EU-csúcs konkrét eredményekkel

Méltatták az európai uniós tagországok vezetői péntek délutáni nyilatkozataikban azokat az eredményeket, amelyeket kétnapos brüsszeli tárgyalásaik során értek el, különös tekintettel a pénzügyi stabilitás és a gazdasági növekedés irányába ható rövid és hosszú távú döntésekre.

Hírösszefoglaló

2012. július 02., 09:212012. július 02., 09:21

Az Európai Unió – amelynek soros elnökségét tegnap vette át az amúgy pénzügyi nehézségekkel küszködő Ciprus – csúcstalálkozóján elhatározott – a növekedést és a bankrendszer stabilitását már a közeljövőben szolgáló, valamint egy gazdasági elképzelés körvonalazásával távlatot is jelentő – döntésekről gyakorlatilag minden állam- és kormányfő pozitívan nyilatkozott. A résztvevők egyebek között egy 120 milliárd eurósra rúgó növekedési paktumot fogadtak el. Ennek elemei közé tartozik az Európai Beruházási Bank (EIB) tőkéjének 10 milliárd eurós emelése, amely a vezetők várakozásai szerint 60 milliárd eurónyi forrással segítheti a növekedést. Ötmilliárd eurót jelent a kiemelt infrastrukturális programok megvalósítását szolgáló, úgynevezett beruházási projektkötvények kibocsátása. További 55 milliárd euró pedig a paktum szerint fel nem használt strukturális támogatásokból csoportosítható át növekedési célokra.

A bankszektor javát szolgáló rövidebb távú – de már egy bankunió felé mutató – döntés a közös euróövezeti bankfelügyeleti rendszer létrehozása, amely akár már jövőre megtörténhet. Elhatározták annak a mechanizmusnak a gyors létrehozását is, amelynek révén a bankok feltőkésítése immár közvetlenül az euróövezeti pénzügyi stabilitási alapból (ESM) történhet, az érintett tagállamok közbeiktatása nélkül. A mechanizmus része lesz az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásainak teljesítése, de a tőkefelvétel nem kötődik külön nemzeti pénzügyi konszolidációs programhoz.  Egy másik intézkedés révén, ugyancsak az ESM-en keresztül a spanyol bankok számára válik könynyebbé a tőkéhez jutás.

A hosszabb távra szóló gazdasági vízió részleteinek kidolgozása még csak most kezdődik – beleértve a menetrendet is –, de a négy fő építőelemben már egyetértettek. Ezek: az egységes pénzügyi, a költségvetési és az összehangolt gazdaságpolitikai keretrendszer, valamint a „megerősített demokratikus legitimitás” és számonkérhetőség. A találkozó után egyes résztvevők – például az elnöklő Herman Van Rompuy – áttörésnek minősítették ezeket a határozatokat, de még a sok külső megfigyelő szerint a vesztesek közé tartozó Angela Merkel német kancellár is fontos döntésekről és előrelépésről beszélt. A két nap fő nyerteseinek a rövid távú intézkedések egy részét szinte meglepetésszerűen kikényszerítő Olaszországot és Spanyolországot tartják, ennek megfelelő elégedettséggel nyilatkozott a két miniszterelnök, Mario Monti és Mariano Rajoy is.

Késik a stabilitási mechanizmus
Az eredeti reményekkel ellentétben nem lépett életbe tegnap az euróövezeti állandó pénzügyi stabilitási mechanizmusról (ESM) kötött szerződés, miután az aláíró nemzetek elégséges arányában nem fejeződött be a ratifikációs folyamat.  A csúszás azonban valószínűleg nem tesz érezhető hatást a zóna stabilitására, hiszen a tagállamok vezetői a hétvégén, találkozójukon döntöttek arról, hogy a mechanizmus feladatköreiben kibővülve működik majd.



 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat