Az összes mozdonyt leszállítják 2025 végéig – ígéri a Softronic
Fotó: Facebook/Softronic
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
2024. szeptember 27., 16:232024. szeptember 27., 16:23
„Három új mozdonyt szállítunk a Constantin Grupnak, amelyhez hozzáadódik az első mozdony a Transferoviar Grup számára” – tette közzé a Softronic a Facebook közösségi portálon.
A vállalat képviselői szerint az új mozdonyok magyarországi és romániai tehervonatok vontatását fogják biztosítani, többek között a 4-es számú páneurópai folyosón, Kürtös és Konstanca között.
Az összes mozdonyt leszállítják 2025 végéig – ígéri a Softronic.
A craiovai vállalat amúgy tavaly elnyerte a Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 19 villamos mozdonyának korszerűsítésére vonatkozó szerződést is, amelyet az országos helyreállítási tervből (PNRR) keretében elkülönített forrásokból finanszíroznak.
Az Economica.net gazdasági portál szerint a 2023 decemberében aláírt, 100,68 millió eurós szerződés 144 hónapra (12 évre) szól, amely időszak magában foglalja a 19 mozdony korszerűsítését, majd ezt követően egy 9 éves (108 hónapos) időszak biztosítja a mozdonyok karbantartását.
Aláírták pénteken a Prut folyó romániai és moldovai köztársaságbeli partját összekötő híd építésére vonatkozó szerződést – közölte a Facebookon Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Elindították pénteken 10 órakor a Zöldház program 2024-es kiírását; az északnyugati régió számára elkülönített, összesen 274,29 millió lejes támogatási keret alig két perc alatt kimerült – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.
Jelentősen rontott a román gazdaság 2024-es növekedésére vonatkozó előrejelzésein az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csütörtökön közzétett jelentésében.
Az informatika az a terület, ahol az elmúlt évben a legnagyobb mértékben, átlagosan havi 10 ezer lejre emelkedtek a munkavállalók bérezési elvárásai – derül ki egy online munkaközvetítő platform csütörtökön közzétett elemzéséből.
Románia előrelépést tett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás folyamatában, és a jelenlegi ütemet tartani fogja – jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
A Németország által ideiglenesen bevezetett közúti határellenőrzés veszteségeket okoz a fuvarozóknak, az így keletkezett megnövekedett költségeket pedig a végső fogasztó, a vásárló fizeti majd meg.
A román GDP éves növekedése 2024-ben 1,8 százalékra mérséklődik, ami az első félévben tapasztalt pozitív tendenciák ellenére jóval elmarad a korábban becsült 3 százaléktól – állapították meg friss elemzésükben a kolozsvári BBTE munkatársai.
Tavaly 7042 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 916 lejjel, azaz 15 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Csaknem 900 millió lejjel egészíti ki a mezőgazdasági minisztérium költségvetését a kormány a szerdai ülésen.
szóljon hozzá!