Egyre hangosabb a kampányvita az EU-büdzséről

Tovább gyűrűzött hétőn az Európai Unió 2014 és 2020 közötti költségvetéséből Romániának jutó összegek miatt kialakult, kampányízű vita a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) vezetői és Traian Băsescu államfő között.

Balogh Levente

2012. november 20., 07:532012. november 20., 07:53

 Az USL vezetősége határozatot fogadott el, amelyben leszögezi: a José Manuel Barroso európai bizottsági (EB) elnök és Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke által kidolgozott tervezetet támogatják, nem pedig az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy által bemutatott dokumentumot, amely jelentősen csökkentené az elmaradottabb tagállamok felzárkóztatására szánt összegeket.

Románia például, a Van Rompuy-féle tervezet szerint az eredetileg vártnál nyolcmilliárd euróval kapna kevesebb kohéziós és mezőgazdasági támogatást. Victor Ponta miniszterelnök, az USL társelnöke bejelentette: a parlament két házának mai együttes ülésén kívánja ismertetni a büdzsétervezettel kapcsolatos hivatalos román álláspontot.

Ez abban áll, hogy Bukarest nem hajlandó elfogadni Van Rompuy tervezetét, ezért arra szólítja fel az Európai Tanács csütörtökön és pénteken zajló brüsszeli ülésén részt vevő Băsescu államfőt, hogy a román követelések elutasítása esetén vétózza meg a közös büdzsé tervezetét. Az USL egyébként határozatában felszólította Băsescut: annak fényében küzdjön Románia érdekeiért, hogy Románia álláspontjuk szerint az új tervezethez képest jelentősebb támogatásra jogosult.

Ponta hétfőn hasonló hangnemben nyilatkozott, keményen bírálva az államfőt, amiért az vasárnap Európa-ellenesnek és felelőtlennek nevezte a kormányfő szombati kijelentéseit, miszerint a román követelés teljesítésének elmaradása esetén vétó szükséges. Ponta tegnap felelőtlennek nevezte Băsescut, és úgy vélte, az államfő nem a nemzeti érdeket kívánja képviselni Brüsszelben, hanem engedékeny lesz, mivel ki kell egyenlítenie a számláit az uniós vezetőkkel szemben, akik nyáron, amikor az USL le akarta váltani, kiálltak mellette.

A kormányfő föltette a kérdést: milyen intelligensebb megoldást tud a vétót ellenző Băsescu például Mariano Rajoy spanyol kormányfőhöz képest,  aki szintén vétóval fenyegetett a büdzsé miatti elégedetlenség nyomán? Leszögezte: Băsescunak az országért kell küzdenie, nem a saját székéért. Azt is közölte, hogy a kormány szakértői – államtanácsosok és a saját tanácsosai – a Cotroceni-palotába látogattak, ahol felkészítették Băsescut a tárgyalások állásáról és a román álláspontról.

Azt egyébként hétfőn mind Ponta, mind az USL másik társelnöke, Crin Antonescu szenátusi elnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első embere elismerte, hogy nem írhatják elő Băsescunak, milyen álláspontot képviseljen. Antonescu amúgy még vasárnap este úgy vélte: Băsescu megsértette az alkotmány szellemét hétvégi nyilatkozataival, amelyekben felszólította a pártokat és a miniszterelnököt arra, hogy viselkedjenek felelősen, és ne keverjék bele a választási kampányba az Európai Uniót, ám nem olyan mértékben, hogy fölmerülhetne a tisztségéből való újbóli felfüggesztés.

Antonescu úgy vélekedett, hogy az államfő beavatkozott a választási kampányba, ami nem egyeztethető össze az ország alaptörvényével. Antonescu szerint Băsescu saját, illetve az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) szavazótáborát kívánja megszilárdítani, miközben – főleg a külföld felé – úgy próbálja feltüntetni magát, mintha ő lenne az európaiság, a nyugatosság és a demokrácia egyetlen garanciája Romániában, ami „aberráns.”
 

Románia sereghajtó

Romániának nem sikerült élnie azzal a lehetőséggel, amelyet az Európai Unió által az ország számára biztosított, vissza nem térítendő támogatások jelentenek – állapította meg elemzésében az AFP francia hírügynökség tegnap. A hírügynökség emlékeztet: az EU húszmilliárd eurónyi, vissza nem térítendő támogatást bocsátott az ország rendelkezésére, az ország azonban ennek csupán kevesebb mint tíz százalékát volt képes felhasználni. Ezzel a „teljesítménnyel” a legutolsó helyen áll a 27 uniós tagállam között, ami a források felhasználásának hatékonyságát illeti. Az elemzés idézi Septimiu Pârvut, a Pro Demokrácia Egyesület egyik vezetőjét, aki szerint az állam olyan bürokratikus intézkedésekkel nehezíti az uniós forrásokhoz való hozzáférést, hogy az már egyenesen abszurd.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt
2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója
2025. május 06., kedd

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós

A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós
2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői