Egyetlen térképen az összes romániai e-töltőállomás, hamarosan app is segíti a sofőröket

Egyetlen térképen az összes romániai e-töltőállomás, hamarosan app is segíti a sofőröket

Mától elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján a romániai elektromos töltőállomások térképe – számolt be hétfői bukaresti sajtótájékoztatóján Sebastian Burduja tárcavezető.

2024. január 27., szombat

Több ezer töltőállomást telepítene elektromos autók számára Romániába egy osztrák cég

Egy Ausztriában bejegyzett, és bolgár befektetők által irányított cég 40 millió eurós kölcsönt kapott az Európai Beruházási Banktól, hogy Romániában, Bulgáriában és Litvániában 8500 töltőállomást építsen elektromos járművek számára.

Több ezer töltőállomást telepítene elektromos autók számára Romániába egy osztrák cég
2023. október 06., péntek

Üzemanyag helyett vizet tankoltak, ideiglenesen bezárták a töltőállomást, reagált a MOL

Ideiglenesen bezáratott a Neamţ megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség egy üzemanyagtöltő-állomást, miután gépkocsi-tulajdonosok arra panaszkodtak, hogy tankolás során víz került az autójuk üzemanyagtartályába.

Üzemanyag helyett vizet tankoltak, ideiglenesen bezárták a töltőállomást, reagált a MOL
2023. szeptember 26., kedd

Újra meredek emelkedésnek indultak az üzemanyagárak

A tavalyi év első fele óta nem látott ütemű növekedésnek indultak az elmúlt időszakban az üzemanyagárak a romániai töltőállomásokon: a benzin és a gázolaj ára is meredeken emelkedett a nyár közepe óta.

Újra meredek emelkedésnek indultak az üzemanyagárak
2023. szeptember 05., kedd

Tíz nappal a crevediai robbanás után őrizetbe vette az ügyészség a töltőállomás tulajdonosait

Rendőri kísérettel a legfőbb ügyészség bukaresti székhelyére szállították kedd este a Crevedián felrobbant LPG-állomást működtető cég, a Flagas Kft. tulajdonosait, Ionuţ Doldureát és Cosmin Stângát.

Tíz nappal a crevediai robbanás után őrizetbe vette az ügyészség a töltőállomás tulajdonosait
2023. szeptember 01., péntek

Bombák földjén

Időzített bombák ketyegnek Románia településein, a lakóingatlanok közvetlen közelében – erre kellett rádöbbennünk a halálos áldozatokat és több tucatnyi sérültet követelő dél-romániai gáztöltőállomás-robbanás nyomán.

Bombák földjén
Bombák földjén
2023. szeptember 01., péntek

Bombák földjén

2023. augusztus 31., csütörtök

Több mint száz csendőr kutat bizonyítékok után a crevediai robbanás helyszínén

A crevediai autógáz-töltőállomáson felrobbant gáztartály maradványait keresik a csendőrök csütörtökön a Dâmboviţa megyei településen.

Több mint száz csendőr kutat bizonyítékok után a crevediai robbanás helyszínén
2023. augusztus 31., csütörtök

A magas kockázattal járó vállalkozásokat illegálisan működtetők büntetőjogi felelősségre vonását sürgeti Ciolacu

Nagy erőkkel kezdte meg a belügyminisztérium az üzemanyag-töltőállomások és üzemanyag-raktárak ellenőrzését, különös tekintettel az országban található 1300 LPG-töltőállomásra – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu.

A magas kockázattal járó vállalkozásokat illegálisan működtetők büntetőjogi felelősségre vonását sürgeti Ciolacu
2023. augusztus 31., csütörtök

A crevediai gázrobbanás újabb sérültje halt meg, háromra nőtt a halálos áldozatok száma

Háromra nőtt a szombat esti crevediai gázrobbanás halálos áldozatainak száma: a bukaresti Floreasca kórházban meghalt egy 63 éves férfi, aki az LPG-állomáson történt robbanásokban sérült meg.

A crevediai gázrobbanás újabb sérültje halt meg, háromra nőtt a halálos áldozatok száma
2023. augusztus 30., szerda

Nem nyilatkozott túl derűlátóan Rafila a crevediai robbanás súlyos sérültjeinek kilátásairól

Stabil az állapota a crevediai robbanásban súlyos égési sebeket szenvedett három betegnek, de kilátásaik nem változtak, tekintve, hogy testfelületük több mint 90 százaléka megégett – közölte szerdán Alexandru Rafila.

Nem nyilatkozott túl derűlátóan Rafila a crevediai robbanás súlyos sérültjeinek kilátásairól
2023. augusztus 30., szerda

Kizáratja a PSD-ből Ciolacu a crevediai polgármestert a robbanással kapcsolatos nyilatkozatai miatt

Kizáratja Florin Petre crevediai polgármestert a Szociáldemokrata pártból (PSD) Marcel Ciolacu miniszterelnök, a párt elnöke, miután az elöljáró a városban történt szombati robbanást követően megengedhetetlen hangnemben nyilatkozott az esetről.

Kizáratja a PSD-ből Ciolacu a crevediai polgármestert a robbanással kapcsolatos nyilatkozatai miatt
2023. augusztus 29., kedd

Többen gépi lélegeztetésre szorulnak a crevediai robbanás sérültjei közül

A crevediai LPG-állomásnál szombaton történt robbanás összesen kilenc sérültje szorul jelenleg gépi lélegeztetésre, közülük hármat az országban, hatot külföldi egészségügyi intézményekben ápolnak – tájékoztatott kedden az egészségügyi minisztérium.

Többen gépi lélegeztetésre szorulnak a crevediai robbanás sérültjei közül
2023. augusztus 29., kedd

Visszautasította a kormány Ponta állítását, hogy a súlyos sérülteket nem viszik külföldre, hanem Romániában hagyják meghalni

Visszautasította a bukaresti kormány Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök, Marcel Ciolacu jelenlegi kormányfő tiszteletbeli tanácsadójának a crevediai gáztöltő-állomáson bekövetkezett robbanással kapcsolatos vádjait.

Visszautasította a kormány Ponta állítását, hogy a súlyos sérülteket nem viszik külföldre, hanem Romániában hagyják meghalni
2023. augusztus 28., hétfő

Rendőrség: nem igaz, hogy tudtunk arról, hogy a felrobbant töltőállomás a bezárása után is üzemelt

Cáfolta a Dâmboviţa megyei rendőr-főkapitányság azokat az információkat, amelyek szerint tudomása volt az egykori crevediai LPG-állomást üzemeltető cégnek a telephely bezárása utáni gazdasági tevékenységéről.

Rendőrség: nem igaz, hogy tudtunk arról, hogy a felrobbant töltőállomás a bezárása után is üzemelt
2023. augusztus 28., hétfő

Ponta a crevediai robbanás sérültjeiről: a külföldi kórházak csak a könnyű eseteket veszik át, a súlyosakat itt hagyják meghalni

Sajátos álláspontot fogalmazott meg a crevediai robbanás kapcsán Victor Ponta volt miniszterelnök, Marcel Ciolacu jelenlegi kormányfő tiszteletbeli tanácsadója: szerinte a külföldi kórházak csak a könnyű eseteket veszik át, majd elküldik a számlát.

Ponta a crevediai robbanás sérültjeiről: a külföldi kórházak csak a könnyű eseteket veszik át, a súlyosakat itt hagyják meghalni
2023. augusztus 27., vasárnap

Évek óta környezetvédelmi engedéllyel sem rendelkezik a felrobbant töltőállomás

A Crevedián felrobbant volt LPG-állomás már közel három éve nem rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel – közölte vasárnap este az Országos Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM).

Évek óta környezetvédelmi engedéllyel sem rendelkezik a felrobbant töltőállomás
2023. augusztus 27., vasárnap

A gáz meghibásodott tartálykocsiból való átfejtése közben tisztázatlan körülmények között kigyulladt tűz okozhatta a robbanást

A legfőbb ügyész vasárnap este bejelentette, hogy az ügyészség vizsgálja a szombat este felrobbant crevediai LPG-állomást működtető vállalkozás tevékenységét és azt is, hogy milyen ellenőrzéseket végeztek a hatóságok a telephely 2020-as bezárása után.

A gáz meghibásodott tartálykocsiból való átfejtése közben tisztázatlan körülmények között kigyulladt tűz okozhatta a robbanást
2023. augusztus 27., vasárnap

A gáztöltőállomás-robbanás újabb nyolc sérültjét szállítják külföldi kórházakba

A crevediai robbanások további nyolc sérültjét szállítják el romániai egészségügyi intézményekből ausztriai, németországi és norvégiai kórházakba – jelentette be vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter.

A gáztöltőállomás-robbanás újabb nyolc sérültjét szállítják külföldi kórházakba
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM