MVM-ügylet: Burduja még mindig „oroszveszélyt” vizionál, emiatt ellenzi az E.ON romániai cégének átvételét

MVM

Orosz szál? Burduja az állítólagos orosz veszély miatt ellenzi az MVM és az E.On közötti tranzakciót

Fotó: Sebastian Burduja/Facebook

Továbbra is az „oroszveszélytől” tart Sebastian Budruja román energiaügyi miniszter, ezért ellenzi, hogy a magyar MVM átvegye a német E.ON romániai földgázüzletágát.

Balogh Levente

2025. január 27., 11:412025. január 27., 11:41

Erről ő maga beszélt vasárnap a Digi 24 hírcsatornának.

Burduját arról kérdezték, hogy miért ellenzi nyíltan, hogy az MVM átvegye az E-ON romániai érdekeltségeit.

Idézet
„A magyar MVM cég előzetesen megállapodott, de a tranzakció addig nem végleges, amíg a román kormány, a román állam nem hagyja jóvá az E-ON Furnizare – mert csak a szolgáltatói ágazatról van szó, a megállapodás nem tartalmazza a hálózatok, a kritikus infrastruktúra egy részét – átvételét.

Ez, ha úgy tetszik, egy olyan cég, amely áramot és gázt vásárol, és a számlát hazaküldi. Ebből pedig haszonra tesz szert” – mondta Sebastian Burduja. Hozzátette, szerinte a tranzakció több kérdést is felvet.

korábban írtuk

Burduja Szijjártónak az MVM–E.ON-tranzakcióról: Románia meg fogja védeni szuverenitását
Burduja Szijjártónak az MVM–E.ON-tranzakcióról: Románia meg fogja védeni szuverenitását

Méltányos energiaárakra van szükség Európában, és ehhez az összes tagállamnak teljesítenie kell a hálózat-összekapcsolási kötelezettségeit, ahogyan azt Románia is megtette – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Idézet
Először is, az MVM kapcsolatairól van szó az Oroszországi Föderációval, ezek a nyílt adatokból nyilvánvalóak. Például gázt vásárol a Gazpromtól, nukleáris kapcsolatai vannak az Oroszországi Föderációval. Az ügylet értéke a pletykák szerint több mint 200 millió euró, míg tavaly Romániában egy kétszer kisebb szolgáltatót 15 millió euróért adtak el.

Tehát lehet duplázni, triplázni, de nem jön ki a tíz-tizenkétszerese. Továbbá az általunk elemzett, az MVM és az E-ON Furnizare közötti szerződésben a magyar cég fenntartja magának a jogot, hogy az átvett részvényeket harmadik félnek értékesítse, akár az Európai Unión kívül is” – mondta Burduja.

korábban írtuk

MVM-botrány: földbe döngölte az energiaügyi minisztert az RMDSZ elnöke
MVM-botrány: földbe döngölte az energiaügyi minisztert az RMDSZ elnöke

Szánalmasnak minősítette Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a román energiaügyi minisztérium szerdai közleményét, amelyben jelezte, hogy ellenőrző hatósághoz fordul, miután a német E.ON romániai érdekeltségeit a&

Hozzátette, hogy

az E-ON Furnizare több mint hárommillió ügyfelet tartalmazó adatbázissal rendelkezik, és a magyar cég szerint enem adott garanciát az adatvédelemre, arra, hogy nem fogja semmilyen módon kihasználni az egyes háztartások fogyasztási profiljának elemzését.

„Mindezek olyan fenntartások, amelyeket a közvetlen külföldi befektetéseket vizsgáló bizottságban fognak megvitatni, amely Magyarországon, Ausztriában és Spanyolországban is létezik, és amely korábban Romániában is utasított már el ügyleteket, Spanyolországban pedig pontosan ugyanez a bizottság utasított el egy vasúti társaság magyar cég általi felvásárlására irányuló ügyletet, amely az MVM-mel azonos csoporthoz tartozik. Van precedens” – tette hozzá Burduja.

korábban írtuk

Burduja: Románia nemzetbiztonsági okokból blokkolhatja az E.ON MVM általi felvásárlását
Burduja: Románia nemzetbiztonsági okokból blokkolhatja az E.ON MVM általi felvásárlását

Románia spanyol mintára, nemzetbiztonsági okokból megakadályozhatja, hogy a magyar MVM vásárolja meg a német E.ON energiacég romániai érdekeltségét – jelentette ki a Financial Times-nak nyilatkozva Sebastian Burduja román energiaügyi miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők

Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők
2025. június 17., kedd

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból

Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból
2025. június 16., hétfő

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok

Rekordméretű forgalmat könyvelhettek el 2024-ben a romániai élelmiszer‑kiskereskedelmi piacon tevékenykedő multinacionális üzletláncok. A néhány százalékos európai átlagot többszörösen meghaladó romániai növekedés éllovasa a piacvezető Lidl üzletlánc.

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok
2025. június 16., hétfő

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is

Miután a hónap végén több ársapka is hatályon kívül kerül, a július drágulásokat hozhat.

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is
2025. június 16., hétfő

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik

Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik
2025. június 16., hétfő

Rekordot döntött a napelemparkok termelése

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.

Rekordot döntött a napelemparkok termelése
2025. június 16., hétfő

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett

Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett
2025. június 16., hétfő

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be

Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be
2025. június 16., hétfő

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe
2025. június 16., hétfő

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus

Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus