Világbank: nem javított versenyképességén Románia

Megtartotta pozícióját Románia a Világbank Doing Business elnevezésű, jövő évre vonatkozó rangsorában, amely különböző paraméterek alapján vizsgálja, hogy mennyire éri meg egy adott államban vállalkozást indítani.

Kőrössy Andrea

2012. október 23., 15:502012. október 23., 15:50

A felmérés alapján Románia az idei évhez hasonlóan jövőtől is a 72. helyet foglalja el a vizsgált 185 ország bevonásával készített versenyképességi rangsorban, idén hét pozíciót esett vissza 2011-hez képest.

A Világbank egyébként tíz mutató alapján állítja össze évente a rangsort. A szakemberek szerint a 2011 júliusától 2012 júniusáig tartó időszakban több szempontból is egyszerűsödött a vállalkozáslapítás Romániában, például hitelfelvétel tekintetében, emellett könnyebb megszerezni azt a bizonylatot is, amelyből kiderül, hogy a vállalkozó nem rendelkezik adóhátralékokkal, a Világbank illetékesei pedig adófizetés szempontjából is előrelépéseket tapasztaltak.

A legfrissebb felmérés szerint ugyanakkor Romániában nehezebb az építkezési engedélyek beszerzése és a vállalkozás bejegyzése. A vállalkozásindítás Romániában hat különböző eljárást igényel, a korábbi évekhez képest pedig a beruházáshoz szükséges időtartam is csökkent. Annak ellenére azonban, hogy Románia több tekintetben is javított mutatóin a megelőző felmérésekhez képest, nemzetközi viszonylatban gyengébb eredményeket ért el a többi vizsgált államot figyelembe véve.

Amint a Világbank adataiból kiderült, egy évvel ezelőtt a romániai vállalkozónak még az ország népességének egy főre jutó éves nettó jövedelmének legkevesebb 3 százaléka kellett rendelkezésére álljon indulótőkeként, jelenleg 2,8 százalék is elégséges. A Világbank számításai szerint egyébként az egy főre eső éves nettó jövedelem közel 8000 dollár, azaz valamivel több, mint 28 ezer lej.

Románia ezzel szemben továbbra is gyengén teljesít az elektromos áram bevezetésének tekintetében, ehhez ugyanis hét különböző eljárásra és több mint fél évre van szükség, ebből a szempontból a legutolsó helyet foglalja el az Európai Unióban. Szintén több mint fél év kell ahhoz, hogy a beruházó megszerezze a szükséges építkezési engedélyeket, ezt megelőzően pedig 15 intézménybe is el kell látogatnia ügyintézés miatt. Noha a befizetendő állami illetékek tekintetében valóban előrelépés történt az elmúlt évhez képest, Románia az EU-ban továbbra is utolsó helyen áll, a vállalkozótól ugyanis itt igénylik szám szerint a legtöbb adót, összesen 41-et, holott az uniós átlag mindössze 12. A szakértők szerint a kormány továbbra is nehezen birkózik meg a fizetésképtelen vállalatokkal, az adósságok behajtása az EU-s államok többségében jóval hatékonyabb.

A kereskedelmi csereforgalom terén szintén nem történt javulás az elmúlt időszakban, így továbbra is meglehetősen bonyolult és hosszadalmas procedúra előzi az importálást, illetve exportálást. A romániai üzleti közeg egyik legnagyobb erőssége ugyanakkor az átláthatóság, a részvényesek ugyanis bármilyen gyanús ügyletnél felelősségre vonhatják a vállalat tulajdonosát, illetve vezetőit.

Szingapúr egyébként már hét év óta vezeti az egy évtizede indított Doing Business rangsort, az ázsiai országot pedig idén is Hongkong, Új-Zéland és az Egyesült Államok követi. Az európai államok közül Dániában, Norvégiában és Nagy-Britanniában érdemes vállalkozást indítani, a legnagyobb előrelépés pedig Lengyelországban volt, a legutóbbi eredményekhez képest ugyanis 19 pozíciót lépett előre. Magyarország ehhez képest 5 helyet veszített előző eredményéhez képest, így a korábbi 49. helyett ezúttal csak 54. a vizsgált 185 állam közül.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt
2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója
2025. május 06., kedd

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós

A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós
2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői