2012. július 24., 08:512012. július 24., 08:51
Mint részletezte, amikor a nagy utazásszervező cégek felvesznek kínálatukba egy turisztikai célpontot, akkor fontos kritérium az illető hely biztonságossága is. A szakember szerint éppen ezért Romániának most nagy hangsúlyt kellene ennek népszerűsítésére fektetnie. Mivel Bulgáriában tengerparti üdülőtelepen történt a robbantás, a munkáltatói szövetség a román partszakasz még vonzóbbá tételére fogalmazott meg javaslatokat.
Egyebek mellett az szeretnék elérni, hogy létrejöjjön a tengerparti rendőrség, aminek többek között az lenne a feladata, hogy megkímélje a napozó-fürdőző embereket a mozgóárusok áradatától. Agathon szerint továbbá egy ilyen rendfenntartó egység a terrortámadások megelőzéséhez is hozzájárulna. Másik javaslatuk azt célozza meg, hogy valamenynyi tengerparti üdülőtelepet egy úgynevezett igazgatótanács vezessen, amelyben egyenlő mértékben képviseltesse magát a helyi önkormányzat, a polgármesteri hivatal, a kereskedelmi egységek, illetve bárki, akinek valami köze van a turizmushoz.
Az Idegenforgalmi és Szolgáltatói Munkáltatók Országos Szövetsége a jelenleginél lényegesen szigorúbban szeretné kezelni a vízi sportok kérdéskörét is, meglátásuk szerint ezeket nem is szabadna űzni olyan partszakaszokon, ahol napozók vannak kialakítva, hogy ezáltal elkerülhetővé váljanak a balesetek.
Látszanak a fellendülés első jelei immár a Fekete-tenger partján található üdülőtelepeken, az odaérkező turisták száma elérte idén a gazdasági válság előtti szintet – közölte Nicolae Bucovală, az Idegenforgalmi és Szolgáltatói Munkáltatók Országos Szövetségének alelnöke, aki egyben a Mamaiai Munkáltatói Szövetség elnöke. A szakember ugyanakkor derűlátó. Mint mondta, az eddigi tapasztalatok a 2008-as nyarat idézik, s várhatóan hasonlóan alakul a forgalom augusztusban, illetve szeptember elején. Példaként azt hozta fel, hogy Mamaián már nagyon nehéz helyet találni, s akadnak 100 százalékos foglaltságú szállodák is. |
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.