Hat erdélyi megye teljesített tavaly jobban az országos átlagnál, de mindenhol gazdasági visszaesést regisztráltak

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Óriási eltérést látunk az erdélyi megyék között, ha azt vesszük górcső alá, mennyire sínylette meg gazdaságuk a rendkívül nehéz tavalyi évet. Miközben a legjobban teljesítő Kolozs megyében alig 1,2 százalékkal zsugorodott a GDP, addig a lista végén álló Arad, Bihar és Szatmár megyében 8 százalékhoz közelített a visszaesés.

Krónika

2021. június 07., 16:062021. június 07., 16:06

A szélesebb értelemben vett Erdély hat megyéje is jobban teljesített a koronavírus-járvány és az azzal karöltve érkező gazdasági válság miatt rendkívül nehéz tavalyi évben, és bár pozitív eredményről egyik megye esetében sem beszélhetünk, legalább az országos átlagnál lassúbb ütemben csökkent a bruttó hazai termékünk (GDP) – derül ki az Erdélystat által hétfőn nyilvánosságra hozott elemzésből.

A koronavírus-járvány első évében Románia bruttó hazai terméke reálértéken 4,4 százalékkal csökkent az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság előzetesen becsült adatai szerint (ezt később 3,9 százalékra korrigálták). Mint az erdélyi statisztikai intézet által összeállított adatsorok rávilágítanak, a GDP éves csökkenési üteme hat erdélyi megyében volt kisebb az országos átlagnál.

A rangsor élén Kolozs megye áll, ahol a tavalyi visszaesés mindössze 1,2 százalékos volt,

ezt követi Maros (1,8 százalék), Szeben (3 százalék), Fehér (3,2 százalék), Brassó (4 százalék), illetve Hargita megye (4,3 százalék).

Átlag feletti csökkenés Szilágy (4,7 százalék), Máramaros (4,8 százalék), Kovászna (5,1 százalék), Temes (5,6 százalék), Krassó-Szörény (6,1 százalék), Beszterce-Naszód (7,2 százalék), Arad és Bihar (7,7százalék), illetve Szatmár (7,9 százalék) megyében volt.

Az elmúlt évtizedben Románia bruttó hazai terméke nominális euró értéken 63 százalékkal bővült, az egy főre jutó GDP 6544-ről 11 162 euróra nőtt – figyelembe véve a 2020-as visszaesést is. Erdélyben jelentős arányú növekedés tapasztalható, míg az évtized elején a régió hozzájárulása az országos GDP-hez 32 százalék körüli volt, ez megközelítőleg 33 százalékra emelkedett az elmúlt években – mutat rá az elemzés. Az egy főre jutó nemzeti össztermék Bukarest–Ilfov régióban kiugró, 25 142 euró, ezt követi Erdély (10 684), Havasalföld (9019), és Moldvában a legalacsonyabb, 7182 euró.

Erdélyen belül Közép-Erdély, Bánság és Dél-Erdély emelkedik ki, itt az egy főre jutó GDP 2020-ban 12 927, 11 817, illetve 11 681 euró volt. Ezektől viszonylag leszakadva következik a Partium (8446 euró), Székelyföld (7990 euró), majd Észak-Erdély (7704 euró).

Az elmúlt tíz évben a Kolozs és Maros megyét is magába foglaló közép-erdélyi régió erősödött látványosan, a gazdaság volumene itt megduplázódott 2011 és 2020 között, az egy főre jutó GDP értéke rendre meghaladta a dél-erdélyi, illetve a bánsági teljesítményt is. A partiumi régió gazdasági eredménye is jól alakult, a volumen 66, az egy főre jutó GDP 74 százalékkal bővült, alapvetően Bihar és Szilágy megye erősödött átlagon felül. Székelyföld is javított pozícióján, az egy főre jutó GDP tekintetében Észak-Erdély fölé került 2018-tól kezdődően. Kovászna és Hargita megyében az egy főre jutó GDP az országos átlag 71–73 százalékát éri el – irányítja rá a figyelmet az Erdélystat elemzése.

korábban írtuk

Cîţu és a történelmi léptékek: a kormányfő szerint az elmúlt száz év legnagyobb válságán jutottunk túl
Cîţu és a történelmi léptékek: a kormányfő szerint az elmúlt száz év legnagyobb válságán jutottunk túl

Florin Cîţu kormányfő szerint Románia 2020-ban sikeresen túljutott az utóbbi száz év legnagyobb válságán, és jelenleg helytállna bármiféle sokk esetén.

korábban írtuk

Rossz ómen a vállalati takarékoskodás? A hitelek és a letétek terén is az utolsók között a romániai cégek uniós összevetésben
Rossz ómen a vállalati takarékoskodás? A hitelek és a letétek terén is az utolsók között a romániai cégek uniós összevetésben

A járvány alatt a vállalati betétek növekedése a recesszió előjele is lehet. Bizonytalan gazdasági környezetben ugyanis a vállalatok óvatosabbak a befektetések kihelyezésében, késleltetik a beruházásaikat – kongatja meg a vészharangot friss elemzésében az Erdélystat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni
2025. július 08., kedd

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét

Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét
2025. július 07., hétfő

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?

A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?
2025. július 07., hétfő

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki

Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki
2025. július 07., hétfő

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
2025. július 07., hétfő

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak

A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak
2025. július 07., hétfő

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg

Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg
2025. július 07., hétfő

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára
2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában