A gazdának nem kell profi értékesítőnek lennie: Varga Péter Miklós agrárstratégiáról, termékpályákról

– Stratégiai tanácsadóként a budapesti Agrárminisztérium keretében működő Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának új vezetőjévé nevezték ki. Miben merült ki az eddigi munkája?

– Idestova 25 éve dolgozom tanácsadóként, kormányzati stratégiákat is készítettem. Sokat dolgoztam a magyar kormánynak, ennek keretében jártam Székelyföldre is. A stratégiai tanácsadás titka, hogy komplex problémák megoldásában próbál segítséget nyújtani kormányzati, illetve céges megrendelőknek. Rendszeresen foglalkoztam mezőgazdasági kérdésekkel, megírtam Magyarország digitális agrárstratégiáját. Ennek kapcsán végig kellett gondolni a teljes termékpálya működését termelőtől a fogyasztóig.

– A magyar agrárstratégia kapcsán miként kerülnek képbe az erdélyi termelők?

– Van egy jól működő falugazdász-hálózatunk Erdélyben is, amelyet a magyar szaktárca finanszíroz. Székelyföldön is elindítottunk egy közös gondolkodást, útkeresést azzal kapcsolatban, hogy a pici gazdaságokat és a nagyon változó piacot hogyan lehet olyan termékpályákkal összekapcsolni, ami hozzásegíti a gazdákat ahhoz, hogy több jövedelem maradjon a zsebükben.

– A Kárpát-medencében milyen mértékben azonosak a gazdák gondjai?

– Kicsit más a színezetük, de alapjában véve mindenhol ugyanazok a gondok nehezítik a gazdatársadalom életét. Az éghajlatváltozást mindenki ismeri, de a fogyasztói piac is gyorsan változik a koronavírus-járvány és a háború miatt. Ez tetőzik az elszabadult energiaárak miatt.

Hiába termel valaki biominőségű terméket, ha csak a falu piacára jut el vele. A faluban nincs olyan vásárlóerő, amely megfizethetné a termék valódi árát. Ez a célközönség máshol él.

– A kidolgozás alatt álló agrárstratégia hogyan orvosolná az értékesítés problémáit?

– Ha ismerősnek adom el az árut, nekem elhiszi, hogy az jó minőségű. De ha egy ismeretlennel találkozik a gazda, az miért higgyen neki? Itt tevődik fel az izgalmas kérdés, hogy miért vásárolnak üzletláncokban az emberek. Egyrészt kényelmesebb, másrészt van egy minőségbiztosítás. Ami nem azt jelenti, hogy amit megvásárolok, az finom, hanem azt, hogy legalábbis nem ártalmas az egészségre.

Erre készítettem modelleket. Úgy kértek föl a munkára, hogy az egész Kárpát-medencében indítsuk el a folyamatot. Aminek a lényege az, hogy a kistermelő és a fogyasztó között a termékek megfelelő áron történő értékesítését lehetővé tevő termékpályák jöjjenek létre. Amihez minőségbiztosítás, és ha szükséges, logisztika is kell.

– Milyen forrásokból lehet mindezt finanszírozni?

– Kárpátalját kivéve a Kárpát-medence valamennyi régiójában rengeteg uniós forrás áll majd rendelkezésre erre a célra. A kezdetektől olyan fejlesztések kellenek, amelyek megalapozzák a folyamatot. Leegyszerűsítve a dolgot, nem minden gazdának kell traktort vásárolnia, mert nem az fogja a jövedelmét biztosítani. A biztos bevételét az adja, ha megfelelő helyen tud értékesíteni.

– A Kárpát-medencei együttműködés kapcsán Nagy István mezőgazdasági miniszter legutóbbi, erdélyi látogatásán úgy fogalmazott, hogy a jövő a szövetkezeteké. Hogyan lehet megértetni ezt olyan gazdákkal, akik ódzkodnak az együttműködéstől?

– Ki kell mondani, hogy aki nem akar szövetkezni, annak a mezőgazdaságban nem lesz jövője. Ezen a ponton fog eldőlni, hogy hosszabb távon ki marad meg gazdaként. Lehet részidős gazdálkodást folytatni családi ellátásra, de ebből nem származik jövedelem. A háborús helyzet nyilván árnyalhatja a képet, mert ha élelmiszerhiány lesz, akkor mindent el lehet adni, de nagyon remélem, hogy nem ebbe az irányba haladunk. Ha lesz elegendő élelmiszer a piacon, csak az a gazda tud talpon maradni, aki egy értékesítési lánc részévé válik.

– Játsszunk el a gondolattal, hogy miként fog megváltozni például a székelyföldi tehéntartó gazdák élete, ha többségük szövetkezeti tagként termeli meg és értékesíti a tejét!

– Vegyük alapul a hegyi legelőkön tartott állatok különleges tejét, amiből kiváló minőségű, érlelt sajtokat lehet előállítani, miközben a kereskedelemben jelenleg kapható sajtok többsége a forrázott, lágy sajt kategóriájába tartozik. Hasonlítsuk össze a székelyföldi gazda érlelt sajtját a svájci sajttal. Minőségben a svájci termék semmivel sem jobb, mint a székelyföldi, az ára mégis nagyságrenddel többe kerül. Magyar pénznemben számolva az olcsóbb svájci sajt kilója 11-12 ezer forint (135 lej), míg a drágábbak húszezerbe kerülnek. Gondolkozzunk el azon, hogy a hasonló erdélyi minőségű termék mennyiért kel el…

Az első állomás a hegyi legelő, ahonnan a tej eljut a sajtüzembe, onnan az érlelőbe, ahol besorolják, ellenőrzik a minőségét, és küldik a piacra. A svájci sajt igazából egy vezetőmárkát jelent, ami a szarvasmarhatartók jövedelmének 70-80 százalékát biztosítja. A többi sajt, a helyi kis márkák a turizmust szolgálják. Az is fontos, hogy minden falunak, vagy akár minden gazdának legyen saját sajtja, de a fő jövedelmet nem az adja.

– Miként lehet meghonosítani Erdélyben a svájci, a dán vagy a holland szövetkezeti modellt?

– Abból kell kiindulni, hogy a szövetkezetek valamikor itt is sikeresen működtek. Annyi különbséggel, hogy nálunk ez több évtizede megszakadt, míg Nyugat-Európában töretlenül működik ma is. El kell fogadni, hogy a tradicionális, romantikus mezőgazdaság – amelyben a gazda termel, feldolgoz és értékesít – csak a falusi turizmust szolgálhatja.

A tejtermelésben az a dolga, hogy alacsony csíraszámú, ellenőrzött tejet állítson elő. A sajtkészítőnek és a sajtérlelőnek más-más a feladata, a marketingé pedig az, hogy a jó minőségű sajtot eljuttassa a fizetőképes fogyasztóhoz. Talán szentségtörés, amit mondok, de tíz év múlva minden áruházban székelyföldi hegyi legelőkről származó érlelt sajtot szeretnék látni.

– Vannak szövetkezeti kezdeményezések Erdélyben is, de áttörésről még nem beszélhetünk. Ha az erdélyi magyar gazdaszervezetek és a magyar szakminisztérium együttműködése sikeres lesz, mikor várható az új szövetkezeti háló megerősödése?

– Ha nem szeretik a gazdák a szövetkezés szót hallani, használjuk inkább az együttműködés megnevezést. Legalább két-három éves folyamatról van szó, amelynek során képzésekre és olyan technológiákra lesz szükség, amivel a rendszer alapjait tudjuk megteremteni. A tejtermelésnél maradva, minden azzal kezdődik, hogy a tehén és a juh által megtermelt kiváló minőségű erdélyi tejet a legelőkről csíramentesen eljuttassuk a tejüzembe. A termékpálya minden állomását ki kell építeni. Erre a mostani, válságos időszakban lehet készülni, hogy amikor túljutunk a mai gondokon, az erdélyi szövetkezeti rendszer működőképes legyen. Nem lesz más út!