Új létesítménnyel várja a turistákat Borszék

Különleges fürdőavatóval zárta a turistaidényt idén Borszék: a magyarországi és felvidéki testvérvárosai számára először szervezett találkozón a hétvégén felavatták a fürdőváros első saját fürdőlétesítményét. Akár a nemrég avatott Kilátó napfürdőt, az Ó-sáros fürdőt is régi képeslapok alapján álmodta újra Mik József, a Hargita megyei város polgármestere és az általa vezetett önkormányzat, a projektet a turisztikai minisztérium támogatta.

Krónika

2012. szeptember 18., 08:432012. szeptember 18., 08:43

 „A fürdő eredetileg 1885-ben épült, akkoriban hideg vizes borvízfürdőként működött, 11 fokos hőmérsékletű vízzel. 1950-ben megszűnt, mivel akkor építettek Borszékre kezelőbázist, és a régi fürdőlétesítmények felszereléseit abba vitték be, a régi fürdők pedig lepusztultak, majd eltűntek. Most az önkormányzatnak az a feladata, hogy ezeket újraépítse” – mutatott rá Mik József polgármester.

Az eseményen Borboly Csaba tanácselnök a Hargita megye hivatalos zászlajaként elfogadott székely lobogót adta át Borszék polgármesterének. „Azt gondolom, hogy teljesítményt, eredményt ott lehet elérni, ahol van együttműködés, ahol talál a szó – jegyezte meg. – Lévén, hogy Mik József parlamenti képviselőjelöltje az RMDSZ-nek a Borszéket is magában foglaló választókerületben, sikere esetén erejét a parlamentből is ide koncentrálhatja.”

Bende Sándor megyei tanácsos a most avatott létesítménynyel átellenben levő, leromlott épületre mutatva megjegyezte: „ez itt a múlt, amit megörökölt Mik József polgármester, az Ó-sáros fürdő a jelen, és a Hármasligeten épülő wellnessközpont a jövő”. A megyei tanács gyergyói frakcióvezetője – utalva a nemrégiben avatott sípályára, a Mik József polgármestersége alatt felújított kultúrotthonra, sportcsarnokra – megjegyezte: négy év alatt sokat fejlődött Borszék.

A fürdőlétesítmény összberuházásának értéke meghaladja az egymillió-háromszázezer lejt. Az avatón jelen voltak az első testvértelepülési találkozón idelátogató küldöttségek: Borszéknek hat magyarországi és egy felvidéki testvérkapcsolata van: Aba, Bácsalmás, Fonyód, Pilisvörösvár, Rudabánya, Tallós és Zákányszék. Összesen 220 személy tett látogatást Borszéken, akik az öt napon át zajló kulturális fesztivál keretében mutatták be kultúrájukat.

A csoportok megismerkedhettek Borszékkel és környékével. A találkozót támogatta az Európai Bizottság, a programban olyan rendezvények is szerepeltek, mint az Egyenlő bánásmód az Európai Unióban, Az EU ma és holnap vagy Európa mindenki anyja. Kiállítás nyílt a testvértelepülések fotóiból, ügyességi és kvízjátékok tették színesebbé az itt töltött napokat. A küldöttségek betekintettek az ásványvíz-palackozás rejtelmeibe, és megkóstolták a helyi specialitásokat. Péntek délelőtt gyümölcsfaültetéssel pecsételték meg a testvérkapcsolatot: minden küldöttség elültetett egy-egy csemetét, amely szimbolizálja a partnerkapcsolatot.

A népművészeti és iparművészeti vásáron a testvértelepülések bemutatták saját termékeiket, és egy fúvósfesztivál részesei lehettek: a szombati rendezvényen Gyergyócsomafalva, Gyergyóújfalu, Csíkkozmás, Fonyód és a házigazda Borszék rezesbandája lépett színpadra. Az utóbbiak az önkormányzat hozzájárulásából vásárolt új egyenruhájukban most először mutatkozhattak be.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat