A közúti fuvarozóknak is gondot okoz a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás drágulása
Fotó: Haáz Vince
Tiltakozó megmozdulások szervezésére készül a romániai közúti fuvarozók három munkáltatói szervezete, amennyiben a bukaresti kormány nem avatkozik be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb/RCA) piac alakulásába, és nem szab árplafont.
2022. február 18., 11:162022. február 18., 11:16
A Cotar, az APTE 2002 és az APULUM azt kéri a Ciucă-kabinettől, hogy sürgősen adjanak ki egy kormányhatározatot, amelyben meghatározzák a biztosítók által alkalmazható maximális árat. A fuvarozók a kormány mellett a parlament, a Pénzügyi Felügyelet (ASF) és a Versenytanács segítségét is kérik.
„2017-ben, amikor kevésbé volt válságos a helyzet, a közúti fuvarozók munkáltatói szövetségei árplafont kértek a kormánytól, a kabinet pedig ki is adott egy határozatot annak érdekében, hogy elkerüljék a problémákat.
– hangsúlyozza a Cotar által kiadott közlemény.
Mint Vasile Ştefănescu, a munkáltatói szövetség elnöke a dokumentumban aláhúzza, az árak emelkedése a közúti fuvarozók csődjét fogja eredményezni.
A cégek nem tudják fedezni a kiadásokat, mivel minden megdrágult, a fuvarozók pedig kénytelenek lesznek lemondani a vállalkozásukról. Nem lehet mindent a fogyasztóra hárítani sem a személy-, sem az áruszállításban. Amennyiben a továbbiakban is egyik napról a másikra nőnek az árak, bezárjuk a cégeket, ami azt jelenti, hogy Románia leáll” – idézi Ştefănescut a közlemény.
Az eddigi ár dupláját, sőt akár tripláját is elkérik a kötelező gépjármű-biztosításért. A Krónika által megkérdezett biztosítási bróker szerint azt történt, hogy a második legolcsóbbnak számító Euroins felvitte az árait a többi biztosító szintjére.
„Úgy döntöttünk, tiltakozásokat szervezünk, kérve a kormánytól a kgfb sürgős árplafonját. De azt reméljük, hogy erre a tiltakozások előtt sor kerül, amennyiben Románia vezetői megértik, hogy milyen katasztrófa felé tartunk, és az üzemanyagok, illetve az energia árával együttesen kezd nemzetbiztonsági kérdéssé válni” – figyelmeztet Vasile Ştefănescu.
többek között arra derült fény, hogy a maximális ár megszabása után is drágítottak vagy nem volt átlátható az árpolitikájuk.
Pénztárcát nem kímélő ok-okozati viszony alakult ki abból, hogy megvonták a működési engedélyt tavaly ősszel a csődeljárás miatt a romániai piac legnagyobb és legnépszerűbb szereplőjétől, a City Insurance biztosítótársaságtól.
Mint ismeretes, a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai az elmúlt időszakban élelmiszer- és üzemanyagárstopot is kilátásba helyeztek, ám Florin Cîțu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hallani sem akar arról, hogy beavatkozzanak a piac alakulásába.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!