a sok korlátozó intézkedés és egyéb nyomorúságok miatt nem tudok válaszolni. Csak remélni tudom, hogy e csapásnak a sok negatív mellett akár ilyen pozitív következményei is lehetnek.

– Immár több mint húsz éve szolgál Temesváron, jelenleg az Új Ezredév Református Központ lelkipásztora. Az 1989-es forradalom kirobbanásának harmincadik évfordulóján, 2019. december 15-én avatták fel a Makovecz Imre által tervezett központ templomépületét a magyar kormány támogatásával, azóta két év telt el. Az új épület megléte segít-e megújulni lélekben a gyülekezetnek?

– Itt, ennél a kérdésnél is bizonytalan vagyok. Két éve avattuk fel gyönyörű templomunkat. A járvány márciusban érkezett. Addig mindössze három hónap telt el. Ez időszak alatt lényegesen nőtt istentiszteleteink látogatottsága. Azonban ez mégis túl rövid időszak ahhoz, hogy belőle messzemenő következtetéseket vonhassak le. Aztán újabb és újabb hullámok, s megfékezésükre hozott kormányzati intézkedések a „hullámvasút” ábráját rajzolták. Egyszer meglódult a jelenlét, utána meg visszaesett. Hazudnék, ha jelentős sikerekről számolnék be.

– Karácsony közeledtével a temesvári református közösség miként emlékezik meg az 1989-ben történtekről?

– Temesváron négy református gyülekezet van, közülük az egyiket pásztorolom én, nem azt, amelyiknek templomából elindult a forradalom. Amikor a forradalmi gyülekezet néhai lelkipásztora konfúz módon viszonyult a megemlékező eseményekhez, akkor Tőkés László püspök úr felkérésére mindig készségesen felajánlottam termeinket. Ez azonban természetellenes helyzet volt. Amióta a belvárosi gyülekezet lelkipásztora Demeter Sándor, azóta helyükre kerültek a dolgok, a megemlékezés visszakerül oda, ahol annak lennie kell. Az idei december 15-i eseménynek is aktív résztvevője voltam. Egy konferenciát követően, a koszorúzás alkalmával a szervezők felkérésére egy rövid igehirdetést tartottam.

Mi egyéb lehetett ez, mint Isten kegyelme s az advent reménységének kiszélesedése? Áldott adventet és békés karácsonyt kívánok a Krónika olvasóinak! Hadd halljuk mi is az angyali szózatot: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.”