Fotó: Képernyőkép
Kilenc áruházlánc összesen harmincezer terméke között lehet böngészni az országban október 15-étől, keddtől útjára indított élelmiszerár-figyelő rendszer segítségével.
2019. október 15., 12:332019. október 15., 12:33
2019. október 15., 12:452019. október 15., 12:45
A bukaresti Versenytanács a vásárlók hatékonyabb tájékoztatása, a kereskedelmi verseny fokozása érdekében, nem utolsó sorban pedig az árak csökkentése reményében hozta létre az élelmiszeripari termékeket monitorozó online felületet. A weboldal (www.monitorulpreturilor.info) és okostelefon-alkalmazás (IOS és Android) formájában immár egyaránt elérhető ármonitor „béta verzióját” két évvel ezelőtt indították útjára, ám azon csak a Bukarestben és a vonzáskörzetéhez tartozó nagyobb településeken működő hét áruházlánc hatvannégy termékének árát hasonlították össze.
A kezdeményezés sikerén felbuzdulva az árfigyelőt kiterjesztették az egész országra, és immár kilenc hipermarketlánc 1700 üzletében forgalmazott termék ára hasonítható össze a felületen. Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke kedden elmondta:
Gyerkó László, a bukaresti Versenytanács tagja lapunknak elmondta, már eddig is számottevő érdeklődés mutatkozott a bukaresti fogyasztók részéről az árfigyelő iránt, most pedig abban bíznak, hogy a kibővített platform még több vásárlót segít majd az árak közötti eligazodásban. A platform felhasználóinak egyébként legkevesebb öt termékből álló fogyasztói kosarat kell összeállítaniuk, és így kapják meg, hogy hol juthatnak hozzá a kiválasztott termékekhez a legkedvezőbb áron.
„Vagyis ezek után nem kell kimozdulni otthonról piackutatást végezni, mert az oldal és az applikáció segítségével könnyen kiderül, hogy a lakóhelyünkhöz közel hol a legolcsóbb a vásárlás. Meggyőződésünk, hogy a kereskedelmi láncok követik a versenytársak által megszabott árakat, és ennek megfelelően igazítják is azokat, így a platformnak ármeghatározó szerepe is lesz” – nyilatkozta érdeklődésünkre Gyerkó László. A versenyhivatal egyetlen magyar tagja hozzátette: a Görögországban korábban létesített árfigyelő hatására öt év elteltével tíz százalékkal csökkent az élelmiszeripari termékek ára a balkáni országban.
Fotó: 123RF
Egyébként a Versenytanács folyamatosan aktualizálja az árakat a portálon, de felkérik a vásárlókat is, hogy ha pontatlanságokat észlelnek, jelezzék a tanácsnak vagy a fogyasztóvédelmi hivatalnak. Ugyanakkor az üzletekre akár bírság is kiróható abban az esetben, ha az általuk bejelentett árak nem felelnek meg a valóságnak.
A Versenytanács idén júliusban a kőolajipari termékek számára létesített internetes árfigyelő rendszert, amelynek kapcsán Gyerkó László szerint jó tapasztalatokat szereztek, egyre többen veszik igénybe külföldről is. Az üzemanyagár-figyelő segítségével az autósok rálátást kapnak a legközelebbi töltőállomások elhelyezkedésére, azok szolgáltatásaira, továbbá az általuk megszabott üzemanyagárakra. Az online platformon jelenleg hat kőolajipari társaság – közöttük a Mol Románia – valamennyi romániai töltőállomásának kínálata fellelhető, például a standard és prémium kategóriájú benzin és gázolaj, továbbá az autógáz ára, ugyanakkor a platform feltünteti az elektromos töltőállomások lelőhelyét is. A versenyhivatal illetékesei úgy vélik, ezáltal ösztönözni lehet a kőolajipari termékeket forgalmazó piaci szereplők közötti versenyt úgy az árak, mint a szolgáltatások terén.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!