Bizonyára olvasóink közül is sokan találkoztak már az #erdélyivállalkozónő hashtaggel a Facebook közösségi oldalon az elmúlt időszakban a gazdaság számos területéről érkező erdélyi vállalkozónőket bemutató bejegyzések alatt. Miután a megosztások egyre többször futottak szembe velünk, utánajártunk, hogy honnan indult a kezdeményezés. Kiderült,
az év eleje óta létezik egy Női vállalkozók Erdélyben elnevezésű, amúgy zárt, tehát meghívásos vagy jelentkezéses alapon elérhető Facebook-csoport, ott pattant ki a mozgalom ötlete.
A napokban ugyanakkor elindult egy szintén Női vállalkozók Erdélyben elnevezésű Facebook-oldal is, amely összesíti az eddigi bemutatkozókat. A Kolozsvári Magyar Napokon pedig kiléptek a virtuális környezetből, a vásáron jelen levő vállalkozónők standjainál már megjelent az újonnan kialakított brand is.
Az erdélyi női vállalkozókat összehozó csoport ötlete tulajdonképpen egy kudarcból fakad, a szükséglet hívta életre – idézte fel a kezdeteket a Krónika megkeresésére a Facebook-felület három adminisztrátora, Czirjék Kati, Ballok Ildikó és Foszner-Korodi Ildikó. Rengeteg időt és pénzt belefektettek egy, általuk faluprogramként emlegetett projektbe, amelynek az lett volna a célja, hogy az otthonról végzett munkalehetőséget kiterjesszék a vidéken élőkre is, megerősítve a nőket anyagi szempontból.
– fogalmazta meg a két, tulajdonképpen egy tőről fakadó projekt lényegét Ballok Ildikó.
A Női vállalkozók Erdélyben csoport február óta működik. Czirjék Kati szerint pedig arra senki nem számított, hogy ennyi vállalkozó, kézműves vagy vezető pozícióban levő nő van Erdélyben. Ennél jobban már csak az lepett meg mindenkit, hogy mekkora szükség volt egy ilyen fórumra, és milyen nagylelkűen adja bele mindenki a legjavát a közösségbe.
Az első tagokat még személyesen hívta meg Ballok Ildikó. „Aztán nagyon gyorsan fordult a kerék, és mi már semmit nem tettünk annak érdekében, hogy újabb emberek kerüljenek be a csoportba. Jöttek és hozták az ismerősöket, és ez mai napig így van. Folyamatosan növekedik a közösség” – osztotta meg a tapasztaltakat lapunkkal Czirjék Kati.
A csoportban intenzív a kommunikáció, a vállalkozó lányok, hölgyek egy része talán soha nem látta egymást, de rég nem látott barátként üdvözöl mindenki mindenkit, és akkora a bizalmi faktor, hogy szinte végtelen azon területeknek a tárháza, amelyben bátorkodnak egymástól segítséget kérni, legyen szó egy fordítóról, a közbeszerzések útvesztőiről, vagy akár a „Ki vinne el egy csomagot?” típusú kérésekig.
Nemrég született meg ugyanakkor a gondolat, hogy egységes ernyő alatt kilépjenek vállalkozásaikkal a nyilvánosság elé.
Így született meg előbb az ötlet, hogy #erdélyivállalkozónő hashtaggel osszák meg a csoporttagok egymás vállalkozásának bemutatkozóját, és bő egy hete már nyilvános oldala is van a női vállalkozóknak, szintén Női vállalkozók Erdélyben cím alatt kereshető és követhető.
„Az #erdélyivállalkozónő az egyik közösségi tag, a Wrapmama tulajdonosa, Sylvester Réka érdeme. Ő jött a javaslattal, és aki jó ötletnek tartotta, az csatlakozott. A cél valóban a helyi termelők és kereskedők megismertetése. Rengeteg kis- és közepes vállalkozás van Erdélyben, amelyek nem látszanak, pedig kiváló minőséget termelnek, néha jóval a multik árai alatt. De a nagy reklámzajban és a nagy cégek árnyékában nehéz láthatóvá válni. Arra gondoltunk, hogy ez a fajta információszórás midnenkinek jól fog. Egyrészt ott van a személyes garanciavállalás, hogy én ismerem, és elmondom neked, hogy vele jól jársz. Másrészt megismerhetjük, hogy miként születhetnek vállalkozások. Hiszem, hogy hosszú távon motiváló lehet az, hogy hetente két olyan vállalkozást is láthatunk, amit egy-egy nő alapított vagy vezet. Tudatosul, hogy ez nem ritkaság, nem lehetetlen, sőt (szinte) normális”– fogalmaz Czirjék Kati.
Ballok Ildikó megfogalmazásában a cél, hogy a tagokat aktivitásra inspirálják, ennek legfontosabb eleme a bemutatkozás. „Cél volt ugyanakkor hogy csapatként kezdjen összeállni a közösseg, hiszen akkor mar mozgalom is kialakulhat. A Sylvester Réka által elindított szál az, ami beindította a bemutatkozások megosztását” – vallja.
Magától adódik ugyanakkor a kérdés, hogy miért csak nők a csoport tagjai.
– fogalmazta meg kérdésünkre Czirjék Kati.
Elmondása szerint ugyanis az üzleti tematikájú csoportokban a nők kisebbségben vannak, vagy hallgatnak. „Mi magunk, a kezdeményezők is ritkán kérdezünk, és előtte néha készülünk arra is, ami kellemetlen lesz. Sokszor szedtek minket már szét szakmai csoportokban. Ezt bírni kell. Néha edzésként is csináljuk. Ez a csoport viszont más, mert ez elsősorban egy olyan közösség, ahol a cél a haladás. Mindenki haladása. Ezért aztán nem is nagyon lép ki senki, nem is kell szabályozni sem. Nincs belső szabályzat. Volt pár dolog, amiben menet közben megegyeztünk, ennyi” – tette hozzá.
Ballok Ildikó szerint jó lenne férfiakkal is, vegyesen kommunikálni, de ehhez még erősödnie kell a csoportnak. „A férfiak az online platformokon hajlamosak az odavágó válaszokra (tisztelet a kivételnek), és jelenleg nem arra akarunk fókuszálni, hogy moderáljunk. Gazdagodjon, erősödjön, szokjon össze a csoport, aztán nyitni fogunk a férfiak felé is. Ezt a vágyunkat erősíti meg az is, hogy olyan tábort szeretnénk létrehozni, ahol, bevonva a férfiakat, megmutatjuk, hogy a támogató háttér egy egyensúlykeresésben elengedhetetlen” – tudtuk meg a távlati tervek kapcsán.
De természetesen addig is folytatják a találkozókat és az online kampányokat. Van jó pár meghívásuk tudományos konferenciára, kerekasztal-beszélgetésre. Novemberben lesz egy nagyváradi találkozójuk, jövő nyárra terveznek közös táborozást, akár családdal vagy család nélkül. A távolabbi célok között szerepel az együttműködés a magyarországi vállalkozótársakkal, hogy segítsék egymás termékeit eljuttatni távolabbra is, mint a közvetlen környezetük.
Foszner-Korodi Ildikó még hozzáfűzte, tervezik az Év Női Vállalkozása díjat.
A konkrét cselekvés terén pedig úgynevezett pop-up boltok működtetését tűzték ki célul, amelyekkel járnák a vidéket, továbbá kézműveseknek biztosítanának egy olyan közös hátteret, tulajdonképpen egyesületet, amelynek keretén belül akkor is részt vehetnek a vásárokon, ha nekik nincs engedélyük.
Ez pedig azért is jó lenne, mert akkor mindenkinek maradna szabad hétvégéje, beosztanák egymást, és nem kellene minden vásárban személyesen ott lenniük, elég lenne, ha a termékeinket eljuttatják.
A fordítók és tolmácsok kiscsoportja pedig már kialakult, és alakulóban van az esküvői ajándékgyártók, másrészt pedig a nyelvoktatók és nyelvtáborszervezők csoportja.
„Kiváló kezdeményezésnek tartom mind az Erdélyi vállalkozónők Facebook-csoportot, mind a nemrégiben indult kampányt, amelynek célja hetente több nőtársunk vállalkozását is bemutatni, népszerűsíteni megosztások révén. 2018 egyébként a nők innovációs szerepének éve a szellemitulajdon-jogi világszervezet szerint, és nem véletlenül. Rengeteg nagyszerű nő teszi jobbá az életünket naponta a vállalkozása, az innovációs tevékenysége révén, és mégis méltatlanul keveset tudunk róluk” – fogalmazta meg kérdésünkre Vigh Beáta szellemitulajdon-jogi ügyvéd, aki szintén tagja a csoportnak.
Rámutatott, úgy, ahogyan a munkájukat is sok esetben kevesebbre értékeli a társadalom, a vállalkozásban képviselt erejükről szintén keveset tudunk.
– vallja Vigh Beáta, aki szerint a világban számtalan példa van arra is, hogy dinamikusan szerveződő, erős női közösségek mekkora bátorítást, lelki és anyagi erőt tudnak egy-egy nagyszerű projekthez adni. „Én ezt érzem az erdélyi vállalkozónők között is, hogy valósággal röpködnek az ötletek, van aki egybefűzze a tettvágyat, és eredményes az egymás segítése. Ez csak jó irányba folytatódhat tovább, és egyre inkább láthatóvá válik az is, hogy nemcsak Erdély régi nagyasszonyaira lehettünk büszkék, hanem ma is büszkék lehetünk az alkotó, értéket teremtő vállalkozni merő erdélyi nők közösségére” – osztotta meg velünk tapasztalatait az ismert ügyvéd.
„Azért éreztem fontosnak, hogy csatlakozzam, mert jó olyan csapatba tartozni, ahol hozzád hasonlóan gondolkozók, tevékenykedők vannak. Rengeteget tudok tanulni, ugyanakkor kiváló lehetőség kapcsolatépítésre és új vállalkozások, vállalkozók megismerésére. Illetve nem utolsó sorban segítségkérésre” – fogalmazta meg megkeresésünkre a csíkszeredai Vas Réka, a Facebook-csoport tagja, akit a legtöbben kulturális és civil szervezetek rendezvényei, valamint a reida termékek kapcsán ismerhetnek.
Szabó Emese nagyváradi kézműves, az Eme – Hobby Facebook-oldal működtetője is azt mondja, jó ötletnek találta a kezdeményezést, azért csatlakozott a csoporthoz. „Új vállalkozásokat ismerek meg, amiket nők/anyukák hoztak létre/vezetnek. Ismertessük meg őket és a vállalkozásukat másokkal is. A példáikon keresztül bátorítsunk más nőket/anyukákat, hogy a család vagy a kor nem akadály. Igaz, nem egy sétagalopp, de nem lehetetlen” – fogalmazott Szabó Emese, aki szerint példaértékű az összefogás, mert mindenki örül a másik sikereinek, ugyanakkor „reklámnak sem utolsó”.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.