Fotó: Pál Árpád
Amerikai befektetők a jogállamiság erősítéséről, az átláthatóság növeléséről adtak át szerdán egy elváráslistát Sorin Grindeanu miniszterelnöknek, akivel a romániai gazdaságról és a befektetési lehetőségekről tárgyaltak.
2017. március 30., 13:302017. március 30., 13:30
A kormányfő szerdán hivatalában fogadta az amerikai–román üzletemberek tanácsának küldöttségét. Elmondta: a befektetők a román gazdaság helyzetéről és a kormány terveiről érdeklődtek. Bizakodásának adott hangot, hogy a látogatás következtében a román–amerikai stratégiai partnerség gazdasági összetevője is jelentős fejlődésnek indul.
A befektetők többek között a román közlekedési, egészségügyi, pénzügyi, energetikai és védelmi minisztérium képviselőivel is tárgyalni fognak. Eric Stewart, az amerikai küldöttség vezetője elmondta: először tárgyal a román kormánnyal ilyen jelentős létszámú amerikai befektetői üzletembercsoport. Emlékeztetett, az elmúlt években az amerikai és a román kormány sokat dolgozott együtt a román jogállamiság erősítésén, az átláthatóság növelésén, valamint a román üzleti környezet javításán, aminek következtében Románia sokat fejlődött.
Az amerikai vállalatok bíznak abban – tette hozzá –, hogy amikor Romániában fognak üzletelni, korrekt körülmények között tehetik. Szerinte a bizalmat tükrözi a népes amerikai küldöttség bukaresti jelenléte. Stewart reményét fejezte ki, hogy a román–amerikai üzleti kapcsolatok ugyanolyan jók lesznek majd, mint a két ország közötti politikai viszony. Az elváráslistáról – amit Grindeanu a közös nyilatkozat alkalmából vett át – elmondta, olyan amerikai szakértők állították össze, akik jól ismerik a román üzleti szférát. Rámutatott: elvárják Bukaresttől, hogy vegye figyelembe az általuk megfogalmazott szempontokat.
A lista átadása olyan összefüggésben történt, hogy a Grindeanu vezette kabinet január végén elfogadott egy sürgősségi kormányrendeletet a büntető törvénykönyv enyhítéséről, ami nagyszabású utcai tüntetéseket váltott ki, és Bukarest nyugati partnerei is élesen bírálták a kormány lépését. A kritikák hatására a kormány később visszavonta a rendeletet. A román külügyminisztérium honlapján elérhető adatok szerint különben a román–amerikai kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok értéke tavaly év végén elérte a 2,677 milliárd dollárt, amiből 1,963 milliárd dollárt a román export, 714 millió dollárt a Romániába irányuló amerikai kivitel tett ki. A cégbíróság adatai szerint az Egyesült Államok a 14. befektető, 2 százalékát adva a romániai külföldi befektetéseknek.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.