Románia nagyban játszana az energiapiacon

Nekilátna a földgázkivitelnek a román kormány egy rendkívül gazdag, sokáig „elhallgatott” lelőhely kiaknázásának köszönhetően. Az export akadályozása miatt Brüsszel már megintette Bukarestet.

Rostás Szabolcs

2017. május 19., 10:042017. május 19., 10:04

A régió legjelentősebb szereplőjévé kíván előlépni Románia az energiapiacon, ráadásul mihamarabb nekilátna az eddig folyamatosan „elszabotált” exportálásnak is, amelynek többek között Magyarország látja a kárát. Legalábbis ez derült ki a bukaresti kormány képviselőinek egy páratlan gázlelőhely megtekintése során tett nyilatkozataiból.

Sorin Grindeanu miniszterelnök kabinetje több tagjával együtt az elmúlt hétvégén felkereste a Buzău megyében tavaly feltárt caragelei gázmezőt, amely a szakhatóságok szerint a legnagyobb, az elmúlt harminc évben felfedezett szárazföldi lelőhelynek számít az országban. A Romgaz állami gázkitermelő vállalat által felfedezett lelőhely – amelyet eddig érdekes módon nem vertek nagydobra –

becslések szerint mintegy 30 milliárd köbméter földgázt rejt magában, és három évig egyedül képes biztosítani az ország energetikai függetlenségét.

Értékét mintegy négymilliárd euróra becsülik, a román állam pedig már neki is látott a 35 kilométer hosszan elterülő gázmező kiaknázásának. Grindeanu szerint a lelőhely azért is stratégiai jelentőségű, mivel Románia számára alapvető cél az energetikai függetlenség, ugyanakkor arra törekszik, hogy regionális energetikai csomóponttá váljék.

„Bár roppant gazdag lelőhelyekben, Románia sokáig tehetetlennek bizonyult a természeti kincsei kiaknázása terén. Ennek most már vége” – szögezte le a szociáldemokrata kormányfő. Toma Petcu energetikai miniszter szerint a caragelei feltárásnak nem csak a hazai gazdaság látja hasznát, ennek köszönhetően

Románia fontos „játékossá”, exportőrré válhat a földgázpiacon.

A romániai feltárás és a kormányzati illetékesek bejelentése azért is lényeges, mert Bukarest eddig tartózkodott a gázkiviteltől. Emiatt tavaly az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen, Brüsszel szerint ugyanis a bukaresti hatóságok szándékosan akadályozzák a belföldi termelésű földgáz kijutását az uniós piacra.

Ezzel magyarázható, hogy a román vállalatok még ma sem tudnak gázt exportálni nyugat felé, mert

a magyar és a román hálózatot Arad közelében összekötő interkonnektort még nem kétirányúsították:

a 2010-ben felavatott létesítmény egyelőre csak azt teszi lehetővé, hogy a román fél kapjon földgázt Magyarországról. (A budapesti kormány különben „szándékos és tudatos bojkottot” sejtett annak a hátterében, hogy nem készült el a román és a horvát gázvezeték Magyarország irányába.)

A kétirányúsítás azért is elengedhetetlen, mivel a tervek szerint 2020-ra elkészül a BRUA-vezetékként elhíresült bolgár–román–magyar–osztrák gázfolyosó, amely Fekete-tengeri és Kaszpi-tengeri gáztartalékok szállítását teszi majd lehetővé Nyugat-Európába. A gázvezeték egyik eleme, a román–bolgár interkonnektor már tavaly novemberben elkészült, és évi másfél milliárd köbméternyi gázt képes átereszteni akár Bulgáriából Romániába, akár fordított irányba.

A bukaresti kormány ugyanakkor tavaly szeptemberi rendeletében

elhárította a földgáz exportjának jogi akadályait, emellett lényeges előrelépés történt idén áprilisban is, amikor liberalizálták a belföldi kitermelésű földgáz árát.

Ez úgy függ össze a gázkivitellel, hogy az EB által megfogalmazott kartellgyanú szerint a román kormány korábban abban egyezett meg a földgáztermelő vállalatokkal, hogy a lakossági gázár liberalizációjának többéves időtartama alatt nem exportálják az energiahordozót.

Egyébként az elmúlt években jelentős, közel százmilliárd köbmétert rejtő gázmezőt tártak fel a Fekete-tenger román partjainál is, ezt azonban nem a román állam, hanem az amerikai Exxon és az osztrák OMV fogja kiaknázni, leghamarabb 2020-tól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli