Nehéz mosolyt csalni a vendéglátósok arcára, betett nekik az üdülési utalványok körüli hercehurca is

A 2025-ös turisztikai év eddig rosszul alakult a vendéglátósok számára

Utalványos hercehurca. A 2025-ös turisztikai év eddig rosszul alakult a vendéglátósok számára

Fotó: Székelyhon

A 2025-ös turisztikai év eddig rosszul alakult a vendéglátósok számára, az ágazatot az életszínvonal csökkenése és az áfa 19 százalékra emelése egyaránt fenyegeti – jelentette ki a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke az Agerpresnek egy csütörtöki sajtóeseményen.

Krónika

2025. június 26., 20:472025. június 26., 20:47

Adrian Voican elmondta, hogy az év elején még jól teljesített a hazai turizmus, januárban tele voltak a sípályák és a hegyvidék üdülőhelyek, de februártól leszálló ágba került az ágazat, és a kilátások sem biztatóak a vendéglátósok számára. Ehhez szerinte jelentősen hozzájárult a közalkalmazottaknak járó, idén megfelezett értékű üdülési utalványok körüli huzavona.

Idézet
Az emberek nem tudták, hogy akkor kell-e egyéni felelősségvállalási nyilatkozat az utalvány elköltéséről, kell-e mellékelni számlákat, vagy nem kell. A végén már nem értettek semmit, és inkább lemondtak erről a támogatásról”

– magyarázta az ANAT alelnöke. Voican szerint ez azért sajnálatos, mert az üdülési utalványoknak nagyon jó hatásuk volt a turizmusra. Segítségükkel egy vidéki tanár is megengedte magának, hogy az 1600 lejt saját zsebből 1000 lejjel megtoldva „az anyósával és a két gyermekével együtt” elmenjen nyaralni. „Vagyis nemcsak az üdülési utalványokat használták fel az emberek, hanem némi zsebpénzt is elköltöttek” – részletezte, hozzátéve, hogy az utalványok hiányában nem csak a turisztikai vállalkozók, hanem az állam is bevételtől esik el.

Szerinte az ágazat nem csak ez fogja idén megszenvedni, hanem az életszínvonal csökkenését és azt is, hogy a kormány 9-ről 19 százalékra készül emelni a turisztikai szolgáltatások áfakulcsát.

Ennek ellenére az ANAT alelnöke optimista. „Reménykedünk, mert úgy tűnik, hogy ez egy komoly kormány, de gondolom nem volt idejük a turizmusra, más, fontosabb dolgokkal kellett foglalkozniuk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az ANAT már benyújtott a kormánynak a hazai turizmus fejlesztésére vonatkozó javaslatait.

Mint ismeretes, az üdülési utalványok értéke nemcsak felére – 1600 lejről 800-ra – csökkent, hanem a rendszer túlbürokratizálttá is vált: az áprilisban elfogadott új szabályok szerint az üdülési csekkre jogosultaknak ki kell tölteniük egy felelősségvállalási nyilatkozatot, miszerint a 800 lejes üdülési támogatást saját zsebből kiegészítették még 800 lejjel, és egy legalább 1600 lej értékű számlával kell igazolniuk, hogy turisztikai szolgáltatásokra költötték a pénzt.

korábban írtuk

Hivatalos: nyilatkozat és számla kell az üdülési csekkek felhasználásához
Hivatalos: nyilatkozat és számla kell az üdülési csekkek felhasználásához

Elfogadja a kormány szerdai ülésén az üdülési csekkek odaítélésének szabályait rögzítő határozattervezetet – jelentette be az ülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Ellenzi az E.On Románia MVM általi átvételét egy fontos állami hatóság

Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.

Ellenzi az E.On Románia MVM általi átvételét egy fontos állami hatóság
2025. augusztus 19., kedd

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését

A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését
2025. augusztus 19., kedd

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon
2025. augusztus 18., hétfő

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár

Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár
2025. augusztus 18., hétfő

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát

A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát
2025. augusztus 18., hétfő

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból

Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét

A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét
2025. augusztus 18., hétfő

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval

Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval
2025. augusztus 17., vasárnap

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra

A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk

Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk