Orosz szál? Burduja az állítólagos orosz veszély miatt ellenzi az MVM és az E.On közötti tranzakciót
Fotó: Sebastian Burduja/Facebook
Továbbra is az „oroszveszélytől” tart Sebastian Budruja román energiaügyi miniszter, ezért ellenzi, hogy a magyar MVM átvegye a német E.ON romániai földgázüzletágát.
2025. január 27., 11:412025. január 27., 11:41
Erről ő maga beszélt vasárnap a Digi 24 hírcsatornának.
Burduját arról kérdezték, hogy miért ellenzi nyíltan, hogy az MVM átvegye az E-ON romániai érdekeltségeit.
Ez, ha úgy tetszik, egy olyan cég, amely áramot és gázt vásárol, és a számlát hazaküldi. Ebből pedig haszonra tesz szert” – mondta Sebastian Burduja. Hozzátette, szerinte a tranzakció több kérdést is felvet.
Méltányos energiaárakra van szükség Európában, és ehhez az összes tagállamnak teljesítenie kell a hálózat-összekapcsolási kötelezettségeit, ahogyan azt Románia is megtette – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Tehát lehet duplázni, triplázni, de nem jön ki a tíz-tizenkétszerese. Továbbá az általunk elemzett, az MVM és az E-ON Furnizare közötti szerződésben a magyar cég fenntartja magának a jogot, hogy az átvett részvényeket harmadik félnek értékesítse, akár az Európai Unión kívül is” – mondta Burduja.
Szánalmasnak minősítette Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a román energiaügyi minisztérium szerdai közleményét, amelyben jelezte, hogy ellenőrző hatósághoz fordul, miután a német E.ON romániai érdekeltségeit a&
Hozzátette, hogy
„Mindezek olyan fenntartások, amelyeket a közvetlen külföldi befektetéseket vizsgáló bizottságban fognak megvitatni, amely Magyarországon, Ausztriában és Spanyolországban is létezik, és amely korábban Romániában is utasított már el ügyleteket, Spanyolországban pedig pontosan ugyanez a bizottság utasított el egy vasúti társaság magyar cég általi felvásárlására irányuló ügyletet, amely az MVM-mel azonos csoporthoz tartozik. Van precedens” – tette hozzá Burduja.
Románia spanyol mintára, nemzetbiztonsági okokból megakadályozhatja, hogy a magyar MVM vásárolja meg a német E.ON energiacég romániai érdekeltségét – jelentette ki a Financial Times-nak nyilatkozva Sebastian Burduja román energiaügyi miniszter.
Románia nem csak hazai használatra, hanem exportra is gyárthat katonai drónokat a termelés felfutása után – jelentette ki Bogdan Ivan gazdasági miniszter Brassóban.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adatai szerint az előző negyedévhez képest stagnált, a múlt év azonos időszakához viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőtt a román bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévében.
Februárhoz képest márciusban 340 lejjel, azaz 6,4 százalékkal 5691 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Romániában 33 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi tőkebefektetések az első negyedévben – közölte szerdán a Román Nemzeti Bank (BNR).
Több olcsó gyógyszert kivonhatnak a piacról amiatt, hogy a lej gyengült az euróhoz képest.
Az idei év első négy hónapjában a román költségvetés hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 2,94 százalékát (56,2 milliárd lej) tette ki, ami romlást mutat az idén március vége óta, amikor a deficit a GDP 2,3 százalékára rúgott.
Európa élvonalában látja a magyar élelmiszeripart és az élelmiszeripari mérnökképzést Németh Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) oktatója. A magyarországi szakember fő kutatási területéről, a tojásfeldolgozásról is beszélt portálunknak.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter szerint 30 százalékkal nőtt az alapélelmiszerek értékesítése a kereskedelmi árrés korlátozásának hatálybalépése óta.
Tovább erősödött kedden a román deviza az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank (BNR) referencia-árfolyamán 0,02 banival 5,0991 lejre csökkent a hétfői 5,0993 lejről.
Június 10-én újabb 1,3 milliárd eurót utalnak ki Romániának a helyreállítási alapból – jelentette be kedden Tánczos Barna pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!