Régi fürdők hangulata Borszéken

A szombati ünnepélyes megnyitót követően az első fürdőzők már igénybe is vehették a borszéki Ó-sáros fürdőt, amit korabeli képek alapján építették újra, s magán viseli a 20. század stílusjegyeit.

2012. október 29., 08:082012. október 29., 08:08

 „Végre van egy igazi fürdője is Borszéknek, így benyújthatjuk kérelmünket, hogy országos érdekeltségű balneoklimatikus, turisztikai településsé nyilvánítsák a várost” – fogalmazott a nyitóünnepségen Mik József polgármester.

A fürdőt az önkormányzat saját cége működteti, amelyben két medence található, szauna és masszázs is a szolgáltatások közé tartozik. A személyzet többsége tölgyesi lesz, a korábbi kezelőbázis alkalmazottainak adnak újra munkát, ám hat-hét szakembert kell még hívni, hisz szükség van balneológusra, fizioterapeutákra.

A munkálatok negyvenöt százaléka van még hátra, amíg a szép idő tart, folytatják a munkát – mondta a polgármester, hozzátéve, várják a minisztériumtól a további munkálatokhoz a támogatást. „Az a tervünk, hogy a kezelőbázist is az önkormányzat cége fogja működtetni, ennek az a feltétele, hogy a szükséges összegeket a kormánytól, megyei tanácstól, helyi költségvetésből tudjuk előteremteni. Ha ez nem sikerül, kénytelenek leszünk részvényest bevonni, magánvállalkozással társulni.

Remélem, erre nem kell sor kerülnie” – közölte Mik József. A kezelőbázis fél hektáron terül majd el, a 6 millió eurós beruházás magába foglal szabadtéri és fedett, édes és borvizes medencéket, helyiséget orvosi rendelőnek, masszázsnak és iszappakolás alkalmazásának, lesz benne mofetta. Utólagos tervváltoztatással beépítik a tetőteret, itt kapnak helyet az idegenből érkező orvosok szolgálati lakásai.

A most megnyitott fürdő 10 és 20 óra között tart nyitva, a nyitvatartási rend igény szerint változni fog, a sípályák beindításakor fog kikristályosodni, hogy a 25–30 embert befogadó gyógyhely milyen nyitásrenddel kell hogy működjön, lehet, előjegyzésre is szükség lesz. Mik József elmondta, egy hónapnyi működés után derül ki, valójában mekkora lesz a fenntartási költség, ám az árak már leszögezettek: 10 lejbe kerül a fürdőzés, 20 lej szaunával együtt, részleges gyógymasszázszsal 40 lej, teljessel 50 lej a fürdőhasználati belépő egy alkalomra. 

Balázs Katalin
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója
2025. május 06., kedd

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós

A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós
2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló