Nagyhatalmi álmok a Székelyföldön

Romániában előzmény nélküli, hogy egy önkormányzat a turizmusnak szentel tematikus évet – hangzott el csütörtökön a 2017 – turizmus éve Háromszéken nyitókonferenciáján, Sepsiszentgyörgyön.

Bíró Blanka

2017. március 23., 23:182017. március 23., 23:18

Grüman Róbert, a kezdeményező Kovászna Megyei Tanács alelnöke kifejtette, céljuk, hogy összefogják a turizmus szereplőit, mert ez lehet a versenyképesség, a foglalkoztatottság bővítésének alapja, és abban bíznak, hogy a Székelyföld turisztikai nagyhatalommá válik. Az eseményen együttműködési megállapodást írtak alá a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatával – az önkormányzat három ösztöndíjat ajánlott fel azoknak a diákoknak, akik a szakdolgozatukat a háromszéki turizmus fejlesztéséről írják.

Tamás Sándor, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőbeszédében rámutatott, tavaly 100 ezer turista 500 ezer vendégéjszakát töltött Kovászna megyében, 90 százalékuk román nemzetiségű, a vendégek mindössze 5-7 százaléka érkezett Magyarországról. „A feladat még több hazai turistát vonzani a térségbe, és elérni, hogy Magyarországról is többen jöjjenek” – összegezte a teendőket a politikus. Rámutatott, nem az osztrák, olasz sípályákkal, a magyar termálvizekkel vagy a Loire menti kastélyokkal kell versenyezni, hanem Kovászna megye egyediségét kell népszerűsíteni.

„Háromszéken 165 kúria és kis kastély van, a kisnemesi turizmus iránt egyre nagyobb az érdeklődés, ugyanakkor a mofetták, a hideg vizes vagy felmelegített borvízfürdők is vonzóak lehetnek, s a lovasturizmusra is építeni lehet” – mondta Tamás Sándor. Hangsúlyozta, nem az önkormányzat feladata az idegenforgalom megszervezése, de az infrastruktúra kiépítésével, képzések biztosításával a vállalkozók segítségére tudnak sietni. A megyei tanácsnak alárendelt Művészeti és Népiskola felnőttképzéseket szervez, szakácsokat, pincéreket tanítanak, hiszen az idegenforgalom egyik alapja a jól képzett szakember.

Tóth Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi alpolgármester eközben arról értekezett, hogy a város elsősorban kulturális kínálatával tud megjelenni a megye turisztikai térképén, és felajánlotta, hogy segítik, együtt gondolkodnak a magánszférával. Édler András, a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke emlékeztetett, a megye gazdaságának mindössze 2 százalékát teszi ki a turizmus, de úgy tűnik, sikerül kimozdítani ebből az „áldatlan állapotból” az ágazatot. Hozzátette, az idegenforgalmi adó bevezetéséről szeretnék meggyőzni az önkormányzatokat, jelenleg csak Kovászna városában fizetnek a turisták minden vendégéjszakáért 1 lejt, ebből 500 ezer lej gyűlt a város kasszájába, amit népszerűsítésre lehet fordítani.

Camelia Tărniceru, a turisztikai minisztérium igazgatója Mircea Dobre miniszter üzenetét tolmácsolta, majd a kérésre, hogy pénzt is várnak, azt mondta, készítsenek projekteket. Corina Martin, a Tengerpart–Duna-delta Egyesület és a Turisztikai Népszerűsítési és Fejlesztési Egyesületek Szövetsége (FAPT) vezetője a köz- és magánegyüttműködés (PPP) előnyeit ecsetelte. Hangsúlyozta, a román államnak csak kampányban van pénze a turizmus népszerűsítésére, ha a vállalkozók nem akarják, hogy Bulgária minden potenciális vendéget elcsábítson, fel kell vállalniuk ezt a feladatot. Rámutatott, három éve a konstancai reptérre egyetlen gép sem érkezett, a FAPT közreműködésével ma már húsz belföldi és öt külföldi járat landol. A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a szövetséghez, az együttműködés egyik eredménye, hogy a nyáron Mamaián háromnapos rendezvényen mutatják be és népszerűsítik a Kovászna megyei látnivalókat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli