Visszatérhet az 50 banis ártámogatás? Jelentősen megdrágult a benzin és a gázolaj is az év eleje óta

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

Nagyjából 8 százalékkal drágult meg az év eleje óta a benzin és a gázolaj is a romániai töltőállomásokon.

Bálint Eszter

2023. január 25., 12:362023. január 25., 12:36

Az áremelkedés egyik oka – mint ismeretes –, hogy a bukaresti kormány január elsejétől kivezette az üzemanyagok 50 banis árkompenzációját, amelyet 2022 júniusában vezetett be, amikor már egy liter benzinért 8,65 lejt, egy liter gázolajért pedig 9,2 lejt is elkértek.

Miután a tavalyi év végén csökkenésnek indultak az árak, a Ciucă-kabinet úgy határozott, hogy 2023. január elsejétől felfüggeszti az árkompenzációt. Ám Nicolae Ciucă miniszterelnök egyúttal azt ígérte:

ha az árak ismét olyan mértékben emelkednek, hogy meghaladják a polgárok vásárlóerejét, akkor újból bevezetik a július elsején foganatosított ártámogatást.

Január elsején amúgy még a várt 50 banis szintnél alacsonyabb mértékben, 36, illetve 38 banival ugrott meg a benzin és a gázolaj literenkénti ára a tavalyi év utolsó napjához képest, az elmúlt három hét során viszont rendszeresek lettek a kisebb-nagyobb drágítások.

Így miközben január elsején a benzint literenként 6,29 lejért, a gázolajat 7,49 lejért kínálták átlagosan a romániai töltőállomásokon, addig január 24-én, kedden a literenkénti átlagár 6,59, illetve 7,42 lej volt.

A Peco Online ármonitor adatai szerint szerda délelőtt egy Dâmbovița megyei töltőállomáson a legolcsóbb, 6,38 lej volt egy liter standard benzin, gázolajjal pedig egy élesdi (Bihar megye) kúton tankolhattunk a legolcsóbban, literenként 7,55 lejért.

Ám az ármonitor arra is rámutat, hogy Kolozsváron és Temesváron is meghaladta szerda délelőtt a legolcsóbb benzin és gázolaj ára a 6,5, illetve 7,7 lejes szintet.

Ha azt vesszük figyelembe, hogy a piacvezető osztrák OMV kútjainál a tavalyi év utolsó napjaiban a standard benzin literenkénti ára 5,93 lej volt, míg a gázolaj ára 7,11 és 7,20 lej között mozgott literenként, akkor láthatjuk, bő három hét leforgása alatt mindkét üzemanyag típus ára 50 bani körüli értékkel drágult literenként.

A prémium benzin és gázolaj ára eközben 7, illetve 8 lejhez közelít.

korábban írtuk

Újévi feketeleves: jelentős mértékben drágult az üzemanyag, nőtt a termékek, szolgáltatások áfája
Újévi feketeleves: jelentős mértékben drágult az üzemanyag, nőtt a termékek, szolgáltatások áfája

Több mint 0,30 lejjel emelkedett a benzin és a gázolaj literenkénti ára a romániai töltőállomásoknál 2023. januárjának első napján az állami kompenzáció megszüntetésének hatására. Nőtt az áfa a vendéglátóiparban, de az üdítőitalok esetében is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 22., csütörtök

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete

Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete
2025. május 22., csütörtök

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert

Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert
2025. május 22., csütörtök

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium

Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium
2025. május 22., csütörtök

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár

Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár
2025. május 22., csütörtök

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást

Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást
2025. május 22., csütörtök

Burduja a villanyszámlákról: nincs szó az ársapka meghosszabbításáról

A villamosenergia-piacot július 1-jétől mindenképpen liberalizáljuk, és nincs szó az ársapka meghosszabbításáról – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Burduja a villanyszámlákról: nincs szó az ársapka meghosszabbításáról
2025. május 21., szerda

Eurómilliók úszhatnak el: Brüsszel szerint nem módosítható a helyreállítási tervek határideje

Az Európai Bizottságnak 2026. december 31-ig teljesítenie kell a kifizetéseket a tagállamoknak a helyreállítási tervek 2026. augusztus 31-ig megvalósított célkitűzései alapján – jelentette ki szerdán az EB egyik szóvivője.

Eurómilliók úszhatnak el: Brüsszel szerint nem módosítható a helyreállítási tervek határideje
2025. május 21., szerda

„Adóemelés nélkül nehezen kezelhető a helyzet”. A jegybank igazgatótanácsának magyar tagja a választások utáni kilátásokról

A piacok ma örvendenek a fejleményeknek, de neki kell fogni, és sajnos a nehezebb döntéseket is meg kell hozni, hogy a költségvetés hiánya érdemben csökkenjen – értékelt a Krónikának Bálint Csaba közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja.

„Adóemelés nélkül nehezen kezelhető a helyzet”. A jegybank igazgatótanácsának magyar tagja a választások utáni kilátásokról
2025. május 21., szerda

Felszámolnak Kolozsváron egy, a 19. század végén alapított gyárat

Felszámolják Románia egyik legrégebbi vállalatát, a kolozsvári épületgépészeti Armaturát – írja az Economica.net a részvényesek közgyűlésének meghívója alapján.

Felszámolnak Kolozsváron egy, a 19. század végén alapított gyárat
2025. május 21., szerda

Nicușor Dan: van pénz a nyugdíjakra és a bérekre

Szó sincs arról, hogy az állami költségvetésben ne lenne elegendő pénz a nyugdíjak és a közszféra béreinek a kifizetésére – szögezte le Nicușor Dan megválasztott elnök.

Nicușor Dan: van pénz a nyugdíjakra és a bérekre