2011. június 10., 09:052011. június 10., 09:05
Becze Tibor, az italokat forgalmazó Amigo & Intercost vezérigazgatója elmondása szerint céljuk az volt, hogy a likőr mértékkel fogyasztva, minden zarándok és vendég egészségére, örömére szolgáljon. Azóta pedig egyre szélesebb körökben vált ismertté és kedveltté, külföldön is sokan keresik, azonban egyelőre csak ismerősök közvetítésével lehet más országokban hozzájutni, a külföldi forgalmazás még várat magára. A Salvator likőrcsalád így egyelőre főként Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megyében kapható, illetve néhány magyarországi boltban. Várhatóan hamarosan Bukarestben is megjelenik. A gyártó cég vezérigazgatója kijelentette, a terjeszkedés folyamatos, már elkészült a marketingstratégia és finanszírozási terv is a további terjeszkedésre.
Az elmúlt év folyamán egyébként Erdély-szerte rendszeresen szerveztek kóstolásokat, Salvator-esteket, ahol bemutatták a likőröket. Ezt a kezdeményezést idén is szeretnék folytatni, és a június 30. és július 1. közötti csíkszeredai III. Mini Jazzfesztivál főtámogatói is ők lesznek.
Ha már az ital a nevét az egyik csíksomlyói kápolnáról kapta, természetesen idén is különös odafigyeléssel készülnek a pünkösdre. Becze Tibor elmondása szerint a székelyföldi benzinkutaknál kiemelt helyen fogják megjeleníteni a két Salvator likőrt, hogy az érkező zarándokok, turisták minél szélesebb köre ismerje meg azokat.
A Salvator likőrcsalád akkor vált egyébként igazán népszerűvé, amikor a Decanter bormagazin publikálta egyik gyomorkeserűket és keserűlikőröket felvonultató vakkóstolásának eredményét. „A teszt ezúttal is vakteszt volt, azaz a résztvevők nem tudták, hogy éppen melyik tételt kóstolják. 1-től 20 pontig értékelték a likőröket szín, illat, íz és összbenyomás szempontjából. E pontok átlaga alapján született meg a végeredmény” – áll a magazin hasábjain. A teszt végeredményeként a Salvator keserűlikőr 2. helyen végzett, olyan világhírű italokat hagyva maga mögött, mint az Unicum, a Branca Menta vagy a Jägermeister. Az értékelés szerint a Salvator keserűlikőr sötét borostyánszínű, tiszta, áttetsző. Összetett fűszeres illata van, ánizs, bors, narancs, kakukkfű, rozmaring, pörkölt mandula, valamint mogyoró egyaránt érezhető rajta. Erőteljes édessége mellett szép keserű narancsos jelleg fedezhető fel benne, kellemesen fűszeres, bohókás. Hosszú lecsengésű, jó italú különlegesség, amelyet érdemes felfedezni.
„Az Amigo missziója egy olyan termék megalkotása volt, amely túlmutat önmagán, és eszmei, szakrális üzenetet is hordoz, így született meg a Salvator termékcsalád” – vallja Becze Tibor.
A titkos recept töredékei
A Salvator likőr két fajtája más-más összetételű. Bár a teljes recept titkos, bizonyos részeket elárulnak. A Salvator keserűlikőr 36-féle gyógynövényből készül. Kitűnő, kissé férfias ízét a sokféle gyógy- és fűszernövény adja (édesgyökér, csillagánizs, rozmaring, bazsalikom, kálmosgyökér, angelikagyökér, tárnics, kakukkfű stb.). Élvezeti értéke miatt önmagában is ajánlott, de kiadós étkezések után az emésztést is segíti, emellett kiváló gyomorpanaszokra – ajánlják a gyártók. A Salvator gyógynövénylikőr lágyabb, nőiesebb karakterű ital, főleg desszertek mellé kiváló. Torokgyulladásra, kisebb fertőzések gyógyítására is alkalmas. 26-féle gyógynövényből készül, ízének és illatának vezető karakterét a citrusok adják (citrom, narancshéj), amit harmonikus ízű gyógy- és fűszernövények egészítenek ki (édesgyökér, rozmaring, kardamon, kolombógyökér, íriszgyökér stb.).
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!