2012. december 21., 11:092012. december 21., 11:09
Az AGROSIC-et a megyei közgyűlés és öt község önkormányzata hozta létre, távlati céljuk, hogy minél több háromszéki település csatlakozzon, s pénzügyi háttérrel felszerelkezve konkrét segítséget tudjanak nyújtani a gazdáknak.
A tagsági díjat a lakosság száma szerint határozták meg, minden lakos után évi egy lejt kell fizetnie a részt vevő önkormányzatnak, tehát a megyei tanácsnak 223 ezer lejt, Illyefalva önkormányzatának pedig 1600 lejt. Az AGROSIC három alkalmazottal kezdte el működését, elnöke Orbán Miklós, aki Gödöllőn végezte az agráregyetemet, és Illyefalván maga is gazdálkodik. A tervek szerint az agrárintézmények szaktudását hasznosítva segítenek a gazdáknak, rendszeres jogi és adózási tanácsadást nyújtanak, a pályázatok megírásában is támogatják a földművelőket, állattenyésztőket.
„Nem várható el senkitől, hogy egyszerre a termelésre is figyeljen, s a munka mellett a papírmunkával is bajlódjon” – fejtette ki Tamás Sándor, aki szerint az a tapasztalat, hogy kis ösztönzéssel beindul a helyi önszerveződés is. Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője az eseményen arról beszélt, hogy az egyesület feladata többek között az egységes székely márkajelzés szorgalmazása és az értékesítés megszervezése lenne, hiszen a Székelyföldön jó minőségű terményt állítanak elő a gazdák, ám a gondok az értékesítéssel kezdődnek.
Orbán Miklós ugyanakkor kifejtette, már konkrét feladatokra is felkérték a gazdák, a nagybaconiaknak egy silózásra használt kombájn beszerzésében kell szakmai és pénzügyi támogatást nyújtaniuk, Illyefalván a tejbegyűjtő központot kell felújítani, míg Málnáson hagyományos termékekkel foglalkozó egyesület alapításában segítenek. Hosszú távú terveik között szerepel az öntözőberendezések és az öntözési lehetőségek számbavétele, a megye talajtani feltérképezése, a mezőgazdasági parcellák pontos beazonosítása, hogy a területalapú támogatások kifizetésénél ne legyenek gondok.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).