Nincs kockázatkezelési terv. A romániai cégek nincsenek felkészülve hasonló válságra
Fotó: Pixabay.com
Gyors és szakszerű fellépésre van szükség mind az Európai Unió, mind a tagállamok részéről a koronavírus negatív hatásainak mérséklésére Winkler Gyula szerint. Az európai parlamenti képviselő ugyanakkor úgy látja, a gazdasági válság már begyűrűzött, így társadalmi válságra is lehet számítani.
2020. március 16., 12:032020. március 16., 12:03
2020. március 16., 12:052020. március 16., 12:05
A koronavírus-járvány gazdasági, majd társadalmi válságot okozhat, ezért gyors és szakszerű intézkedésekre van szükség a negatív hatások enyhítésére – értékelt a Krónika megkeresésére Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő. Mint rámutatott,
Winkler úgy látja, a gazdasági válság biztosra vehető, a tömeges csődbejelentések munkahelyek megszűnéséhez vezethetnek, így társadalmi válságra is lehet számítani. Emlékeztetett arra is, hogy az Európai Parlament a koronavírus-válság kapcsán elsősorban a szolidaritás szükségességét hangsúlyozza, amire valóban oda kell figyelni, hiszen épp a két nagy alapító – Németország és Franciaország – tiltotta be az egészségügyi anyagok exportját, ami nem egy szolidáris hozzáállás. „Szolidárisan, együtt kell cselekedni, hiszen ha ellenséges intézkedések történnek, a schengeni egyezmény, a közös piac is veszélybe kerülhet” – szögezte le Winkler Gyula.
Bár rövid távon örömhír, hogy a kőolaj árának zuhanása nyomán olcsóbban tankolhatunk, hosszú távon komoly negatív következményekkel kell számolni a Krónikának nyilatkozó gazdasági szakértő szerint.
Hozzátette: ezen túlmenően azonnali hatállyal gazdasági intézkedéseket kell foganatosítani, ennek jegyében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán bejelentette, hogy az EU gazdasági mentőcsomagot létesít.
– mutatott rá a politikus. Kitért arra is, hogy az EU szakértői azon is dolgoznak, hogy a tagállamok költségvetésében létező, eddig fel nem használt uniós alapokat ne kelljen visszafizetni vagy tartalékolni, hanem fel lehessen használni gazdaságélénkítésre. Felidézte: a 2008-as gazdasági válság idején 200 milliárd eurós gazdaságfellendítési csomagja volt az Európai Uniónak, ugyanakkor a tagállamok a saját forrásaikból is különböző mértékű, de nagy összegeket mozgósítottak erre a célra.
A tagországok gazdasága és társadalma nem egyforma, így különböző stratégiákat dolgoztak ki. Németország akkor 80 milliárd eurót fordított gazdaságélénkítésre, közlekedési infrastruktúrát – utakat, hidakat, repülőtereket – kezdett építeni és felújítani. Franciaország inkább a fogyasztást támogatta adóintézkedésekkel és a munkanélküliségi segély emelésével, míg Spanyolországban a szociális támogatás került előtérbe, ami szintén a fogyasztást ösztönözte.
„Beavatkozásra az Unió és a tagállamok szintjén is szükség van, az RMDSZ gazdasági tanácsa a virtuális térben elkezdte a konzultációt, a jövő hétvégén hozzák nyilvánosságra a gazdasági intézkedésekre vonatkozó javaslataikat” – tájékoztatott Winkler. Mint mondta, Románia saját költségvetéséből is azonnali beavatkozásokra van szükség a monetáris és a fiskális politika, valamint a gazdaságösztönzés terén. „A pénzügyminisztérium megnyugtatóan nyilatkozott, hogy az idei költségvetésbe betervezték azokat a tartalékokat, melyek lehetővé teszik a beavatkozást, ám a turizmus és a szállítás terén már azonnali intézkedésekre van szükség” – fogalmazta meg Winkler Gyula.
Rámutatott: az európai tagállamok egy része már meghozta az erre vonatkozó döntéseket, az áfabefizetéseket felfüggesztették, állami támogatásokat ítéltek meg a nehéz helyzetben levő ágazatoknak. Az EP-képviselő elmondása szerint az RMDSZ-es politikusok körében eddig az körvonalazódik, hogy
Annak kapcsán, hogy egy felmérés szerint a romániai vállalkozók 72 százalékának nincs sürgősségi terve a válsághelyzetre, Winkler Gyula kijelentette: ez nem meglepő, de azt mutatja, hogy szükség van az állam közbelépésére, hiszen ha a cégek tömegesen csődöt jelentenek, munkahelyek ezrei kerülhetnek veszélybe. „Gyors és szakszerű közpolitikai döntésekre van szükség, ebből a szempontból a romániai átmeneti politikai helyzet nem megnyugtató” – összegezte Winkler Gyula.
Winkler Gyula úgy látja, a gazdasági válság biztosra vehető
Fotó: Facebook/Winkler Gyula
Miközben elemzők szerint a koronavírusnak előzmény nélküli hatása lesz a román gazdaságra, egy felmérés szerint a vállalkozások több mint 70 százaléka egyáltalán nincs felkészülve a hasonló válsághelyzetekre. Egy, 2020. március 2–8. között online, telefonos és elektromos leveles megkereséssel, 300 cégből álló mintán készített közvéleménykutatás eredményei szerint
Ami a koronavírus-válságnak a vállalkozásra gyakorolt hatását illeti, a megkérdezettek 57 százaléka mondta azt, hogy a jelenlegi formájában a vírus kihat a cég üzleti tevékenységére, de a fontos folyamatokra nincs hatással. 17 százalék azt válaszolta, hogy a gyártás/üzlet fontos folyamatai álltak le a kór miatt, és 9 százalék nevezte hatalmasnak a negatív hatást. A cégvezetők alig 17 százaléka mondta azt, hogy még egyáltalán nem érezte meg a koronavírus hatását.
A nemzetközi piacokon a koronavírus miatt kialakult árfolyam-ingadozás nyomást gyakorol a lej és az euró viszonyára, többek között ennek tudható be, hogy az elmúlt időszakban történelmi csúcsra hágott az egységes európai fizetőeszköz árfolyama a román devizához mérten.
Ionuţ Dumitru, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza a napokban az Economica.net gazdasági hírportálnak úgy nyilatkozott, bár az elmúlt időszakban a bankközi piacon a lej-euró árfolyam több alkalommal is a 4,82-es szint fölé ugrott, nincs szó aggodalomra okot adó lejtmenetről. Elmondása szerint az általa képviselt pénzintézet továbbra is 4,85 lej/eurós árfolyamot vár az idei év végére, egyelőre nem módosították előrejelzésüket. Hasonlóképpen nem lát okot aggodalomra Vlad Năstase elemző, aki szerint ugyan tovább fog nőni az árfolyam, de a folyamat ellenőrzött körülmények között megy végbe, hiszen a Román Nemzeti Bank (BNR) „nagyon éber szereplő, amikor árfolyam-ingadozásról van szó”.
Rontotta az Erste a gazdasági növekedés kilátásait
Románia gazdasága megsínyli a koronavírus-járványt, keményebb csapást mér rá a kór, mint a cseh, a magyar vagy a lengyel gazdaságra – hívta fel a figyelmet március eleji jelentésében az Erste Bank. A Román Kereskedelmi Bank (BCR) anyabankja a korábban becsült 3,5 százalékról 3 százalékra csökkentette a román gazdaság idei növekedési kilátásait. „A Covid-19 gyors európai terjedése miatt mintegy 0,3 százalékponttal 2,6 százalék körülire csökkentjük Közép-Kelet-Európa növekedési kilátásait, a csökkentés 0,3 bázispont körüli Csehország, Magyarország és Lengyelország esetében, Románia esetében eléri a 0,5 százalékpontot, Horvátország esetében pedig meg is haladhatja ezt a szintet” – kongatja meg a vészharangot a Profit.ro gazdasági portál által idézett jelentés.
Az Erste szakértői szerint ugyanakkor a koronavírus „ára” nagyban múlik azon, hogy az érintett országok mennyire gyorsan tudják megfékezni a kór terjedését, és mennyire tudják kordában tartani a lakosság félelmét. „Ha a terjedést nem sikerült a közeljövőben megállítani, globális szinten még nagyobb gazdasági visszaesés lehet, ami miatt a közép-kelet-európai térségben is még inkább lassul a gazdasági növekedés” – áll a jelentésben. A kereslet globális szintű visszaesése is ki fog hatni a térség gazdaságainak alakulására, az Erste elemzői szerint a legfontosabb kérdés ebben a pillanatban, hogy ez milyen szinten fog kihatni a munkaerőre és a köztes termékekre. Amennyiben viszont az elkövetkező hónapokban enyhül a koronavírus terjedése, akkor jó esély mutatkozik arra, hogy az év végéig ezek a gazdaságok magukhoz tudnak térni.
Ukrajnával kíván dróngyártásról szóló együttműködési megállapodást kötni Románia.
A Közös Agrárpolitikát (KAP) a 2028-2034-es európai uniós költségvetésben is külön kell választani a kohéziós alapoktól, és Franciaország és Németország csatlakozott Románia erre irányuló törekvéséhez – jelentette be Florin Barbu.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.
A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.
Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.
Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
3 hozzászólás