Kevesen igénylik vissza az ingatlanadót Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi vállalkozók mindössze egynegyede él a lehetőséggel, hogy visszaigényelheti ingatlanadója egy részét. Édler András, az önkormányzat de minimis programját lebonyolító Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli, a program ennek ellenére sikeres, hiszen minden évben ki kellett egészíteni az erre a célra szánt 500 ezer lejes keretet, de nem érti, hogy a cégvezetők többsége miért nem igényli vissza a pénzt.

Bíró Blanka

2017. március 09., 17:052017. március 09., 17:05

Amint arról korábban írtunk, az immár négy éve működő de minimis program keretében a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett, a városban ingatlannal rendelkező kis- és közepes vállalkozásoknak adják vissza az ingatlan- és területadó legkevesebb 33 százalékát. A programmal a helyi vállalkozóknak kedveznek, a máshol bejegyzett, multinacionális cégek nem pályázhatnak.

Édler azt mondja, hiányérzete van, miután Sepsiszentgyörgyön mintegy 400 cég felel meg a kiírás feltételeinek, ám minden évben kevesebb mint száz vállalkozás igényli vissza adója egy részét. Mint részletezte, a pályázók között olyan cég is van, amely a 100 lejt is érdemesnek tartotta visszaigényelni. A másik végletet a nagy gyárépületek tulajdonosai jelentik, akik 150-200 ezer lejt kaphatnak vissza. Olyan vállalkozókról is tudnak ugyanakkor, akik tudatosan nem élnek a lehetőséggel, a városkasszában hagyják a befizetett adólejeiket, ezzel is támogatják a város fejlesztését, az önkormányzat törekvéseit.

A kamara elnöke rámutatott, idén még inkább megéri pályázni, mert egy tavaly elfogadott törvény értelmében a vállalkozásoknak háromévente kötelezően újra kell értékelniük az ingatlanjaikat. Ennek következtében a város Brassó felőli kijáratánál a gyárnegyed épületeinek könyvelési értéke megnégyszereződött, így a tulajdonosok idén nagyobb adót fizetnek, de több pénzt is pályázhatnak vissza.

A program március végén indul, a tervek szerint pedig már nem a négy évvel ezelőtt megemelt adókülönbözet alapján számolják ki a visszaigényelhető összeget, hanem egységesen 33 százalékban határozzák meg. Ez az arány a 66 százalékot is elérheti azoknál a cégeknél, melyek átlag feletti fizetést biztosítanak az alkalmazottaiknak. A visszaigényelt pénzt a cég fejlesztésére lehet fordítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt