2012. november 05., 08:432012. november 05., 08:43
A szakemberek – akiknek tanulmányát a Bloomberg hírügynökségre hivatkozva ismertette az MTI – úgy vélik: a recessziót valójában önbeteljesítő jóslat indította el. A globális kereskedelem és a pénzügyi összefonódás mértéke ugyanis önmagában nem okozhatta a visszaesést. A hozzáértők modellt készítettek, amelynek lényege szerint a piaci eseményeket egy globális nézet alapozta meg, olyan vélemény, amely egy bizonyos adat változását félelmetesnek állította be.
„Az országok vagy együtt esnek pánikba, vagy sehogy” – summázták a szerzők, majd egy mindennapi példát hoztak fel. A fogyasztók csökkentik kiadásaikat, és növelik megtakarításaikat, ha borúsan ítélik meg munkaerő-piaci helyzetüket. Az efféle magatartás mérsékli a keresletet, és visszaesést idézhet elő, ami miatt megcsappanhat a vállalatok nyeresége, s a cégek emiatt lemondhatnak beruházásaikról. Mindezek következtében felerősödhet egy esetleges csődhelyzet bekövetkezésének gondolata, e vélekedés pedig bizonytalanná teheti a foglalkoztatási és kereseti kilátásokat.
A csődtől való félelem így lényegében visszaigazolja az eredeti feltételezést, amely végső soron önbeteljesítővé válhat. „A piacokat nem a gyors információáramlás, hanem az információk silány értelmezése döntötte be” – állítja Philippe Bacchetta, a svájci Lausanne Egyetem professzora és Eric van Wincoop, az amerikai Virginia Egyetem professzora a Monetary Authority of Singapore megbízásából készült tanulmányban. A piacok számítógépesítésében az elmúlt 50 év alatt elért hatalmas fejlődés növelte az értékpapír-piaci likviditást, és elenyésző áron szinte azonnal elérhetővé tette a releváns adatokat. Nem javított azonban semmit az előrejelzések minőségén.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.