2012. október 09., 08:372012. október 09., 08:37
A munkaadó a szakszervezetekkel közösen határozza meg a dolgozó szülőknek adott támogatás értékét, amely azonban a hatályos jogszabályok értelmében nem haladhatja meg a 400 lejt havonta, egy utalvány értéke pedig legkevesebb 10, legtöbb 50 lej lehet.
A kritériumokat azonban, amelyek alapján kiválasztják a bölcsődei jegyekre jogosult szülőket, a munkaadó határozza meg többek között aszerint, hogy a munkavállaló személy milyen típusú tevékenységet végez. Az utalványok összegét teljes mértékben az érintett vállalat biztosítja, 2010 júliusától pedig állami illetéket is kell fizetni ezek után, jövedelemadó formájában.
Angelica Ene, az Accace Románia illetékese rámutatott, jelenleg a törvény anyagilag azoknak kedvez, akik az egyéves gyermeknevelési szabadság mellett döntenek, a bölcsődei utalvány ugyanakkor azok számára is megoldást jelenthet, akik pénzügyi problémákkal küzdenek, emellett pedig nincs olyan személy a szülőkön kívül, aki a csecsemőre vigyázna. A szakember rámutatott: az egyéves gyest választó szülő jövedelmének 85 százalékában részesül egy éven keresztül, az összeg azonban nem lehet kevesebb 600 lejnél, és nem haladhatja meg a 3400 lejt. Az érintett ezután egy év fizetetlen szabadságot vehet ki, ha viszont visszatér munkahelyére az egy év lejárta előtt, 500 lejes támogatásban részesül, amíg a csecsemő betölti a 2 évet. Kétéves gyes esetében a szülő szintén jövedelme 85 százalékát kapja, ellenben nincs lehetősége két évnél hamarabb munkába állni, és így a lehetséges 500 lejtől is elesik.
A bölcsődei juttatást igénylő szülőknek kérést kell leadniuk, amelyhez csatolni kell egy bizonylatot, amely igazolja, hogy a csecsemőt melyik bölcsődébe íratták be, egy saját felelősségre írt nyilatkozatot arról, hogy a másik szülő nem részesül utalványban, illetve nincs gyermeknevelési szabadságon, illetve más, a munkáltató által kért iratokat. Ha a munkavállaló hamis adatokat jelent be, úgy az alkalmazó fél a már kibocsátott utalványok értékét később a fizetéséből vonhatja le.
Bölcsődei jegyeket egyébként az állami és magántulajdonban lévő vállalatok, pénzintézetek, nonprofit szervezetek alkalmazottai, egyéni munkaszerződéssel rendelkező személyek, illetve közalkalmazottak is igényelhetnek a 2006/193-as törvény értelmében. Az ajándékjegyek vagy másfajta utalványok nem zárják ki a bölcsődei juttatásra való jogosultságot.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.