2011. február 11., 10:122011. február 11., 10:12
„Újdonság lehet azok számára, akik még nem vásároltak nálunk, hogy ha nincs minden pénztár nyitva, és valakinek öt percnél tovább kell várakoznia, hogy fizethessen, három lej értékű vásárlási utalványt kap vigaszként” – jelentette ki Komoróczy Zsolt üzletvezető kifejtve azt is, hogy emellett viszszaváltanak bármilyen terméket, ami nem nyeri el a vásárló tetszését. Mint mondta, a vállalkozás sikerét a kiszolgálás minősége szavatolja, példaként említette, hogy a hentespultnál a termékek akár meg is kóstolhatók.
A Kaufland egyébként 2005-ben nyitotta meg az első bevásárlóközpontját Romániában, a gyergyószentmiklósi üzlet a sorban a hatvanadik, Hargita megyében pedig Székelyudvarhely és Csíkszereda után a harmadik. Gyergyóban mostanáig egyetlen multiüzletlánc, a Penny Market működtetett boltot.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.