Ma érkeznek Romániába a nemzetközi hitelezők

A készenléti hitelmegállapodásban rögzítettek felülvizsgálatára érkezik ma Romániába a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely két hétig, augusztus 14-éig marad Bukarestben.

2012. július 31., 09:242012. július 31., 09:24

Tonny Lybek, az IMF romániai irodájának vezetője elmondta, az említett időszakban az Európai Bizottság, valamint a Világbank képviselői is tárgyalnak majd az állami és üzleti szféra illetékeseivel és banki vezetőkkel. Hozzátette, Erik de Vrijer, a valutaalap romániai delegációjának vezetője a tárgyalások után, augusztus közepén hozza majd nyilvánosságra a megbeszélések eredményeit.

Mint beszámoltunk, Florin Georgescu pénzügyminiszter múlt heti bejelentése szerint Románia újabb kétéves elővigyázatossági típusú hitelszerződést akar kötni az IMF-fel a 2013 és 2015 közötti időszakra, ez azt jelenti, hogy csak váratlan válsághelyzet esetében lehetne a hitelkeretet felhasználni. A tárcavezető hangsúlyozta, korai a hitelkeret nagyságáról beszélni, a fontos az, hogy megszületett ez a középtávú stratégiai döntés. Georgescu ugyanakkor elmondta, Románia teljesítette az első fél évben a nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt kötelezettségeit, így biztosan teljesíteni tudja az idei évre tervezett 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt.

Hozzátette: az első fél évben a közberuházások 5 százalékkal nőttek a tavalyi hasonló időszakhoz képest, és sikerült beilleszkedni a közszféra bérezésére tervezett költségvetési keretbe is. A jelenleg érvényben lévő, 5,4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági hitelszerződés tavasszal jár le. Ez az ország másik ilyen típusú szerződése volt, a 2009-ben megkötött 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodás után. n Krónika
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat